Gálya

Teljes szövegű keresés

Gálya (ném. die Galleere, ol. una galera, ang. a galley, l. az ábrát), a középkornak, legkivált a Közép-tengeren használt legnagyobb evezős hadihajója, mely azonban latin vitorlákkal is fel volt szerelve. A G. 35-45 m. hosszu, keskeny (szélessége 4-5 m.) lapos fenekü jármű volt, két, ritkán három árboccal, melyek azonban csak egy-egy, aránytalan hosszu és pózna-rudra öltött háromszögletes vitorlát hordtak. Az aránylag alacsony árboc ormán alul egy mellvédővel és lőrésekkel ellátott árbockosár volt alkalmazva, melyben a támadás pillanatában a lövészek állottak. A sarlóalaku kormánylapát fölött egy, alapjában négyszögletes, hátsó részében azonban mindinkább keskenyebbé váló galeria volt éptve, melynek közepén a vezénylő kapitány ivboltozatos kabinja állott. Félméter széles, deszkákból álló padozat vezetett innen a hajó közepén az evező padok között a hajó elejéig, a hol az ágyuütegnek felállítására szolgáló fedélzet kezdődött, mig a fedélzet alatt a hajó belsejében különféle kamarák és üregek a felszerelési tárgyak és élelmiszerek elhelyezésére szolgáltak. Az egy méternyire a viz felszine felett fekvő fedélzeten voltak oldalankint az evezőpadok, melyeknek mindegyikén egytől kezdve egész hat ember is ült, arccal a hajó hátulja felé fordulva és legnagyobb része a padhoz láncolva, rendesen minden ruházat nélkül. A G.-áknak oldalankint többnyire 24-26 evezője volt és minden evezőt átlag 4-5 ember hajtotta. A G. legénységét a katonaságon és egynéhány tengerészen kivül a következők képezték: a kapitány, az argousin, vagyis azon tiszt, aki a hajón az általános rendre való felügyeletet végezte, az ő alantosai (mousses), kikre az evezősöknek láncra verése és a bilincseknek levevése volt bizva, a vezetők (Comite), kik az együttes evezést és a hajófordulatokat vezényelték, a felvigyázók (Sous-comites) kik a járó deszkákon állva, botokkal, korbácscsal és más ütő eszközökkel buzdították az evezősöket és végre az evezős-emberek (Chiourne). Egy G.-nak legénysége megközelítőleg 450 emberből állott és pedig 220 fegyencből és 230 szabad emberből, mely utóbbiak közül 30 matróz a vitorlákat kezelte, mig a többi 200 kizárólag fegyvert hordó egyén, azaz katona volt. 1740. Csezme mellett, ahol az oroszok a török flottát megsemmisítették, vivták az utolsó nagyobb tengeri csatát, melyben a G.-k mint aktiv hadihajók utoljára szerepeltek. L. még Gályarabság.

Gálya.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem