Kekropsz

Teljes szövegű keresés

Kekropsz1 – Attika első királya és Athén alapítója. A földből született, alsóteste egy kígyóéra formázott. Az újonnan alapított városért Poszeidón és Athéné vetélkedtek. A tengeristen szigonyával sós vizet fakasztott az Akropoliszon, Athéné pedig egy olajfát ültetett; ~ mint Zeusz által fölkért tanú az istennő ajándékát ítélte hasznosabbnak. Szentélyt is emeltetett neki az Akropoliszon, s ebben lányai, Aglaurosz, Pandroszosz és Herszé voltak az első papnők. (Egy monda szerint a két utóbbi öngyilkos lett a gyermek Erikhthoniosz1szal kapcsolatos engedetlenségük miatt.) ~ megtanította népét a városépítésre és a holtak eltemetésére, feltalálta számukra az írást, népszámlálást rendezett, ő szabott először törvényt a városnak, s nevét is ő adta isteni védnökéről. – Az ókori mondák csak egy ~ról tudnak, és több későbbi mitológiai mű sem tesz különbséget Athén alapítója és Erekhtheusz azonos nevű fia közt. Ez még akkor is nagy nehézségeket okoz, ha Erekhtheuszt azonosnak tekintjük Erikhthoniosszal (ahogy igen sokan tették és teszik), elvégre ~ lányai bajosan ringathatták kosárkában a nagyapjukat, és persze még kevésbé az ükapjukat. Az ellentmondások feloldására fel kell tennünk tehát egy ~ ot, aki természetesen idősebb volt Erikhtoniosznál (van is fennmaradt vázakép, amely így mutatja őket), s elődje a trónon, de vérségi kapcsolatban nem állt vele, továbbá egy másikat, aki ennek az Erikhtoniosznak a dédunokája volt, és dédapja Thészeusznak. Így is marad elég gond amiatt, hogy az ősibb Kekropsz történetének sok fontos eleme az Erikhthonioszéban is előfordul (a földből született, alsóteste kígyóéra formázott, Athén alapítója és első törvényhozója volt), más mondák pedig ~ helyett Erekhtheusznak tulajdonítják pl. a döntőbíráskodást Athéné és Poszeidón vetélkedésében és az Athéné-tisztelet meghonosítását. A legvalószínűbb magyarázat, hogy eredetileg egyetlen alapmonda volt (földszülte kígyóember, aki Athénét választja pártfogóul), s ezt ruházták az athéni ill. attikai népesség különféle törzsei, nemzetségei mind a maguk legendás ősére. IV A2

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem