Aphrodité
Aphrodité – a szerelem görög istennője. Vagy Zeusz és Deióné lánya (így tudja Homérosz), vagy pedig abból a tajtékból (elcsöppent ondóból) lett, amelyet Uranosz szemérme vetett, amikor Kronosz levágta és az égből a tengerbe hajította (így ír Hésziodosz az Istenek születése c. művében, s nyomán a legtöbb irodalmi és mitográfiai forrás). Ez Küthéra sziget partjainál történt, ezért nevezik ~ Küthereiának is; Küprisz vagy Küpria, Cypria nevét onnan nyerte, hogy először Ciprus (Küprosz) szigetén ért partot. Ő lett a szerelem istennője, aki varázsövével istenben és emberben olthatatlan vágyakozást tud kelteni. Keleti vonások is lelhetők benne (Asztarte és Istar), erre vall az Adonisz-Thammuz párhuzam is. Utóbb a rómaiak Venusszal azonosították. Az istenek akaratából ~ a legtorzabb égilakó, Héphaisztosz felesége lett, de ő inkább a daliás Arész széptevését fogadta, és öt gyermeket szült neki: Erószt, Anterószt, Harmoniát, Phoboszt és Deimoszt. Hermésztől a boldogtalan Hermaphroditoszt foganta, s Dionüszosznak szülte a torz Priaposzt. Egy ízben földi halandónak adta ki magát, s a dardaniai Ankhiszész révén a hős Aineiasz anyja lett. Mivel Parisz az ő javára ítélt az Erisz almájáért való versengésben, Helenének a szerelmével jutalmazta meg az ifjút; az ennek nyomán támadt nagy háború során ~ érthetően a trójaiakat pártfogolta. Hathatósan segítette más tisztelőit is, Pügmalión1t, Meilaniónt (lásd Atalanta), kegyetlenül büntette viszont, aki megtagadta a vágyakat, és szűzies életre törekedett, ahogy azt Hippolütosz és Narkisszosz esete is mutatja. Az ő bosszújának lett áldozata Mürrha és ennek apja, Kinürasz; az ő gyermekükbe, Adóniszba ~ szeretett bele, s ezzel közvetve az ifjú halálát okozta. – A homéroszi eposzokban többször is előlép az istennő, a legnevesebb az az epizód, amelyben furfangos férje „in flagranti” éri őt szeretőjével. A Homérosznak tulajdonított himnuszok közül három szól őhozzá, egyik az Ankhiszésszel való szerelmi kalandját adja elő. Euripidész Hippolütosz c. tragédiájának ~ a prológusa, és ő a végzetes események értelmi szerzője. Szapphó is himnuszt írt hozzá, Horatius három ódában ünnepli (persze Venus néven), s fontos szereplője Shakespeare Venus és Adonis c. költeményének. – Képzőművészeti ábrázolásainak valóban se szeri, se száma. Az ókorból több száz váza- és csészefestmény, dombormű és pompás szobor (a knidoszi, a kürénéi, a capitoliumi, a Medici Venus és a Louvre büszkesége, a méloszi (milói) Venus) maradt fenn róla. Az újkorban is képek százait ihlette, többek közt Botticelli, Giorgione, Tiziano, Cranach, Rubens, Reni, Poussin, Velázquez, Boucher festményeit; témájuk többnyire ~ (Venus) születése vagy Venus és Mars enyelgése. Az ókor szobrászaival Canova, Rodin és Maillol keltek sikerrel versenyre ~ ábrázolásában.
II A3, III C2, XII D1
)
II A3, )
III C2, )
XII D1
