Görög szobrászat
Görög szobrászat (l. a mellékelt három képet). Az ókori görög nép a művészet minden ágát egyenlő tökélylyel gyakorolta, ugy az egyikben, mint a másikban remekműveket alkotott, általában a művészetben fülölmulta az ókor többi népeit. Nincs bebizonyítva, hogy az egyik művészetre nagyobb, a másikra meg csekélyebb hivatottsága lett volna. Művészeti alkotásai közül azonban aránylag legtöbb szobor maradt fenn és a szobrok nagy tömegének hatása alatt szokássá válta a görög művészeten a szobrászatot érteni s azt ugy tekinteni, mint a művészeti tökély megvalósulását. Az e század elején divott esztétikai rendszerek az ember szépérzetének törvényeit is a G.-okból vonák ki. Szóval a helyes ismertek rovására sok visszaélést követtek el a G.-tal. A szobrászat csak egyik nyilatkozási módja a görög szellemnek és csak egyik nyilatkozási módja a görög szellemnek és csak egyik ága e nép művészeti tevékenységének. Azért a G. megismertetésének leghelyesebb módja volna azt a többi művészettel kapcsolatban a nép szellemi életének és intézményeinek keretében mutatni be. Oly feladat, melynek megoldása ma még lehetetlen. A G. ismertetésének általánosan elfogadott módja, elbeszélni fejlődésének történetét. E történet különös figyelmet fordít a formai fejlődésre, vagyis azon esztétikai felfogás hatása alatt áll, amely a G.-on épült föl. A G. történetének kutfői az irott adatok és az emlékek. Régebben az irott adatok nagyobb jelentőséggel birtak, az ujabb időben napvilágra került emlékek nagy számával szemben azonban fontosságukból sokat veszítettek. Az irott kutfők világításában a szobrászat ugy tünt föl, mint a görög szellemnek legsajátosabb nyilvánulása; a tudomány komolyan foglalkozott mindama mondákkal, amelyek szerint a szoborkészítés valamennyi módját, az eszközöket, sőt magát a szobrászatot is a görögök találták volna föl. Vannak azonban irott kutfők, jelesül Homeros leirásai s mások, melyek egészen más világításban mutatják be a G. kezdetét. Az utóbbi följegyzésekből, valamint az emlékekből arról győződhetünk meg, hogy a görögök a szobrászatban is a náluk sokkal régibb műveltségü népeknek, az ókor keleti népeinek a tanítványai voltak. -
1. ábra. A mikenei oroszlánkapu.
Görög földön a legrégibb, de nem görög eredetü szobrászati termékek a mikénei vár kapuja fölött egymással szemben álló két oroszlán (1. ábra), továbbá több sirkő, melyekre részint csigavonalos, részint alakos domboru művek vannak faragva (2. ábra), végül a várban fölásott sirokból napvilágra került tárgyak sorában is találkoznak olyanok, amelyek a szobrászat körébe tartoznak, jelesül az aranylemezekből domborított álarcok (l. Álarc, I. köt., 293. l.) melyek a halottak arcát födték. Ezekhez sorakozik és a hellén műveltséget megelőző művészetnek legnagyobb tökélyét mutatja a Váphióban, a régi Amikle közelében 1889. talált két aranycsésze, amelyek oldalát domboru művek diszítik. Az egyiken pálmaerdőben vad szarvasmarhára hálóval vadásznak (3. ábra). A másikon szelid szarvasmarhák vannak.
2. ábra. Mikenei sirkő.
3. ábra. A vaphioi arany csésze részlete.
A tulajdonképeni G. kezdetére vonatkozó mondáknak, melyek a Kiklopokról, Daktilokról, Telchinekről stb. szólnak, nincs tudományos értékük. A legrégibb szobrászati művek a fából faragott s kelméből készült ruhába öltöztetett bálványok (Xoanon) voltak. vagy mert készítőiket nem ismerték, v. merő tiszteletből azt állították a bálványokról, hogy az égből hullottak. Ilyen szobrok nagy számban voltak. Az ilyen nevek: Euchir, Eupalamon, Cheirosophos, Smilis, nemkülönben Daidalos is, a mesék országába tartoznak. nagyobb becscsel birnak a Homeros költeményeiben foglalt adatok, amennyiben szinte bizonyos, hogy azok mintegy a Kr. e. VIII. és VII. sz.-beli művészeti állapotokat tüntetik föl. Legnevezetesebb az adatok közt Agamemnon (Iliász 11. ének) és Achilles pajzsának (Iliász 18. ének), továbbá Menelaos (Odyssea 4. ének) és Alkinoos (Odyssea 7. ének) házának leirása. A Kr. e. VII. és VI. sz.-beli szobrászatot, mely sok tekintetben rokon a homerosi költeményekben leirt szobrászattal, három olyan mű világítja meg, amelyet szintén csak leirásból ismerünk. Ezek: Kypselosnak ládája, Apollon amiklei szobrának trónja, melyet Bathikles készített, továbbá az Athena Chalkioikos spártai templomát diszítő domboru művek, melyeket a spártai Gitiades készített. Félig a mese országába tartoznak az alábbi adatok is: Butades szikioni fazekas, aki föltalálta volna, miként lehet agyagból domboru művet mintázni; azután Glaukos, aki két fémdarabnak összeforrasztását találta volna föl, Rhoekos és Theodoros Szamoszban a bronzöntést találta föl, Melas Kioszban elsőnek faragott szobrot márványból, Dipenos és Skyllis pedig elsőnek készítettek szobrot aranyból és elefántcsontból. Ez adatokból legfölebb a Kr. e. VI. sz.-ban élhettek és bizonyos ügyességgel gyakorolták a szobrászat ama technikáját, amelynek föltalálóiként szerepelnek.
Van azonban számos szobrászati mű, mely kétségtelenül a Kr. e. VI. sz.-ból való és fogalmat nyujt a G.-nak ama kezdetleges állapotáról, amidőn még a keleti népek művészetének hatása alatt állott. Ilyen p. a Delosz szigeten talált bálvány, melyet Nikandra naxoszi nő fölajánlott Artemisznek. E szobor kőből van, de hűen iparkodik utánozni a fából faragott bálványt (4. ábra). A Szamosz szigeten a hera-templomközelében talált ruházott női szobor szintén ez iőből való, de formailag valamivel fejlettebb (5. ábra). Miletosz mellett, Panormosz kikötőből Apollon templomához vezető utat márványból faragott ülő szobrok szegélyezték, amelyek papokat és papnőket ábrázolnak. Ezek közt vannak olyanok, amelyek nem formásabbak a szamoszi szobornál, de vannak olyanok is, amelyeken meglátszik, hogy készítőjük megfigyelte és bizonyos ügyességgel utánozta is a valóságot (6. ábra). Ez időbeli emlék a Kis-Ázsiában Asszoszban talált domboru mű, mely egy régi dó templom gerendáját diszíté. Delosz szigeten napvilágra került Nikének paroszi márványból faragott, élénk mozdulatu szobra.
4. ábra. Déloszi bálvány, márványból.
Naxoszi Nikandra fogadalmi ajándéka.
5. ábra. Számoszi Héra-szobor.
6. ábra. Miletoszi ülő szobor.
Közelében szintén paroszi márványból való talapzatot találtak, amelyre Mikkiades és Archermos kioszi szobrászok neve volt vésve. Az utóbbiról azt mondja Plinius, hogy elsőnek ábrázolta Nikét szárnyasan. Ha e szobor nem is Archermos műve, de közte és Plinius adata közt bizonyos kapcsolat mégis van, ami azért is érdekes, mert itt jut szilárdabb talajra a G. története. ide tartoznak még az u. n. Apollon-szobrok, mereven álló, kezüket combjukhoz szorító, szögletes formáju férfi-alakok. Köztük nevezetesebbek: az orchomenoszi, a therai és a teneai. Az utóbbi a legfejlettebb (7. ábra). Nevezetesek még a Heraklest ábrázoló domboru művek a megarabeliek olimpiai kincsesházáról, továbbá néhány spártai domboru mű, végül a Sziciliában, Szelinuszban a legrégibb templomok egyikéről való két domboru mű. Az egyik Heraklest ábrázolja, amint a nyil rudjára akasztott két Kerkopost visz. A másikon Perseus Athena jelenlétében levágja Medusa fejét és ennek véréből támad a Pegasus ló. Helytelen arányu, zömök testü, ijesztő arcu alakok, egyes részletek azonban, igy Herkules lábszára s általán az alakok mozdulata a természet utánzásáról tanuskodnak (8. ábra).
7. ábra. Teneai Apollon-szobor.
8. ábra. A szelinusi templom egyik metopja.
A VI. sz. vége felé a görögök lassankint fölszabadulnak az idegen hatás alól, szobrászatuk kezd nemzeti jelleget ölteni és utóbb a fejlődés utján gyorsan haladva, eléri a tökély legmagasabb fokát. Mindenütt ahol görögök laktak: Kis-Ázsiában, a szigeteken, Hellaszban, nagy-Görögországban gyakorolták a szobrászatot és több helyütt szobrászati iskola keletkezett. Nevezetesebb iskolák: az eginai, a szikioni, az argoszi, az attikai. eginában Kallon és Onatas; Szikionban Kanachos és Aristokles; Argoszban Aristodemos, Glaukos, Dionislos, Agelada voltak a nevezetesebb mesterek. Attika csakis az V. századdal kezd szerepet játszani a szobrászat történetében s több idegen művész odatelepedésével csakhamar középpontja lesz a művészeti tevékenységnek. Ilyen idegen szobrászok: a kioszi Archermos, a pároszi Aristion, az egiani Onatas és Kalon, az argoszi Ageladas és mások. Attikai származásu mesterek is szép számmal voltak: Antenor, Amphikrates, Hegias, Kritios és nesiotes. Az attikai mesterek a leghivatottabb uttörői a nemzeti iránynak. Az V. sz. előtti régies, ugynevezett archaikus szobrászat művei között leggyakoribbak a nyugodt tartásban álló mezítelen férfialak (u.n. Apollo), másfelől pedig a sok redőjü ruhába öltöztetett női alak. Ugy látszik, hogy a ruházott női szobrok készítésében a kioszszigeti márvány faragók jeleskedtek és hogy ez alak a kioszi szobrászok révén jutott Athénbe, ahol igen fogékony talajra talált. Antenor, aki a VI. sz. legvégén és az V. sz. elején élt, egyike azoknak az attikai szobrászoknak, akik a ruházott női szobrot tovább fejlesztették. Erről tanuskodik az athéni akropoliszon eszközölt ásatások alkalmával 1886. előkerült szobor, melyet a talapzaton levő fölirás szerint Nearchos fazekas állított Athena tiszteletére és Eumaros festőnek a fia, Antenor készíté. E szobor, noha még régies jellegü, idomai már teltebbek, tartása nem oly nehézkes, ruhája szabályos elrendezésü ugyan, de a természetességnek némi nyoma látszik rajta. Szemei bronztokba foglalt szines üvegből voltak, ugy hogy a foglalatnak csipkésre reszelt karimája a szempillákat képezte (9. ábra).
9. ábra. Női szobor, Anterortól.
Ugyane művész készíté a Pisistratos nemzetség számüzetése 8510) után Pisistratos egyik fia Hypparchos meggyilkolóinak: Harmadiosnak és Arostogeitonnak szoborcsoportját bronzból. Ez a legrégibb szobor, melyet görög állam halandónak tisztelet jeléül állított; Xerxes 480. Athénből elvitte és csak kétszáz év mulva Selekus v. annak fia, Antiochus adta viszsza. Az athéni demokrácia azonban csakhamar gondoskodott a szabadság ez intő jelének pótlásáról: Kritios és Nesiotes szobrászokat bizták meg, hogy ujból készítsék el a csoportot. A nápolyi muzeumban levő másolat valamivel később készülhetett, mégis elég hűen visszaadja a támadó mozdulatot, ami az eredetinek legjellemzőbb vonása lehetett. Valószinü, hogy az anatomiai szabatosság tekintetében is már Antenor csoportja jóval fölulmulta az imént említett merev tartásu mezítelen férfiszobrokat. A szobrászatot az utóbbi irányban ugy látszik az eginai iskola fejlesztette legtöbb sikerrel. erről tanuskodik az Athena eginai templomának oromfaláról való, most a müncheni muzeumban őrzött két csoport, mely egy elesett harcosért való küzdelmet ábrázol. A harcosok egy-kettőnek kivételével mezítelenek, élénk, kifejező mozdulatuak, idomaik anatomiailag hibátlanok, arcuk kifejezéstelen (10. ábra).
10. ábra. Az éginai Athéna-templom oromfalának középső csoportja.
Azonkivül irott kutfőkből tudjuk, hogy Onatas, kiben az eginai iskola legfőbb virágzását érte el, két olyan csoportot öntött bronzból, amelyek mindegyike emlékezetet az eginai csoportra. Az egyik csoport Olimpiában volt fölállítva és az Iliász (VII. 175) nyomán ama kilenc görög hőst ábrázolta, kik Nestor sisakjából sorsot huznak, hogy melyik vivjon meg Hektorral. Az alakok mezítelenek voltak. A másik csoport Delfiben volt és gyalogosok, meg lovasok harcát ábrázolta egy elesettért.
E szerint tehát Anenor két művében egyesítette a szobrászatnak két irányát, azt t. i., mely az Arkipelagosz szigetein: Naxosz, Delosz, Szamosz, különösen pedig Kiosz szigeten a bő redőjű ruházatnak, továbbá azt, mely Hellaszban, kivált Egina szigeten az emberi test idomainak formálását művelte. Az athéni akropoliszon ujabb időben előkerült és az ottani muzeumban levő nagy száma a ruházott női szobroknak azt bizonyítja, hogy Antenor igen termékeny művész volt, vagy hogy kivüle mások is készítettek ilyen szobrokat. E csoportba tartoznak, bár a ruházat formálása tekintetében kezdetlegesebbek: Athena ülő szobra, továbbá egy domboru mű, mely rohanó harci kocsira föllépő női alakot ábrázol. Ujabb időben az akropoliszon találtak az anatomiai csoportba tartozó szobrokat is, névszerint egy serdülő ifju szobrát, és egy fejet, amelyről föltehető, hogy a hozzá tartozó test mezítelen volt. Ide sorozhatjuk még a borjuvivőnek szobrát is. Némelyek azt tartják, hogy az olyan anatomiai szobrok, amilyen p. az u. n. tenai Apollon, siremlékek voltak. Ezeken kivül divtak olyan siremlékek is, amelyek keskeny magas kőlapon domboru műben ábrázolták az elhunytnak alakját. Az attikai iskolának e fajta emlékei közül legnevezetesebb Aristion siremléke, melyet Aristokles készített (11.ábra).
11. ábra. Aristion sirköve, Aristoklestől.
Érdekes e domboru mű azért is, mert egyik kétségtelen bizonyítéka annak, hogy a görögök szobraikat szinesekre festették. Ma is látható rajta, hogy a háttere sötétvörösre, a test barnáspirosra, a pajzs és sisak sötétkékre volt festve Megemlítjük még az Orchomenoszban talált e fajta sirkövet, mely Alxenornak, naxosz-szigeti szobrásznak a műve. Az eddigi felsorolt emlékek közt az asszoszi, a szelinuszi, továbbá a megarabeliek olimpiai kincsesházáról való domboru művek, végül Athena eginai templomának oromfaláról való két csoport olyan művek, melyek építmény diszéül szolgáltak, tehát alkalamazásuknál fogva dekorativ természetüek. Az attikai iskolából szintén maradtak fönn ilyen fajta művek, számszerint négy. Mindannyi puha homokkőből faragott és szinesre festett domboru mű. Közülök kettő Herakles küzdelmét ábrázolja és pedig a lernéi hidrával és trionnal. A másik kettő közül az egyik ábrázolja egyfelől Zeus küzdelmét Tifon háromtestü szörnyeteggel, másfelől Herakles küzdelmét Echidna kigyóval. A negyedik szintén Heraklest és tritont ábrázolja. A csoportok elrendezése kétségtelenné teszi, hogy a domboru művek háromszögü oromfal diszéül szolgáltak. Formálásuk az attikai iskola régebbi idejére, a VI. sz. végére vall. Ilyen dekorativ természetü művek még a thaszoszi domboru művek, most a párisi Louvreban és a Likiából, Kszantoszból a brit muzeumba került u. n. Harpyia-emlék.
Az V. sz. közepén a G. technikai és formai fejlődésének további fokát három művész képviseli: Kalamis, Pithagoras és Miron. Kalamis egyenlő járatossággal gyakorolta a szobrászat minden technikáját, öntött bronzból és faragott márványból szobrokat és készített szobrokat aranyból s elefántcsontból. A szobrászat, mely eddig egyedül a vallás szolgálatában állott, lassankint áttöri a korlátokat, fölfogása természetesebbé, az ábrázolás tárgyai tekintetében pedig változatosabbá lesz. Kalamisnak leghiresebb műve egy négyes fogat volt. Pithagoras és Miron művészetében tárgy szerint két fajt különböztetünk meg: az istenek és az athleták szobrait. Az utóbbi faj világi vonásu, az anatomiai irány tovább fejlesztéséből keletkezett és szoros kapcsolatban volt a testgyakorlattal, jelesül az olimpiai versenyekkel. Pithagoras leghiresebb műve volt a sánta Filoktetes szobra, melyen a sántítás oly élethűen volt kifejezve, hogy a szemlélő szinte vele együtt érezte a seb okozta fájdalmat. E hatást a szimmetria és a ritmus, azaz a test tagjainak helyes arányai és egybevágó mozdulata által érte el. Miron még nagyobb tökélyre vitte a test pillanatnyi helyzetének visszaadását. A régiek nem győzték dicsérni műveit. Ladas szobrán ki volt fejezve a pillanat, midőn a versenyt futó a célhoz ér, lágyéka összeszorul, ajkairól elszáll a kiszáradt tüdőnek utolsó lehellete és holtan összerogy. A diszkuszt vetőnek (l. Diszkobolosz 5. köt. , 364. l.) szobrán a mozdulatban résztvesz a est minden része: a törzs, a karok, a fej, a lábszárak, a lábnak behuzott ujjai is. Miron tehenét máig fönmaradt 36 epigramm magasztalja.
Phidias, az argoszi Ageladas tanítványa, nyitja meg a IV. sz.-ot és megvalósítá a G.-ban a legnagyobb formai szépséget, szobrain a formák és az arányok összhangja a lelki szépségnek, a magasztosságnak egy nemét tükrözték vissza, vagy helyesebben annak érzetét költötték föl a szemlélőben. Athénben Parthenos Athena, Olimpiában Zeus szobrát készíté elefántcsontból és aranyból. Az utóbbinak hatásáról számos ókori iró elragadtatással beszél. Mind a kettő elpusztult. Parthenos Athena szobrát néhány másolatból, Zeus szobrát érmekből és leirásból ismerjük. Phidias neve és művészete szoros kapcsolatban van Perikles kormányztával, s annak egyik legfényesebb alkotásával, a parthenon-templommal. Azt azonban adatok hiján nem lehet megállapítani, hogy Phidiasnak mennyi része van e templom páratlanul tökéletes szobrászati diszében. Az bizonyos, hogy Phidias nem maga készítette e szoborműveket, de másfelől alig kétséges, hogy az egészet maga gondolta ki és tervezte, a kimunkálást pedig tanítványokra és többé-kevésbé ügyes kezü munkásokra bízva. A templom K-i keskeny oldalának oromfalán az életnagyságot meghaladó, mintegy 23-25 alak Athena születését, a Ny-i oromfalon ugyanannyi alak Poseidon és Athena versengését az Attika fölötti uralomért ábrázolta (12 ábra és 13. ábra).
12. ábra. Ülő szobor. (Theseus a Parthenon keleti oromfaláról).
13. ábra. Női csoport a Parthenon keleti oromfaláról.
A gerendaközök (metopok) domboru művei a kentauroszok elleni harcból vett jeleneteket (14. ábra), a templom hajójának falán körülfutó öv domboru művei pedig a panathenei körmenetet ábrázolták. Az oromfal csoportjainak szerkesztése, az alakok formai befejezettsége, vmint az öv egyes alakjai megragadó szépségüek. A gerendaközök domboru művein leginkább meglátszik hogy többen és köztük kevésbé ügyes kezüek is dolgoztak rajtuk,
14. ábra. Metop a Parthenonról
A IV. sz. folyamán még több dekorativ szobrászati mű keletkezett, ilyenek: Athénben a Theseus-templomnak, az erechtheionnak, a Nike Apteros templomának, Basszéban Apollon templomának, Olimpiában Zeus templomának szobordisze. Az utóbbinak k-i oromfalán 21 alakból álló csoport a Pelops és Oinomaos közti kocsiversenyt, a Ny-i oromfalon szintén 21 alak a Kentaurozok és Laphiták közti harcot ábrázolta. Az előbbi Peoniosnak, az utóbbi Alkamenesnek, Phidias tanítványának műve volt (15.ábra és 16. ábra). ide sorozzuk még az attikai sirköveket, diszítő domboru műveket, melyek szintén bizonyságai a G. IV. sz.-beli fejlettségének.
15. ábra. Az olimpiai Zeus-templom nyugati oromfala.
16. ábra. Az olimpiai Zeus-templom keleti oromfala
Ugy Alkamenes, valamint Peonios, ki a trákiai Mendéből származott, a dekorativ szobrokon kivül egyéb műveket is alkottak. Alkamenes Mantinea számára elefántcsontból és aranyból elkészíté Akklepios szobrát. Az Aphrodite szobrának pedig, mely az athéni nyilvános kertben állott, szép arcát, finom kézcsuklóit és ujjait bámulták. Peoniosnak jeles műve volt a lebegő járásu Nike-szobor, mely Olimpiában az ásatások alkalmával előkerült.
A IV. sz.-ban Athénen kivül különösen Argoszban virágzott a szobrászat. Az ottani iskolát Polikletos mester virágoztatta föl, aki szintén Ageladas tanítványa volt, de jóval fiatalabb Phidiasnál, ugy hogy inkább az utóbbi tanítványainak kortársa. Az argoszi Hera-templom számára az istenségbálványát elefántcsontból és aranyból készíté. A szobrászat e faja kevésbé felelt meg művészi egyéniségének, az emberi test anatomiája iránt több érzéke volt és inkább a világiasabb atléta-szobrokat művelte. Azonban e téren szükebb körre szorítkozik, illetőleg más föladatot tüz maga elé, mint Miron. Az utóbbit a mozdulat érdekelte, Polikletos ellenben az emberi test egyes részeinek kölcsönös arányát, a szimmetriát tanulmányozta, s első volt, aki ez arányok általános érvényü szabályait kutatta és azoknak segítségével a szép alkat mintáját (kánon) állapítá meg. Lándsavivő ifjut ábrázolt e mintaszobor, melyhez könyvet is irt a test arányairól (17. ábra).
17. ábra. Doriforosz szobor, Polykleistől.
Hasonló a homlokszalagot fölkötő ifjunak, vala mint a megsebesült Amazonnak szobra. Az utóbbi alakot vele egyidőben, a monda szerint versenyképen elkészíték; Phidias, Phradmon és Kreislas. Polikletos Amazonja másolatban fönmaradt; Phidias és Kresilas Amazonjának másolatai azonban kétségesek. Kreslas művei közt leghiresebb volt Perikles képmása, mely több másolatban maradt fönn. A peloponnezusi háboru utáni időben Skopas és Praxiteles a legkiválóbb mesterek a szobrászat terén. Skopas volt az első, ki a lelki állapot, a kedélyi hangulat kifejezésére törekedett. Egyik műve őrjöngő bacchans-nőt ábrázolt, amint a mámor szenvedélye által üzetve rohant, ruhája lobogott, karjai mezítelenek voltak, fölemelt kezeiben dühében széttépett kecskét tartott, fejét hátra szegé, szélnek eresztett hajfürtjei lobogtak. Az őrjöngésig fokozott szenvedély egész lényén, de kivált arcán megkapóan volt kifejezve. A régiek szerint életet, lelket lehelt a kőbe. A vatikáni gyüjteményben levő szobor, mely citerázó Apollont ábrázol, megközelítő fogalmat nyujt Skopas művészetéről. Skopas több királynak Halikarnasszusban épített siremlékére, a szobrászati diszt. Praxiteles részben Skopas hatása alatt állott, de még egy lépéssel tovább ment, műveit az érzelmek kifejezése mellett igen finom formák és érzékiség jellemzik. Venust mezítelenül ábrázolta. Ilyen volta a világhirü kindoszi Venus, a görög szobrászat egyik legünnepeltebb műve. A vatikáni és a müncheni gyüjteményben levő Venus-szobrok aránylag legjobban megközelítik a kindoszit. Ezenkivül még három Venus-, két Amor-szobrot készített, továbbá Dionisos, Hermes, Satir, a gyikot ölő Apollon voltak nevezetesebb alkotásai. Egyetlen hiteles műve maradt fönn, a Dionisos-gyermeket tartó Hermes, mely Olimpiában került napvilágra (18. ábra).
18. ábra. Dionysost tartó Hermes szobra, Praxitelestől.
A Niobe-csoportról, melyet szintén az érzelmek kifejezése jellemez, bizonytalan, vajjon Skopas vagy Praxiteles műve? Ez időbeli alkotások: Athénben a Lysikrates-féle emléket, Epidauroszban Asklepios templomát, Efezusban Hera templomát, Prienében Athena Polias templomát diszítő szobrok. Ugyanez időben a képmások mind határozottabban visszaadták az egyéni vonásokat. A G. további fejlődésének Lisippus adott irányt. Tevékenységének kezdete összeesik Praxiteles és Skopas idejével, teljes kifejlődését azonban Nagy Sándor uralkodása alatt érte el. Művészetének jellemvonása, hogy a valóságot fölülmulni törekedett. Eleinte Polikletos mintaszobrát vallotta mesterének, utóbb azonban fölfogása megváltozott s azt mondá, hogy az embereket olyanoknak akarja ábrázolni, amilyeneknek lenniük kellene. Atléta szobrai közül legnevezetesebb az u.n. Apixiomenos, melynek márványból készült másolata a vatikáni gyüjteményben van (19. ábra). Nagy Sándor csakis Lisippustól a természethűséget szolgai utánzásig vitte, amennyiben élő alakokról gipsz lenyomatokat állított elő és asszerint mintázott.
19. ábra. Apoxyomeos, Lysippostól
A Kr. előtti III. sz.-dal kezdődik az u.n. hellenizáló kor, v. másként Nagy Sándor örököseinek kora. Lisippus tevékenysége benyulik e korba, valamint Skopas és Praxiteles néhány tanítványáé is. Az utóbbiak közül többen részt vettek ama művészeti alkotásokban, amelyekre alkalom nyilt Sándor utódainak udvarain: Alexandriában, Antiochiában, Seleuciában, Pergamonban. Skopas tanítványa, Briaxis készíté Apollon szobrát az Antiochia melletti Daphnében épült templom számára. Lysippus tanítványának, Eutichidesnek a műve volt Antiochia védő istenének szobra. Chares, szintén Lysippus tanítványa, készíté a rodusi kolosszust, mely Heliost, a napistent ábrázolta. A szobrászatot mindinkább a megkapó hatásra való szertelen törekvés vezeti. A technikai járatosság az előállításnak minden módját lehetővé tette. A hadi tetteket pompás, szinte kérkedő művek dicsőiték. Ilyen volt az a Nike-szobor, melyet Demetrius Poliorketes tengeri győzelme emlékeül Szamothrakéban állított. (20. ábra).
20. ábra. Számotráciai Nike-szobor.
A galluok fölötti győzelmek dicsőségét ilyen szobrászati művek hirdették. Ekkor keletkezett szobrászati iskola Pergamonban és Rodusban. A pergamoni iskolának két nagyobb művét ismerjük. I. Attalus király a gallusok fölött 229. nyert győzelme emlékére nagy csoportot állított föl az athéni akropoliszon és egy másikat a pergamoni várban. E csoportok egyes alakjai márványból készült másolatokban fönn maradtak. Ilyenek: Rómában a kapitoliumi gyüjteményben levő haldokló gallus (21. ábra), u. o. a Ludovisi-féle villában egy csoport, amely egy gallust ábrázol, aki megölte a lábainál összeroskadó nejét és aztán saját mellébe döfi a kardot.
21. ábra. Haldokló gallus.
Mind a kettőt az egyén fizikai és lelki mivoltának határozott, szinte nyers jellemzése különbözteti a szobrászat korábbi, még Lisippus alkotásaitól is. Attalus utódja II. Eumenes (197-159 Kr. e.) a pergamoni várban nagy terjedelmü oltárt épített Zeus és Athena tiszteletére. Az oltárt az istenek és gigászok közti harcot ábrázoló domboru művek diszíték, melyek most a berlini muzeumban vannak.
A rodusi iskolának legnevezetesebb műve a Laokoon-csoport, mely motivumánál fogva rokonságban van a pergamoni domboru művekkel. laokoon és két fia a tagjaikra tekerőzött két kigyó ellen minden erejöket megfeszítve, kétségbeesetten küzdenek; Laokoon idegesen rángatódzó izmain és arcvonásain a fájdalom, az erőlködés tetőpontját éri el. A technikai ügyesség kérkedik e szobron, s kérkedése közben elmulasztja a valóságot közelebbről megfigyelni, megfeledkezik az izmok természetes puhaságáról és a formák közötti finomabb átmenetről; a test számos emeltyüből álló szövevényes gép, hiján van a szervesség látszatának. A gesandros, Athenodoros és Polidiris a három művész neve, ki e szobrot készíté, mely a vatikáni gyüjteményben van (l. a Laokoon cikk képmellékletét). Apollonios és Tauriskos trallesi szobrászok készíték a Farnese-féle bika néven ismert csoportot( l. a Dirké cikk képmellékletét, 5. köt., 354. l.) Efezusból származott Agasias, ki a Borghese-féle vivó szobrát faragta (l. Borghesei vivó, 3. köt., 514. l.). A tulajdonképeni Görögországban ez idő alatt hanyatlásnak indult a szobrászat. Athén, Szikion a III. sz.-ban már nem igen dicsekedhetnek mesterekkel. E szobrászatnak művei: a meloszi Venus, a Ludovisi-féle Juno, az Otricoliban talált Jupiter, a belvederi Apollon. Akik a II. sz.-ban még gyakorolták a szobrászatot, azok a római megrendelők izléséhez alkalmazkodtak. Ekkor keletkeztek az olyan szobrok, mint a Farnese-féle Herakles, a Medici-féle Venus stb.
