Atlasz

Teljes szövegű keresés

Atlasz – titán, Iapetosz és Klümené1 vagy Themisz fia. Mivel részt vett a titánoknak Zeusz elleni sikertelen lázadásában, a győztes istentől azt kapta büntetésül, hogy az égboltot kellett vállain hordania. Csak egyszer szabadult meg tőle, amikor a Heszperiszek aranyalmájáért érkezett Héraklész rövid időre átvette tőle a terhet. Utóbb Perszeusz (Ovidius szerint) a Gorgóktól visszaútban át akart haladni ~ birodalmán, de az óriás ezt nem engedte, sőt gúnyos szavakkal kétségbe vonta, hogy a hős valóban megölte a félelmes Medúszát. Perszeusz bizonyságul felmutatta neki a kígyófürtös főt, mire ~ kővé vált: így keletkezett az Atlasz-hegység. (Itt csak az a gond, hogy Héraklész nem járhatott ~ nál előbb, mint Perszeusz, hisz ennek dédunokája volt.) ~ gyermekei voltak a Pleiaszok és a Hüaszok. – ~ nemcsak az észak-afrikai lánchegységnek adta nevét, hanem az attól nyugatra elterülő Atlanti-óceánnak, valamint a tengermélyre süllyedt legendás nyugati földnek, Atlantisznak is, sőt a füzet vagy könyv alakú térképek, az atlaszok is őrá emlékeztetnek. – Az ókori vázaképeken és domborműveken (pl. az olümpiai Zeusz-templom metopéján) ~ többnyire Héraklésszal együtt ábrázolják; önállé szobrain, pl. egy neves hellenisztikus szobron, amelyet Nápolyban őriznek) gömb alakú eget tart meggörnyedt vállain; ennek folytán modern emblémákon vagy karikatúrákon már a földgömböt „varrják” a titán nyakába, ami idegen a mítosztól is és az ókori ember világképétől is. II C1, III A2, III B2

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages