Biztosítás
Biztosítás. Feladata, hogy kárpótolja az egyeseknek azokat az anyagi károkat v. veszteségeket, melyeket véletlen, el nem hárítható esemény, többnyire elemi csapás, baleset, idő előtt való elhalálozás által szenvedtek. Tágasabb értelemben a biztosítás körébe tartozónak mondják a megelőzést vagyis a kárthozó események elhárítására tett óvóintézkedéseket, továbbá a mentést vagyis az el nem háríthatott esemény által okozott károk enyhítését, tehát a károkozó események lehető korlátozását célzó intézményeket és intézkedéseket. Való, hogy a megelőzés, a mentés és a kárpótlás egymást kiegészítik. Minél hatályosabb a megelőzés, annál kevesebb szükség van a mentésre és minél erélyesebben működik a megelőzés és a mentés, annál kevesebb szükség van a kárpótlásra, de azért a három nem alkot szükségkép, sőt nem is alkothat egy egészet. A megelőzés részint az állam v. hatóság, részint az érdekelt egyesek jog- és hatáskörébe, de egyszersmind kötelességéhez is tartozik. A mentés pedig részint hatósági, részint társadalmi feladat. A kárpótlás megszerzése végelemzésben az egyesek érdeke, kik ez által az anyagi veszteségtől megóvatnak.
Minden B.-nak az a végcélja, bármi is a biztosítandó dolog, hogy általa megtérüljön az egyesek kára. A kár megtérítése szerződéses jogon és kötelezettségen alapszik. Azt, aki magát a kár megterítésére kötelezi, biztosító-nak mondják, azt pedig, ki ellenérték vagyis díj fizetése ellenében a kártérítéshez való jogot megveszi, biztosított-nak, esetleg pedig szerződő félnek nevezik. Ez utóbbi megkülömböztetést különösen az életbiztosításra való tekintettel kell megtenni, melynél biztosított-nak azt nevezik, kinek élete biztosíttatik, szerződő félnek pedig azt, ki a biztosítóval a szerződést megköti és a díjat fizeti.
A B.-nak vázolt feladatából s különösen abból, hogy a biztosítás teljesítése ellenérték szolgáltatását tételezi fel, önként folynak a biztosítható események. B.-ra nem alkalmasak azok az események, melyek okvetetlenül bekövetkeznek, vagy soha elő nem állhatnak. Az előbbiek azért nem, mert a biztosításukért fizetendő díjnak épp annyinak, sőt a kezelési költséget tekintve, valamivel többnek is kellene lennie, mint amennyi az illető esemény által okozott kár, az utóbbiakért pedig senki sem fizetne díjat. De a B. köréből ki vannak zárva az oly események is, melyek szórványosan, nagyon ritkán vagy igen is gyakran, tov. csak elszigetelve, vagyis csak bizonyos szűk terjedelemben vagy meghatározott vidékeken fordulnak elő, vagy ha nagyobb területen is, fellépésökkel mindig tetemes károknak okoznak, mint p. az árvíz, vihar, rovar stb. károk, mert az utóbbi eseményeket nézve, a díjnak közel oly nagynak kell lennie, mint az általuk okozott kárnak. B.-ra e szerint csakis az oly események alkalmasak, melyek ugyan gyakran, de nem szükségkép fordulnak elő, melyek tehát bekövetkezhetnek, de bekövetkezésök mégis kétes, és amelyekre nézve fenforog előfordulásuk helyének, idejének és a károkozó mérveknek bizonytalan volta. Ez a széleskörü bizonytalanság forog fenn az összes kárbiztosításoknál, különösen az elemi és balesetbiztosításnál. Az életbiztosításnál nem kétes ugyan maga az elhalálozás, de igen is időpontja s az életbiztosítás éppen a jelzett kétes elem által válik lehetővé és szükségessé, s a biztosítás tárgya is nem maga a haláleset, hanem kétes időpontja. A B.-nak tárgyát képező bizonytalan, kétes elemet, kockázat-nak nevezik, s ez jelzi egyszersmind a károsodás valószinüségének fokát.
Kiemeltük, hogy a biztosító csakis ellenérték fejében nyujtja a B.-t, vagyis a kártérítést. Az ellenérték v. díj megállapodásánál mérvadó a kárveszély v. kockázat nagysága s a biztosítás gyakorolhatásának egyik alapfeltétele, hogy a díj arányban álljon az elvállalt kockázattal, vagyis teljesen fedezze a fizetendő károkat és a mindenkori kezelési költséget, sőt némi fölösleget is szolgáltasson, melyet félre lehessen és kell is tenni a különösen szerencsétlen vagyis a számításszerünél jelentékenyen több kárral járó évre v. évekre. A díj arányosságát követeli másrészt a magángazdasági elv, mely a termelési költségeknek a lehető legkisebb mérvre való leszállítását igényli. A biztosítási díjat termelési költségnek kell tekinteni.
B. a törvény és általában a jogi felfogás szerint fenforog, ha ezt célzó szerződés köttetett. Közgazdasági felfogással csak akkor szólhatunk biztosításról, ha a biztosító elvállalt kötelezettségeinek minden eshetőségek közt eleget tehet, egy szóval fizetésképes. Ebből az alapfeltételből folyik nem csak a díjnak okszerü és kellő mennyiségben való megállapitása, hanem a kockázat megosztásának szüksége is. A biztosítót csak abban az esetben lehet fizetésképesnek tekinteni, ha oly sok biztosítást kötött, hogy az azokból számításszerüleg eredhető károkat és a mindenkori kezelési költségeket az azokért beszedett díjak nem csak teljesen fedezik, hanem különösen rossz évekre való tekintettel még valamivel meg is haladják. B. a szó valódi értelmében tehát nem forog fenn, ha a kockázatok szűk helyen összetömörültek. Nem lehet tehát valódi biztosító intézetnek tekinteni a szűk területre szorítkozó kölcsönös, már akár magán, akár hatósági intézeteket, mert a rendeseket meghaladó vagyis nagyobb mérvü károkat nem fizethetik s épp a legnagyobb szükség eseten bizonyulnak tehetetleneknek. A kockázatoknak lehető legnagyobb mérvü megosztására való törekvés okozza, hogy a nagyobb bíztosítási intézetek, és pedig ugy a kölcsönös v. szövetkezeti, mint a részvényes vállalatok nemzetköziek, vagyis működésöket hazájuk határain túl is terjesztik. Ugyanez a törekvés létesítette a viszontbiztosítást, mely nem önálló biztosítás, hanem segédeszköz a biztosítás megosztására. A viszonbiztosító intézetet közvetett biztosítónak is szokták nevezni ellentétben a közvetetlen biztosítókkal, melyeknél a felek biztosításaikat eszközlik.
Közkötelező v. kényszer- önkéntes biztosítás
A biztosítás lehet közkötelező v. kényszer- vagy pedig önkéntes biztosítás. Ezen nyugszik a megkülömböztetés állam- és magánbiztosítás közt. Az első nemü biztositást v. maga az állam vagy hatóság vagy pedig államilag avagy hatóságilag szervezett szövetkezet gyakorolja. A második nemü, vagyis a magánbiztosítást gyakorolhatja az érdekelt önmaga (önbiztosítás), v. pedig biztosítási vállalat. A magánbiztosítási vállalkozásból kellő bizalom hiányában rendszerint ki vannak zárva a magán- és a társas cégek s csak Angliában, de csak a szállítmánybiztosításnál szerepelnek mint biztosítók az ily cégek. Magánbiztosító különben lehet az állam, hatóság, szövetkezet és részvénytársaság. A szövetkezeti biztosítási vállalatok rendszerint korlátolt szavatossággal alakulnak s pedig vagy akkép, hogy a tagok a díjaknak vagy többszörös vagy csak egyszeres összege erejéig vagy pedig csak bizonyos, a vállalatból ki nem vonható tőkeösszeg (biztosítási alap) erejéig szavatolnak. Az utóbbi nemü szövetkezeteket vegyes alaku társaságoknak is szokták nevezni. A részvényes vállalatok, nem különben az u. n. vegyes alaku társaságok a biztosítást szabott díj mellett eszközlik. Ma a szövetkezetek is, kivéve a korlátlan szavatossággal alakultakat, szabott díjakat számítanak, de amennyiben az egyszeres v. többszörös, vagyis az alap- és a pótdíj elégtelen lenne, a biztosított felek tűrni tartoznak, hogy a biztosított illetőleg kárösszegekből aránylagos levonások eszközöltessenek. Régebben a kölcsönös biztosítók a díjakat a szükséglet arányában utólag vetették ki, ujabban azonban a dijakat többnyire előre szedik be, hogy a károkat is azonnal fizethessék.
Kár- és élet-biztosítást.
Technikai szempontból, de a biztosítási ügynek törvényes szabályozása miatt is, az egyes biztosítási ágakat két nagy osztályba kell sorolni és meg kell különböztetni kár- és élet-biztosítást. E megkülönböztetésnél a főszerepet a díjtartalék viszi. A kárbiztosításnál a díjtartalék a számadási éven túl előre fizetett díjösszegekből alakul. Az életbiztosításnál a díjtartalékot azon díjhányad alkotja, mely a kamatok kamatjával összegyüjtve magát a biztosított összeget eredményezi. S a biztosítási vállalatok fizetőképességének egyik további alapföltétele abban áll, hogy a díjtartalék kellő mennyiségben alakíttassék. A biztosítási ügy törvényhozási szabályozásának csomópontja is ebben a megkülönböztetésben van, akár a szerződéses, akár a közigazgatási jogot veszszük is. Minden biztosító intézetnél a díjtartalékon kivül még van kártartalék a számadási év alatt ki nem fizetett károk fedezésére, továbbá nyereségtartalék. A részvényes vállalatok nem fizetik ki az egész nyereséget osztalékul, hanem bizonyos hányadát tartalékba helyezik. A kölcsönös biztosítók, különösen a kárbiztosítók a nyereséget nem osztják meg a tagok közt, hanem első sorban tartalékba helyezik el, majd pedig díjmérséklésre használják fel. Szabály szerint tartalékba, az u. n. árfolyambiztosítéki alapba helyeztetik az értékpapiroknak vételi és a mérleg lezárásakor létező árfolyama közt levő különbözet.
A biztosítás közigazgatási joga
tartalmazza a biztosítási vállalatok szervezésére, keletkezésére és megszünésére, nem különben az állami felügyeletre és ellenőrzésére vonatkozó szabványokat. Az állami felügyelet és ellenőrzés mérve lényegileg attól függ, hogy a biztosított felek önmaguk mennyiben gyakorolhatják a szükséges ellenőrzést, mert a törvényhozási szabályozás kiindulási pontjának ugy a szerződéses, mint a közigazgatási jog tekintetében abban kell állania, hogy a biztosítási vállalat fizetőképes legyen és maradjon, vagyis képes legyen a valódi biztosítás gyakorlására. A közigazgatási jogszabvány általában, de különösen az állami felügyelet és ellenőrzés szigorubb az életbiztosítókkal, mint a kárbiztosítókkal szemben. S több törvényhozás, mely a kárbiztosító vállalatok alakulását és működését teljesen szabaddá tette, az életbiztosítási vállalatokkal szemben az engedélyezési rendszert és a szigorubb állami felügyeletet és ellenőrzést fentartotta. Kereskedelmi törvényünknek a közigazgatási jogra vonatkozó biztosítási szabályainak épp az a nagy hibája, hogy az életbiztosítási vállalatok nem tartatnak szigorubb ellenőrzés alatt, holott számadásaikat, különösen a díjtartalékra vonatkozó számadataikat, csak szakember birálhatja meg, de nem a közönség. Ebben az irányban orvoslást már legközelebb lehet remélni.
Elem-, baleset- és életbiztosítás.
Más megkülönböztetés az elem-, baleset- és életbiztosítás. Az elem biztosítás magában foglalja a legszokottabb biztosítási ágakat, nevezetesen a tűz-, jég-, szállítmány- és üvegbiztosítást, de ez a fogalommeghatározás nem juttatja kifejezésre a hitelbiztosítást, óvadékbiztosítást stb., s nem is illik teljesen a szállítmány- és üvegbiztosításra. Mezőgazdasági biztosítás alatt értik a jég- és az állatbiztosítást, továbbá a tűzbiztosításnak egyes nemeit, különösen a gazdasági épületek és felszerelvények, nem különben a mezei termények tűzbiztosítását. Épület- vagy ingatlan-biztosítás alatt értik különösen a lakóházak tűzbiztosítását. A gyárbiztosítás nem csak a gyári épületeknek, hanem a felszereléseknek és készleteknek tűzbiztosítását is magában foglalja. Ingó biztosításról, technikai értelemben nem lehet szólni, mert tulajdonkép butorkészlet- és raktárbiztosításra oszlik el.
A tűzbiztosítás
többnyire nem csak a tűz- és gyujtó villám által okozott károkra vonatkozik, hanem még kiterjed a száraz villám, a légszesz, v. gőzkazán és gőzkészülékek robbanása által előidézett rombolásokra is. Biztosítottnak azonban csakis az épületekbe bevezetett légszesz által okozott robbanás tekintetik. A gyárbiztosításoknál a gőzkazán és gőzkészülékek robbanása által okozott károk ellen való biztosítás attól tétetik függővé, hogy vagy az illető robbanásnak kitett tárgyak teljes értékben biztosíttassanak, vagy pedig külön dij fizettessék és hogy a robbanás megakadályozására vonatkozó törvényes és rendőri intézkedések pontosan teljesíttessenek. A tűzkárral egyenlőnek tekintik a mentési és oltási célból szükségessé vált lebontást (épületeknél) illetőleg kihordást (ingóságoknál). Célja, hogy a rendes viszony között véletlenül támadt károk tényleges értékökben megteríttessenek. Ki vannak tehát zárva a biztosított által szándékosan vagy vétkes gondatlanságból előidézett károk. A svájci állami biztosítók, továbbá egyes német biztosítók a jelzáloghitelezőknek az ily károkat is kifizetik követelésök és jelzálogjogaik átengedése mellett s a biztosított ellen való kártérítési joguk fentartásával. Kizáratnak még a hadi események, fegyveres erő, erőszakos támadás, lázadás, zendülés, csoportosulás, földrengés, szintugy a nem mentésre vagy oltásra irányuló hatósági rendelet v. meghagyás folytán támadt károk.
Kényszerbiztosítás
eseten a biztosító feltétlenül köteles a kényszer alá eső tárgyak biztosítását elvállalni. Magánbiztosításnál a biztosítás elvállalása vagy megtagadása vagy szigorubb feltételek alatt való elvállalása a biztosító tetszésétől függ. A magánbiztosító ezt a jogát kizárás vagy elutasítás által gyakorolja. Kizáratnak vidékek, községek, községek egyes részei vagy utcái, de egyének is. Kizáró okul a gyakori s különösen a gyanus tűzesetek szolgálnak. A biztosításból kizárt helyről vagy egyéntől az ügynöknek nem szabad ajánlatot átvennie, ha megteszi, az ajánlat elutasíttatik. A kizárás előtt és helyett még alkalmazzák a díjemelést és a csak részben, rendszerint 3/4 vagy 2/3 értékben való biztosítást, amidőn a nem biztosított részt másutt nem szabad biztosítani. Elutasítás benyujtott ajánlatnál történik. Inditékul nem annyira a kárveszélyre befolyó tárgyi okok mint inkább a személyes u. n. gyanus viszonyok szolgálnak. Feltétlenül elutasíttatnak az eladósodott, szomszédokkal, a cselédséggel civakodók és perlekedő, nemkülönben a gyanus emberek ajánlatai, továbbá a végrehajtással, zárlattal, csődeljárással vagy perrel terhelt értékek, az idegen telken emelt és váltsági kötelezettség alá nem eső, a végrehajtási árverésen vett, a lakatlan illetőleg üresen álló épületek, a haszonbérlő által ajánlt biztosítás, midőn bérlete lejáróban van. Kivételesen különösen a csődvagyont nagyobb dijjal és 3/4 értékben, továbbá a haszonbérlőknek egyes értékesítési és elviteli nehézségeknek ki nem tett értékeit (de szintén csak 3/4 részben biztosítják. A kárveszélyre befolyó tárgyi okok többnyire nem az elutasítást, hanem a szigorubb feltételek mellett való biztosítást, egyes óvórendszabályok s többnyire a nagyobb díj és a csak részben való biztosítás alkalmazását eredményezik. Különös kárveszélylyel járó vagy is magától való kigyulásnak, robbanásnak kitett, továbbá különös kármegállapítási nehézségekkel összekötött tárgyak a biztosításból kizáratnak. Nem biztosítják a pénzt, az értékpapirokat, okmányokat, irományokat és üzleti könyveket. Az arany- és ezüstnemüek, drágakövek, gyöngyök, órák, csipkék, kasmirok, festmények, acélmetszetek, szoborművek s általában a különös értékkel vagy műbecscsel biró tárgyak nem záratnak ugyan ki a biztosításból, de biztosításukhoz a biztosítónak kifejezett nyilatkozata kivántatik.
A díj
a kár valószinüsége, lehető terjedelme és mérve szerint, sok esetben tekintettel a biztosított megbizhatóságára állapíttatik meg. A megbizhatóság különösen az ingó biztosításoknál, főleg pedig a mezőgazdasági biztosításnál jelentékeny szerepet visz. A kár valószinüsége szoros kapcsolatban áll a biztosítandó tárgy tűzveszélyességének fokával, mely a kockázati osztályok és a díjak megállapításának első alapul szolgál. Az épületek (lakóházak és gazdasági épületek) kockázati osztályokba való sorozásánál ez a kiindulási alap, melynél első sorban az alépítmény és majdan a tetőzet minőségére vannak tekintettel. Megkülönböztetik tehát a szilárd alépítményt és a különböző tetőzeteket és a nem szilárd alépítményt és a különböző tetőzeteket. Ezen u. mint általános tárgyi jelenséghez csatlakoznak a helyi jelenségek, melyek a kár terjedelme és mérve tekintetében birnak befolyással és vezetnek az általános kockázati beosztás mellett a helyi kockázati beosztásra. melyen a díjszabás tulajdonkép alapszik. Mérvadó az építkezési mód, a mentés és oltás lehetőségének foka. A díj megállapításánál segédeszközül szolgál a statisztika, de mégis főleg a helyi szemle, melyet a biztosítók felügyelői foganatosítanak. A helyi szemle feladata a község építési, mentési és oltási viszonyainak megállapításán kivül még anyagi és erkölcsi állapotának meghatározása is. A díjakat illetőleg még ki kell emelnünk, hogy a több éves biztosításoknál díjleengedések vannak. Igy a 6 éves biztosításnál vagy egy ingyen évet vagy 15%-ot engednek. Ki a díjat 5 évre előre kifizeti, csak 4 évnek, ki 7 évre, csak 5 évnek díját fizeti. Kockázati szempontból megkülönböztetik a közönséges (civilis) és a különös biztosításokat. Az előbbiekhez tartoznak az épületek és az ingók, melyek különös kárveszélylyel nem járnak és rendszerint az épület diját fizetik.
Gyári biztosítást
Különös kockázat alatt értik a gyári biztosítást, továbbá a mezőgazdasági tűzbiztosítást. A gyárak tekintetében hazánkban külön, a viszontbiztosítási szerződésre lépett társaságok által megállapított ugynevezett gyári díjszabályzat áll fenn, melytől a társaságoknak semmi szín alatt sem szabad eltérniök. A gyári díjszabályzat és a viszontbiztosítási szerződés határozmányai alá azonban csak azok a gyárak és iparos telepek tartoznak, melyek legalább is 30.000 forintot biztosítanak. Gyár alatt különben a biztosításban nem csak a tulajdonképi gyárakat és iparos telepeket, beleértve mindig a felszerelést és a raktári készletet nyers, munkában vagy gyártás alatt levő és kész árukban, hanem általában az iparos műhelyeket és raktárakat is értik.
A mezőgazdasági biztosításnak
két nemét kell megkülönböztetni, nevezetesen az ugynevezett szalmás gabona- és takarmánybiztosítást és az átalánybiztosítást. Az utóbbi kiterjed az összes gazdasági felszerelésre, élő és holt leltárra, továbbá az évi termésre. Az átalány biztosításnál a gazdasági felszerelés és termény egész menynyiségét és értékét kell biztosítani s igy némileg ellentéte az ugynevezett első kockázati (premiére risque) biztosítás, melynél határozott érték biztosíttatik, amelynek összege erejéig a biztosító minden a gazdaságban a biztosítási év alatt előforduló kárt megtéríteni tartozik. A díjszabás változatos. Az első nemü biztosításnál különbséget tesznek, hogy a termény fedél alatt vagy a szabadban van-e elhelyezve. A második nemü biztosításnál átlagos díjat vagy pedig minden egyes kategoria vagy tárgy szerint változó dijat alkalmaznak. Franciaországban fordul elő az u. n. szomszéd biztosítás. A francia törvény szavatossá teszi a birtokost a telkén támadt tűz által a szomszédoknak okozott kárért. Ezt a szavatossági terhet a birtokos biztosítás kötése által áthárítja a biztosítóra. Ez különben nem önálló biztosítási nem, hanem inkább érdekeltségi jogcím, mely nélkül nem lehet érvényes biztosítást kötni. Tűz- és általában kárbiztosítási szerződés érvényességéhez megkivántatik, hogy a biztosított a kárnál anyagilag érdekelve legyen. A biztosítást tehát érvényesen megkötheti a tulajdonos, a haszonélvező, a bérlő, a jelzáloghitelező, stb., s igy Franciaországban a szomszéd. Külön biztosítási nemek még a tűzkárbiztosításnál; a tűz folytán szenvedett lakbérveszteség biztosítása lakbérjövedelmet szolgáltató házaknál. Ez a biztosítás nálunk is szokásos. A díjtétel az épület díjával azonos. Gyáraknál a külföldön, még szokás biztosítani a tűz folytán előállott kényszerü szünetelés által támadt jövedelmi veszteséget (chômage-biztosítás); gyáraknál, t. i. a szesz-, cukor- és sörgyáraknál mint mellékbiztosítás külön díj mellett előfordul a tűz folytán előállott szünetelés miatt idején fel nem dolgoztathatott nyers anyagoknál (répa, zöld szalatna, maláta) előállott veszteség biztosítása.
A jégkárbiztosítás
célja a jégverés által okozott károk megtérítése. Egyes német biztosítók a jégkárral a vihar által okozott kárt is biztosítják. Díjszabás tekintetében a biztosításra elvállalt terményeket 8 osztályba sorozzák. I. Takarmánynövények. II. Tengeri, cukor- és takarmányrépa, burgonya. III. Búza. IV. Kétszeres, rozs, árpa, zab és babózab. V. Olajnövények, hüvelyes vetemémények, lenmag és köles. VI. Len, kender, heremag, mák, rizs és egyéb keresk. növények. VII. Szőllő és komló. VIII. Dohány. A díj legalacsonyabb a legalsó osztályban s minden további osztályban való emelkedés mellett legmagasabb a legfelső osztályban. Ez az osztályba sorozás azonban csak termények kárveszélyét jelenti. A díjszabásnál még figyelembe jön a vidék jégkárveszélyessége. Már a jégbiztosítási dij megállapításánál a statisztikai adatok döntenek. Nálunk a jégdíjak rendszerint megyénkint állapíttatnak meg. Tökéletesnek ezt a díjszabást éppen nem lehet mondani. Különben a biztosítás szabott díjjal, pótdíjjal és nyereségben való részesítéssel történik. Pótdíjas biztosításoknál kár esetén s pedig vagy minden vagy már csak bizonyos fokot elért rendszerint 5%-os és ezt meghaladó kár esetén a jégvert táblára megállapított díjösszeg fizetendő pótdíjban. Itt is előfordul a több, 6-12 éves biztosítás. A 6 évesnél az évi díj 20%-át a biztosított javára tartalékba helyezik. A 12 éves 20%-os díjengedménynyel és a nyereségben való részesítéssel jár, de visszalépés esetén egy évi díj fizetendő. Gabonánál pusztán csakis a síkhéjnak megsérülése nem állapít meg kártérítési igényt, szükséges, hogy a termény a jég által annyira összetöressék, hogy e sérülés folytán a nedvek keringése akadályoztassék vagy tökéletesen meggátoltassék vagy érett gabonánál a mag a kalászból némileg kiveressék. Szőllőnél és komlónál a biztosítás csakis a gyümölcsre vonatkozik s az előbbinél az elvirágzás, az utóbbinál a csúcs kinövése után kezdődik. Szőllőnél, komlónál és kapásnövényeknél csak a mennyiségben, de nem a minőségben okozott kárt téritik meg. Takarmány- és cukorrépánál a biztosítás junius 15-én kezdődik. Takarmányfüveknél minden egyes kaszálást külön-külön kell biztosítani s ha ez kifejezetten nem történt, a biztosítás csak az első kaszálásra szól. A biztosítás gabona-, gumós, olaj-, s kereskedelmi növényeknél csak addig tart, mig a földben gyökereznek, tehát már a lekaszált, illetőleg learatott terményekre ki nem terjed. Dohánynál az anyalevél leszedésének befejezéseig, szőllőnél pedig addig tart a biztosítás, míg a fürtök a tőkén vannak. Minden körülmények közt és minden esetben azonban a biztosítás az illető év október 31-ének déli 12 órájával megszünik.
A szállítmánybiztosításnál
meg kell különböztetni tengeri, folyami, szárazföldi és értékbiztosítást. A tengeri biztosítás a legrégibb biztosítási ág és a biztosítás általában vele kezdődött. Biztosíttatik a hajó és rakománya, a hajóra adott kölcsön és a fuvardij, a hajót és szállítmányát a tengeren érhető minden veszély, esetleg egyes különös veszélyek kizárásával vagy csakis a tengeri veszélyek ellen. Rendesen a biztosítás csakis a tengeri veszélyekre szól. Ide tartoznak a károk, melyek vihar, jég, hajótörés vagy a hajónak zátonyra jutása, hajóknak véletlen összeütközése, kényszerített tartózkodás, az útirány kényszerített megváltoztatása, tengerhányatás, vesztegzár alatt, tengeri balesetek, továbbá tűz, villám, földrengés, robbanás, tengeri rablás, a «baratterie» néven ismert hűtlenségek vagy a hajólegénység egyikének vétke, egy szóval tengeri, ki nem zárt balesetek által okoztatnak. A kizárt esetekhez tartozik első sorban a háboru-veszély (Kriegsmolest), mely alatt értendő a háborus hatalmak részéről való elkobzás, a hadi hajók által való lefoglalás, megkárosítás, megsemmisítés és kifosztás, a költségek, melyek a feltartóztatásból és felszólamlásból, a tartózkodási kikötő körülzárolásából, a körülzárt kikötőbe való bejárat eltiltásából vagy háboruveszély miatt való önkéntes tartózkodásból származnak, nemkülönben az ily tartózkodás folytán az áruknál bekövetkezett romlás és apadás, fölszabadításuk és elhelyezésük költségei és veszélyei, továbbszállításuk költségei. (Ezt a veszélyt külön kötvénynyel, de rendszerint csak oly nemzet társaságáriát lehet biztosítani, mely az illető háboruban nem részes.) Továbbá nem számíttatnak a tengeri balesetek által okozott károkhoz azok, melyek felsőbb parancs, valamely hatalomnak el- v. zárlat alá vétele, továbbá lopás, kereskedelmi tilalmak, a ki-, be- és átviteli törvények, különösen helytelen vám- v. adónyilatkozatok folytán okoztattak. Különben a kártérítésből kizáratnak a késedelemből származott hátrányok, nemkülönben az oly károk, melyek az árúk tulajdonságából, hibás minőségéből vagy rossz csomagolásából folynak, továbbá azok, melyeket patkányok, egerek v. más egyéb hasonló kártékony állatok okoznak. Nem téríttetnek meg a nedvesség, penész v. rothadás által okozott károk, kivéve, ha kárt okozó tények biztosított balesetnek folyományai és az árúknak a tengeri sós vizzel való közvetetten érintkezéséből szármáznak. Ennél a biztosításnál a kártérítés tekintetéből meg kell különböztetni az általános kárt (grosse havarie) és a különös kárt (havarie particuliére). Általános káron az a kár értendő, mely a hajó és rakománya egy részének megmentése végett szándékosan okoztatott s amelyet tehát az összes érdekelt felek (hajótulajdonos és árutulajdonosok vagy szállítók), illetőleg helyettök a biztosítók közösen és részarányosan viselnek. E kár megállapítására és megosztására nézve különféle helyi és országos szokások állanak fenn. Különös káron pedig értik azt a kárt, melyet a hajó és rakománya baleset által szenvedett, amelyet mindenik fél maga tartozik viselni. A kárt és okát megállapító okmányt dispache-nak nevezik. A biztosító az általános kárt a különös kártól elkülönítve tartozik viselni, illetőleg megtéríteni. A megtérítés mérve tekintetében a feltételek különbözők. Többnyire a bizonyos százalékon alul maradó károkat nem térítik meg. Ezt műnyelven franchise-nak mondják. A franchise a részleges károknál egyes árúnemek szerint is változik. A tengeri biztosításokat szokás csak bizonyos helyi, p. angol, antwerpeni, amsterdami, hamburgi, trieszti stb. szokásokra, illetőleg feltételekre való hivatkozással, tehát további részletes megállapodás nélkül megkötni. Midőn a biztosítás ily módon köttetik, úgy a biztosítás kezdete és vége, továbbá a biztosított kárveszély, mint a kártérítés mérve, egy szóval az összes e biztosításnál fölmerülő kérdések tekintetében az illető szokások v. kötvényfeltételek döntének. A tengeri, valamint a folyam- és szárazföldi biztosítás a többi kárbiztosítási nemektől főleg abban különbözik, hogy nemcsak a tényleges értéket, hanem a várt hasznot - beleértve a biztosítási dijat - is lehet biztosítani. Haszonban a díjon kivül rendszerint 10% biztosítását engedik meg. Nagyobb haszon biztosítása a biztosító különös beleegyezését követeli meg. A díj megállapításánál tekintetbe jön a hajó minősége, az út iránya, az út célpontja, az út tartama és végre az időszak s természetesen az elvállalt kár veszély minősége és mérve. A hajó minőségének megállapítása végett külön magán hajóvizsgáló intézetek léteznek, melyek a hajókat osztályozzák és azokról rendes lajstromokat vezetnek. Minél jobb osztályba tartozik a hajó, annál kisebb a díj. A legkisebb az első osztályba tartozó hajóknál.
Folyami biztosítás.
A tengeri biztosításhoz legközelebb áll a folyami biztosítás. A főkülönbséget abban találhatjuk, hogy a biztosítás kizárólag csakis a folyami veszélyekre terjed ki, vagyis biztosíttatik az a kár, melyet a rakomány a hajó törése, zátonyra jutása, elmerülése, felborulása, jég, tűz, villám vagy bármely más vis major által okozott baleset, gőzhajókon a kazán robbanása által szenved. A biztosításból ki vannak zárva azok a veszteségek vagy károk, melyek ködben vagy éjjel való járat, lopás, dugáruság és következményei, lőpornak, robbanó szerek, oltatlan mésznek vagy más veszélyes vegyi és könnyen gyuló készítményeknek ugyanazon járómüvön való szállítása, a rossz csomagolás vagy az árúknak tulajdonsága, továbbá földrengés, háborus események, lázadás, csoportosulás, fosztogatás, fegyveres megtámadás vagy hatósági parancs folytán támadnak, és általában mindazok a veszteségek és károk, melyeket nem vis majorból folyó balesetek okoztak.
A szárazfödi biztosítás
csakis árúküldeményekre vonatkozik. A biztosítás rendszerint három módozat egyike szerint történik, u. m.: vagy törzskötvénynyel vagy átalánykötvénynyel vagy leirási kötvénynyel. Az első két módozat szerint való biztosítás mindig egy évre szól. A harmadik módozat szerint való biztosítás időtartama határozatlan, vagyis addig tart, míg a biztosított érték az ez alapon eszközölt szállítmányok értékével ki nem meríttetik. A törzskötvénynyel való biztosítás nemcsak szorosan vett szárazföldi biztosítás, hanem vegyes szállítmánybiztosítássá is alakítható, vagyis azzal biztosítani lehet a biztosított félnek nemcsak a vasuton és szekéren, hanem a tengeren és folyamon szállított áruit is. A fél minden általa vagy neki küldött árúszállítmányt köteles biztosítani s evégre köteles azokat az u. n. biztosítási naplóba az elküldés, illetőleg az értesítésvétel után azonnal bevezetni s a naplót tiszta szárazföldi biztosításnál hetenkint, ellenben vegyes biztosítás esetén még a bejegyzés napján a biztosítónak bemutatni, illetőleg tudomására adni s a dijösszeget minden hónapban kifizetni. A biztosító kockázatát azzal korlátolja, hogy megállapítja az egy és ugyanazon szállítási eszközökön, u. m.: tengeri gőz- vagy folyami gőz-, illetőleg vontató, továbbá tengeri vitorlás v. folyami vitorlás vagy evezős hajón, vasuti vonaton vagy szekéren egy vagy több tételben, illetőleg szállító levéllel szállítható maximális értékösszeget. Ez a maximális összeg különben a fekvéshelyre, vagyis fel- és lerakodó helyre, illetőleg állomásra nézve is érvényes. Röviden ezt úgy lehet kifejezni, hogy e biztosítás korlátolja az egy időben és ugyanazon a helyen egyszerre viselendő kockázatot. A minden egyes szállítóeszközre nézve külön-külön megállapított legmagasabb összeg tullépése azzal a hátránynyal jár, hogy kár esetén csak aránylagos kárpótlás nyujtatik. Ha nem biztosíttatnak az összes küldemények, a biztosított elveszti kárpótlási igényét. Különben a biztosítás az elküldött árúk tekintetében a naplóba való bejegyzéssel, a vett árúkra nézve a feladás pillanatában válik hatályossá, feltéve, hogy a bejegyzés- és bejelentésre vonatkozó szabályok megtartatnak.
Az általánybiztosítás
sem szorosan vett szárazföldi biztosítás, mert ezzel a biztosítottnak nemcsak vasuton és postán, hanem a folyami gőz- vagy vontatóhajón elküldött, illetőleg érkező árúszállítmányai is biztosíttatnak. Ezzel az egy napon utban levő, vagyis a biztosított által küldött és hozzá érkező szállítmányok értéke biztosíttatik. Ha a kár napján a biztosított összegnél nagyobb értékü szállítmány van utban, a kárpótlás is csak aránylagosan történik. Éppen ezért az egy napon utban levő szállítmányok legmagasabb összegét szokás és kell is biztosítani. A dijat előre kell befizetni. Az egyes szállítmányok kimutatása vagy bejelentése szükségtelen s csak kár esetén kell a kár napján utban levő szállítmányokat kimutatni. Az egyszerre egy helyütt és időben viselendő kockázat korlátozása maximum megállapításával itt is helyet fog. E biztosítás egyik alfaja az u. n. premier risque biztosítás, melyet többnyire vasuti társaságok vesznek igénybe, midőn is a biztosító a kárt bizonyos összeg erejéig, tekintet nélkül az utban levő árúkra, köteles megtéríteni. A leirási kötvény az előbbitől lényegileg abban különbözik, hogy nem az egyes napon utban levő árúk értéke egy évre, hanem az összes küldemények hatázotalan időtartamra, azaz mindaddig biztosítattnak míg a biztosított, összeg, melyért a díj előre fizetendő, ki nem meríttetik. Az egyes szállítmányoknak bejelentése v. külön biztosítási naplóba való bejegyzése szükségtelen, a szállítmányokat a biztosított csak saját, üzleti könyveibe tartozik bejegyezni, értéköket pedig havonkint bejelenteni és a biztosított összegből leirni. A biztosítás ugyanarra az összegre nézve megujítottnak tekintendő, ha az összeg kétharmadának kimerülése előtt a biztosítás fel nem mondatik.
Az értékbiztosítás
tárgyai a postai értékküldemények, melyek két osztályba soroztatnak. Az első osztályba tartoznak az értékpapirok, váltók és chequek. A második osztályba a szelvények, papirpénz arany- ezüst- és platina- (veretlen, vert vagy másként feldolgozott) ékszerek, drága kövek és valódi gyöngyök. Ez a megkülönböztetés a dijtétel tekintetében mérvadó. Az egyes szállítmányok legmagasabb összege azonban egyrészt a csomagolás (levél vagy csomag), másrészt az egyes értékek neme szerint irányul. A dijtétel különben nemcsak a két értékosztály, hanem az állam szerint is, hova a küldemény megy s ezen belül a távolságok szerint változik. A biztosítás rendszerint u. n. törzsbiztosítással történik. Biztosítani kell az összes értékküldeményeket, kivéve azokat melyeket a postarendszabályok szerint teljes értékben kell bevallani, illetőleg amelyek teljes értékben vallattak be. Biztosítottnak a biztosított fél által vezetett biztosítási naplóba bejegyzett értékküldemények tekintetnek, feltéve, hogy a biztosított által feladottak a feladás előtt, a részére egyenesen vagy számlájára idegen helyütt idegen helyre feladottak pedig a vonatkozó megrendeléskor, vagy ha ez nem volna lehetséges s az elküldő a biztosított a feladáskor azonnal szabályszerüen értesíti, a vonatkozó értesítés, esetleg küldemény vételekor azonnal bejegyzi és a bejegyzésekről a biztosított 24 óra alatt értesíti. Különben minden értékküldemény csakis a postakezelés, illetőleg őrizet tartama alatt tekintetik biztosítottnak, vagyis a biztosítás kezdődik a küldeménynek szabályszerü térítvény mellett való postára adásakor és végződik, amint azt a rendeltetési helyen a posta kiszolgáltatta. Különben a biztosítás csakis az oly postahelyekre érvényes, melyek egyszersmind vasuti állomások. Tengerentuli értékküldeményeknél a biztosítás érvénye csakis a posta által rendszerint használt hajókra terjed ki. A biztosításnak ezt a nemét az osztrák-magyar monárkiában és Németországban a posta- és vasuti értékküldemények biztosítása végett nemzetközi szövetségre lépett biztosító intézetek gyakorolják.
Az állatbiztosítás
még általában fejletlen. Legfejlettebb még Németországban, hol azt nagyobb kölcsönös biztosító intézetek és apró egyletek gyakorolják. Ausztriában 1891. két kölcsönös intézet, u. m. a vorarlbergi és a bécsi foglalkozott az állatbiztosítással. Hazánkban állatbiztosító intézet nincs. A biztosítás tulajdonkép három ágra, u. m. járványos és szórványos betegségekre, valamint egyes balesetek elleni biztosításra szakad. Az utóbbi ág nem jár különös kárveszélylyel, de nem is igen veszik igénybe a birtokosok; a másik két ágat már inkább vennék igénybe, de a biztosítók nem látják szivesen. Ebben is rejlik fejletlenségének főoka. Különben küzd még díj- és kármegállapítási, de főleg ellenőrzési nehézségekkel. Az állat kellő tartása és túl nem erőltetése a biztositás egyik alapfeltétele, de éppen ez ellen vét igen sok birtokos és sietteti állatai elhullását. Egyes német biztosítók ezen úgy segítenek, hogy a rendes dijon kivül, külön az elhullás évéhez képest, hanyatló pótdijat szednek, vagyis számitanak le a kárösszegből. A dij különben nemcsak az állat neme (ló, szarvasmarha, sertés), hanem faja szerint is változik, mert a faj szerint is változik az elhullás veszélye, vagyis a biztosítási kockázat. Az állatbiztosítás, különösen pedig a szarvasmarhabiztositás szükségét hazánkban, hogy állattenyésztésünk mind nagyobb arányokat ölt s hogy hazánkban a betegségeknek jobban kitett nyugati fajtáju, de különben is értékesebb marhák mind inkább terjednek, mind jobban érzik. Gazdáink a kényszerbeosztást követelik. A kérdés azonban nincs eléggé tisztázva. Megoldását az e kérdésben az orsz. gazdasági egyesület által kiirt pályázattól várják, melyhez a dijat a földmivelési minisztérium adta.
Az üvegbiztosítás
célja a tükör- és szolinüvegek törése által támadt kár megtérítése. A jelzálogbiztosítás a jelzáloghitelező vagy a birtokos javára szól. A jelzáloghitelező biztosíthatja 1. tőkekövetelését, 2. a kamatok pontos lefizetését, 3. a felmondott vagy beperesített követelés pontos visszafizetését, illetőleg a nemfizetésből származó hátrányokat. A birtokos biztosíthatja 1. birtokának még árverés esetén is elérhető értékét, 2. a felmondott jelzálogkövetelésnek új jelzálogkölcsönnel való fedezhetését.
A hitelbiztosítás
szavatolja a künlevő követeléseket. Az óvadék-biztosítás kárpótolja a biztosított összeg erejéig az elsikkasztott összeget. Ezzel némileg rokon a biztosítás lopás és sikkasztás ellen. A házbér-biztositás megtériti a háztulajdonosnak vagy házbérlőnek a lakó- vagy üzleti helyiség üresedéséből, illetőleg a bér nem fizetéséből származó kárt vagy szavatolja a bér pontos fizetését. A biztositás nagy városokban szokásos. Budapesten a háztulajdonosok célbe vettek ily biztosító társaságnak a kölcsönösség alapján való alakulását, de a terv mindeddig nem valósult. Az ujabb biztosítási nemekhez tartozik az épületbe bevezetett vizvezetéki csövek által okozott kár, továbbá a háztartási ingóságokban (butorokban, konyhaeszközökben stb.) zuzás, törés által okozott kár biztosítása. Egyes kisérleteket tettek az árviz, viharkárok tekintetében is.
Balesetbiztosítás
Hazánkban a balesetbiztosítást magánbiztosítási vállalatok gyakorolják. Két ágra, ugymint: az egyéni és az együttes (kollektiv) biztosítási ágra szakad. Az egyéni biztosítási ágat különben még ott is, hol a munkásoknak kényszer balesetbiztosítása áll fenn, magánvállalatok gyakorolják. Az egyéni biztosítás az együttes biztosítástól abban különbözik, hogy az előbbivel a név szerint megnevezett egyén minden őt bárhol érhető baleset ellen, az utóbbival a meg nem nevezett egyének az őket hivatásszerü foglalkozásuk közben érhető baleset ellen biztosíttatnak. Az egyéni biztosításra nézve biztosított baleseten értik a külső fizikai, illetőleg ujabban mekanikai erő által okozott testi sérüléseket. Biztosítani lehet tőkét halálesetre, ugyszintén állandó munkaképtelenség esetére, napi dijat mulékony munkaképtelenség esetére. Az állandó munkaképtelenségnél két fokozatot különböztetnek meg, u. m.: teljes és részleges munkaképtelenséget. Az előbbinél az egész biztosított tőkeösszeg, az utóbbinál azonban a biztosított összegnek csak részösszege fizettetik meg. A maximum 60%. Egyes esetekre nézve a fizetendő részösszeg (százalékokban kifejezve) határozottan meg van állapítva. Kétes esetekben azonban, ha a felek közt egyezség létre nem jönne, választott orvosi szakértő bizottságnak kell dönteni. A halálesetre biztosított összeget a kötvényben megnevezett kedvezményezettnek fizetik. Az állandó munkaképtelenségért a kárpótlást csak a biztosított követelheti, de nem jogutódai. Különben is joga van a biztosítónak s ez a jog egyébkint oly esetekre nézve van fentartva, midőn az állandó munkaképtelenség fenforog ugyan, de foka meg nem állapítható, az egyelőre megállapított tőkeösszegnek csak 6%-át fizetni. Ez a jog csak három évre érvényes, ennek leteltével ki kell fizetni a végleg megállapítandó kárpótlási összeget. A napi kárpótlási összeg a munkaképtelenség fokához képest egészen, felében v. negyedrészében, de legfölebb csak 200 napra jár. A napi karpótlási összeg a halál esetén v. állandó munkaképtelenség esetén fizetendő összegtől függetlenül fizetendő ki, de állandó munkaképtelenségért és halálesetért együttesen nem lehet kárpótlást követelni. Amennyiben a baleset későbbi folyamában egy éven belül halált okozna, az állandó munképtelenségért néha már kifizetett összeget, feltéve hogy halálesetre nagyobb összeg biztosíttatott, erre az összegre kell kiegészíteni. Nem szükséges, hogy az egyén magát mind a három esetre biztosítsa, az sem szükséges, hogy halál és állandó munkaképtelenség esetére ugyanazon összeget biztosítsa. Különben minden egyes esetben biztosítható összeg maximálva van. Minden egyes esetért természetesen külön dijat kell fizetni. A dijak a külön kockázati osztályok szerint vannak megállapítva. A dijtáblázatokat kiegészítő foglalkozási lajstromban meg van állapítva, hogy az illető foglalkozás mely kockázati osztályba tartozik. Az együttes biztosítás tekintetében, mi a káreseteket és a kártérítést illeti, körülbelül ugyanezek az elvek érvényesek a halálesetnél, azzal a lényeges különbséggel, hogy a kárpótlási összeget csakis az özvegy, a gyermekek és a szülők igényelhetik. Már a dijmegállapításánál a tulajdonképen biztosított üzem nagyobb v. kisebb veszélyessége dönt. Kiegészitésül szolgálhat, hogy nálunk rendszerint a napi munkabér 5-600-szoros összege biztosíttatik halál és állandó munkaképtelenség esetére. A biztosítást a munkaadó köti meg. A munkások biztosítása nálunk meglehetősen el van terjedve s eléggé sajnos, hogy az erre vonatkozó adatok nem gyüjtetnek. A balesetbiztosítás köréhez tartoznak a vasuti és a szinházi balesetek ellen való biztosítás. Az ily biztosítás mindig csak egy utazásra illetőleg szinházi látogatásra szól s a vonatkozó kötvény a vasuti illetőleg szinházi jegygyel együtt szolgáltatik ki.
Az életbiztosítás
ugyan nem éppen megfelelő, hanem általánosan elfogadott és használt kifejezés. Általa nem az ember élete, hanem az emberi életben előforduló, bekövetkezési idejökre nézve bizonytalan, anyagi hátrányokkal járó események biztosíttatnak. E biztosításnál a kockázatot az esemény, p. a halál bekövetkeztének bizonytalan időpontja képezi. A biztosítás tárgyát képező anyagi hátrány v. kártérítési összeg ismeretlen különbözetben nyer kifejezést. Halálesetnél való biztosításnál a kártérítési összeget alkotja a célba vett megtakarítás (a biztosított összeg) s az idő előtt való elhalálozás folytán megakasztott megtakarítás (tényleg megtakarított illetőleg e célra a biztosítónál befizetett összeg) közt való különbözet. Életjáradéknál pedig a kárpotlást teszi a bizonyos tőkével, beleértve a kamatok kamatját is. Bizonyos éveken át elérhető változatlan fogyasztás de a hosszabb élettartam és esetleg a kamatláb hanyatlása folytán előállt tényleges fogyasztás közt való különbözet. A biztosításért járó dij ehhez képest három alkotó elemből is áll, az egyik a kamatok kamatjával összegyüjtve, illetőleg felhasználva adja a megtakarítani v. elfogyasztani szándékolt, illetőleg elfogyasztható tőkét, a másik a kockázati dij, mely a tulajdonképi károk fedezetére szolgál, a harmadik a kezelési dij, melyből az üzemi és üzleti költségek fizettetnek. A dijak első alkotó eleméből alakittatik az életbiztosítási dijtartalék, melynek arányában kell állania a biztosítónak a jövőben lejáró kötelezettségeivel, vagy más szóval: hű kifejezésre kell juttatnia a jövőben lejáró kötelezettségeinek jelen értékét. Ez a jövő az egyeseket tekintve bizonytalan ugyan, de az átlag embert nézve biztos. S a biztosítónak ugy a dijtartalék kiszámításánál, mint a dij megállapításánál az átlag emberrel, az ember valószinü élettartalmával illetőleg elhalálozásával kell számolnia s erre szolgálnak a különféle halandósági és élettartami táblázatok. (Legnevezetesebb Halley, Deparcieux, Sussmilch, 17 angol, 20 angol biztosító társaság, Carlisle, nálunk Fáy András és Fényes Elek halandósági táblázata. Nálunk a biztosítók többnyire a 17 angol társaság táblázatát használják). De e táblázatok sem a dijtartaléknak évenkint való kiszámitására, sem a dij megállapítására nem elégségesek, mert tekintetbe kell venni a dijtartalék kamatoztatását. A valószinü kamatláb képezi a második számitási alapot. A biztosító fizetőképessége főleg a helyes dijmegállapítástól s kellő tartalék alakításától, tehát megfelelő számítási alapok vagyis halandósági táblázat és kamatláb választásától függ. Bármely iránybán követtessék el szándékos vagy véletlen hiba, a biztosító előbb vagy utóbb fizetésképtelenné lesz. Feltétlenül szükséges tehát, hogy a biztosító oly halandósági táblázatot válaszszon és oly kamatlábat fogadjon el számitási alapul, mely nem csak a tényleges viszonyoknak megfelel, hanem azoknál előnyösebb vagyis a halandóságot éppen ugy, mint a kamatlábat a ténylegesnél kedvezőtlenebbnek tünteti fel. Különösen a kamatláb tekintetében nem szabad azt figyelmen kivül hagyni, hogy ebben meg van az irányzat, hogy a gazdasági élet fejlődésével hanyatlik. (Ujabban nálunk a biztosítók 4%-al számítanak.) A kamatláb hanyatlásával szemben áll az a tény, hogy a jólét haladásával az élettartam növekedik kivált a középosztályoknál, melyek ezzel a biztosítással élnek főleg. Különben ez csak a tőkebiztosításnál előny, de hátrány a járadékbiztosításnál. Eddig a rendszerint szokásos életbiztosítás és dijszámítás vétetett tekintetbe. Rendszerint a dij a biztosítás egész ideje alatt egyenlő. Ujabban az amerikai biztosítók a tőkebiztosításnál ismét alkalmazni kezdik az egyenlőtlen, vagyis a korral, tehát a valószinü elhalálozással növekedő dijfizetést. Ezt alapjában, biztosítás-technikai szempontból nem lehet helyteleníteni, de a folytonosan emelkedő dij azzal a visszássággal jár, hogy a dij abban a mérvben emelkedik, amely mérvben a munka-, illetőleg kereset-képesség hanyatlik s a biztosítottakat éppen öreg és vén korukra kényszerítik a biztosítással való felhagyásra. A svájci biztosítási hivatal az ily díjfizetéssel kapcsolatos biztosítást céltévesztettnek és erkölcstelennek jellegezte s ezen alapon megtagadta az ily dijfizetési módozatokkal alakult vállalattól az engedélyt. Az életbiztosításnak van egy módozata, az u. n.: időleges biztosítás, melynél a biztosító a biztosított összeget abban az esetben köteles fizetni, ha a biztosító a meghatározott időn belül elhalna. Ily biztosításnál csakis kockázati és kezelési dij fizettetik. A dijak egyébként különösen a tőkebiztosítást nézve az u. n.: szabályos életüekre vagyis a teljesen egészéges és általában oly egyénekre vonatkoznak, kikről fel lehet tételezni, hogy a halandósági táblázatok szerint adott átlagos kort elérik. A rendellenes élet biztosítása tekintetében eddigelé csak egyes kisérleteket tettek egyrészt magasabb dijak számitásával, másrészt pedig a biztosító fizetési kötelezettségeinek elhalasztásával, vagyis a biztosító kiköti, hogy a biztosítás első 3-5 évében bekövetkezett halál esetén nem köteles a biztosított összeget megfizetni. A biztosítók tehát megválasztják a biztosítási anyagot, melynél az eljárás az, hogy a biztosítást kereső fél irásbeli ajánlatot tartozik tenni. Az ebben foglalt kérdésekre lelkiismeretesen és hiven tartozik válaszolni. A kérdések a személyi, főleg egészségi és a családi, főleg az elhalálozási, továbbá az anyagi viszonyokra és végre a tett biztosítási ajánlatokra illetőleg kötött biztosításokra vonatkoznak. Bármely kérdésnek valótlan vagy nem hű és nem teljes válaszolás, tehát a kérdésre vonatkozó ténykörülmények elhallgatása a biztosítás érvénytelenségét vonja maga után, illetőleg a biztosítónak jogot ad a biztosítás érvényének megtámadására. Ujabban kezdik a bizonyos idő, rendszerint öt év mulva megtámadhatatlanná váló kötvényeket kiállítani, vagyis a jelzett idő lefolyása után a biztosítottnak az ajánlatban foglalt felvilágositásaiért való szavatossága megszünik. De ezen idő után is szavatol korának hű bemondásáért, ez a valótlan bemondás azonban nem a biztosítás érvénytelenségét, hanem a biztosított összeg aránylagos leszállítását vonja maga után. Az aránylagos leszállítás a dijtáblázat alapján vagyis akkép történik, hogy a biztosított összeg helyett azt az összeget fizetik ki, amelyet az illető koru egyén a fizetett dijjal biztosíthatott volna. Különben a biztosítottnak az ajánlatban foglaltakért való szavatosságát nem szünteti meg a biztosító által eszközölt részletes nyomozás, különösen orvosi vizsgálat. Nem a megtámadhatatlanság fogalma alá esik, habár gyakran ez alá sorozzák is, hogy ujabban csaknem az összes biztositók különösen az öngyilkosság és párbaj folytán bekövetkezett halált is biztosított eseménynek tekintik, feltéve, hogy a biztosítás már bizonyos idő (rendszerint 3-5 év) óta szakadatlanul érvényben volt.
Az öngyilkosságot a biztosított események közé fel kellett venni, mert általánossá lett a birói gyakorlat, mely a biztosítót csak abban az esetben mentette fel a fizetési kötelezettség alól, ha egyszersmind igazolta, hogy a biztosított megfontolva, józan észszel hajtotta végre az öngyilkosságot. A párbajnak a biztosított események közé való fölvételi indokát főleg abban kell keresni, hogy a párbajra való kihivás és a párbaj elfogadása vagy visszautasítása nem az egyéntől, hanem a társadalom kétségtelenül helytelen nézeteitől függ. A biztosításnak háboru esetére, habár csak korlátolt összegig való kiterjesztését szükségessé tette az általános hadkötelezettség. A régibb feltételekből még ma is érvényben van, hogy a biztosítás megszünik, ha a biztosított hosszabb idejü (rendszerint egy évet meghaladó) fogház-, börtön- vagy fegyházbüntetésre itéltetett. Fennáll az a szabály is, hogy a biztosítás csak Európán belül érvényes. Ha tehát a biztosított Európán kivül levő országban vagy tengeri uton hal el, a biztosított összeget nem lehet követelni. Ily esetben csak a kötvény értékének bizonyos hányada vagy bizonyos dijösszeg téríttetik vissza. Megszünik a biztosítás akkor is, ha a dij a határidőre illetőleg a határidőtől számított 30 napon belül meg nem fizettetik. Egyes biztositók megengedik, hogy a díj, feltéve, hogy a biztosított még életben van, három hónapon belül kötbér mellett fizettessék. Más biztosítók ily esetben ujabb orvosi vizsgálatot követelnek s ennek eredményéhez képest léptetik ismét érvénybe a biztosítást vagy hagyják épségben a biztosítás megszünését. A biztosításnak ezen az alapon való megszünésének folyománya törvényünk értelmében a befizetett dijak elvesztése. A legtöbb biztosító, feltéve, hogy a biztosítás már 3 évig érvényben volt, törvényünk ezen megokolatlan intézkedését nem fogadja el, hanem a díjtartalék kisebb-nagyobb hányadát visszatéríti. Egyes biztosítók az u. n. vegyes, mások azonban minden biztosítási módozatra nézve, feltéve itt is, hogy a biztosítás három évig már érvényben volt s a biztosítást kölcsön már nem terheli, a dijnak nem fizetése esetén sem szüntetik meg a biztosítást, hanem csak megfelelő arányban szállítják le a biztosított öszszeget. Ezek közt egyesek megkövetelik, hogy a biztosított összeg leszállítását a biztosított szabott határidőn belül követelje, mások a leszállítást minden kérés nélkül teljesítik. A visszaváltás és a kölcsön, különösen az összeg tekintetében is a feltételek igen változatosak. Még változatosabbak a biztosítási módozatok. A dij tekintetében mutatkozó különbségek sok tekintetben nem a számadási alapokra, hanem éppen a módozatban való különbségre vezethetők vissza, habár a számadási alapok is lényeges különbséget okoznak a dijak tekintetében. Minél kedvezőbb halandóságot mutat az alapul vett halandósági táblázat, tőkebiztosításnál annál kisebb a dij. Minél kisebb az alapul vett kamatláb, annál nagyobbnak kell a dijnak lennie.
Biztosítani lehet tökét és életjáradékot.
Az életjáradék fizetése kezdődhetik azonnal és tarthat bizonyos korig, illetőleg a biztosított haláláig (használják gyermekek javára) vagy életfogytig. Az életjáradék fizetése csak bizonyos kornál kezdődik és tart életfogytig (elhalasztott életjáradék). A bizonyos korig szóló életjáradék lehet feltételes, fizetése függővé tétethetik a szerződő fél halálától. Az elhalasztott életjáradék kapcsolatba hozathatik a dijaknak egészben vagy részben való visszatérítésével, ha a járadékra jogosult a kitüzött kor előtt halna el. A tőkebiztosításnál négy alapmódozatot lehet megkülönböztetni u. m. halálesetre való biztosítást, elélési biztosítást, vegyes biztosítást és kiházasítási illetőleg katonakötelezettségi biztosítást. Az elélés esetére való biztosítás tulajdonképen nem biztosítás s ezt műnyelven takarékpénztári biztositásnak is mondják. Ennél a biztosítási módozatnál a biztosított, ha a biztosított kort megéli, kikapja a biztosított összeget, de ha előbb halna el, csak a befizetett dijak adatnak vissza. A kiházasítási és a vele rokon katonakötelezettségi biztosításnál már többféle módozat lehetséges. Mind a módozatok abban egyeznek, hogy a biztosított összeg csak abban az esetben fizettetik ki, ha a biztosított gyermek a biztosított kort eléri s a dijfizetési kötelezettség a gyermek halálával megszünik. Feltételezve, hogy a dij nem egyszerre, hanem részletekben fizettetik, a dijkötelezettség tarthat a biztosítás egész folyama alatt (állandó dijfizetés) vagy megszünik a szerződő fél elhalálozásával. A gyermek elhalálozása esetén a dij vagy egészben vagy részben visszatéríttetik vagy a biztosítónak megmarad. A katonakötelezettségi biztosítást akképen is lehet eszközölni, hogy a gyermek a biztosított összeget csak akkor kapja meg, ha tényleg is besorozzák. A biztosításnak legszokottabb nemei azonban a halálesetre való és a vegyes biztosítás. A vegyes biztosítás alatt értik, midőn a biztosított összeg v. magának a biztosítottnak, ha bizonyos kort megél vagy pedig, ha a biztosított előbb elhalna, a kedvezményezettnek s pedig vagy azonnal vagy abban az időpontban fizettetik ki, midőn azt a biztosítottnak is ki kell fizetni. (Vegyes biztosítás határozatlan és határozott fizetési határidővel.) Az utóbbi nemü vegyes biztosítás szorította ki a kiházasítási biztosítást, mert ennél az apa v. anya és a gyermek életben lététől függetlenül fizettetik ki a határidőkor a biztosított összeg. A vegyes biztosítás egy neme a biztosított tőkének kétszeri kifizetése, vagyis a biztosított tőke kifizettetik egyszer a biztosított elhalálozásakor és egyszer a kikötött határidőben.
A halálesetre való biztosításnál többféle módozat van. Egyszerü halálesetre való biztosítási, midőn is a biztosított élete fogytáig, a legtöbb feltétel szerint azonban legfölebb 80 éves koráig változatlan évi dijat fizet. Halálesetre szóló biztosítás bizonyos évekig (10, 15, 20, 25 stb.) terjedő dijfizetési kötelezettséggel. Halálesetre való biztosítás csökkenő dijakkal, melynél a dijak csökkenhetnek évről-évre vagy időközönkint (minden 5 vagy 10 évben). A halálesetre való biztosításról általában megjegyzendő hogy számos társaságnál a dijfizetés a biztosított 80 éves korával megszünik és 85 éves korának elérésével a biztosított összeg neki kifizettetik. Mindezek a különféle módozatok párosulhatnak a nyereségben való részesítéssel. A nyereségrészesítés tekintetében különféle módozatok léteznek. A nálunk és Európában általában rendesnek tekinthető módozat az, hogy a biztosított az életbiztosítási üzletből folyó összes vagy csak a csoportjába tartozó (az ő módozata szerint) biztosítottaknál elért évi nyereségben az első évtől vagy harmadik s esetleg ötödik évtől fogva az általa befizetett évi dij arányában részesül. De ha a részesülés az első évtől fogva kezdődik is, a nyereség még is csak a harmadik évtől kezdve osztatik fel. Egyes társaságok az elért nyereséget csak a biztosítás tartama alatt fizetik ki, mások ezt még a biztosítás lejárta után 3 esetleg 5 évre osztják ki. Egy más módozat az, hogy a nyereség nem az összes illetőleg csoportbeli nyereséggel biztosítottak közt osztatik fel, hanem az illetők közt kisorsoltatik. Amerikában a nyereség felosztása tekintetében régebben a tontina, ujabban azonban a féltontina illetőleg halmazati rendszer van szokásban, mely azonban Európában is hódított.
A tontina
lényege abban áll, hogy a meghatározott kort elért egyének nem csak biztosított tőkéiket, hanem ezek arányában az elért nyereséget is megkapják. A nyereség főleg a kitüzött időszak előtt elhalt vagy visszalépett biztosítottak befizetéseiből kerül ki. Ez a rendszer különben Európában a kiházasítási biztosításoknál alkalmaztatott. A tontina erkölcstelen volta kétségen felül áll. A féltontina- vagy halmazati rendszerre már nem lehet rásütni az erkölcstelenség bélyegét, mert ennél az idő előtt elhunyt biztositottak nem vesztik el befizetett összegeiket, sőt a kedvezményezetteknek kifizetik az egész biztosított tőkét, a nyereségben azonban csak a tulélő biztosítottak részesülnek. A féltontina,-rendszert nálunk egyes biztosító-társaságok is azzal a módozattal léptették életbe, hogy a biztosítottnak a halmazati idő - rendszerint 20 év - leteltével határozott nyereségi összeget köteleznek. Végre megemlítendő az a nyereségi módozat, mely évenkint biztos nyereség fizetését szavatolja s pedig vagy csak bizonyos évekig vagy a biztosítás egész tartama alatt. A biztos nyereség rendszerint 3 %-ban s pedig az összes befizetett dijak után fizetendőleg állapíttatik meg vagyis a 100 frt évi dijnál a biztosított az első évben 3 frt, a másodikban már 6 frt, a harmadikban már 9 frtot s így tovább kap nyereség fejében, ugy hogy a 34-ik évben már 2 frttal haladja meg a nyereség az évi dijat. Ez a nyereség-igéret tulajdonkép azonos az évenkint csökkenő dijak mellett való biztosítással. A nyerességgel való biztosítás nagyobb dijak mellett történik, mint a nyereség nélkül való biztosítás, ugy hogy mondhatni, hogy a biztosításnak is megvan a szabott ára, de az igért vagy biztosított nyereségnek is megvan a maga ára. Végül még ki kell emelni, hogy az életbiztosítást ujabban polgári és munkáséletbiztosításra szokták felosztani. Az utóbbi jellemző tulajdonsága, hogy rendszerint kisebb összegről szól és a dijak hetenkint fizettetnek. Angliában külön ily munkás-biztosító társaságok állanak fenn. Nálunk is tetettek ez irányban kisérletek. Részletesebben erről a biztosításról a munkáskérdésnél lesz szó.
Története.
A biztosítás kezdő korát egyesek már az ó-korra. vezetik vissza. Tulajdonképi biztosításról mégis csak azóta szólhatunk, hogy a kereskedelem nagyobb fejlődésnek indult s a biztosítás tényleg a tengeri szállítmányok biztosításával indult meg. Ehhez csatlakozott az élet- és tűzbiztosítás, s csak később fejlődtek a többi biztosítási ágak.
Mi különösen a tűzbiztosítást illeti, első alapjait a kis községi szövetkezetekben kell keresnünk. Ezek tulajdonképen nem a kárt térítették meg, hanem a károsultat építési anyaggal és munkával támogatták, hogy házát ujra felépíthesse.
Ezt különösen ki kellett emelni, mert hazánkban a biztosítás története szintén a jelzett kis szövetkezeteken kezdődik. Ilyenek különösen a szepesi és az erdélyi szászok közt állítólag már évszázadok előtt megvoltak. Az erdélyi szász községekben ma is ily tűzbiztosítási pénztárak állanak fenn. De hazánkban valódi biztosításról mégis csak 1807 óta lehet szólni, amidőn is megalakult hazánk első biztosító társasága a «Cs. k. privil. Komáromi Assec. társaság». Szabadalomlevele 1808 nov. 29. kelt. Alaptőkéje colt 1830-ban 400 részvényre elosztott 200.000 frt. Csakis a Dunán járó hajókat s rakományukat biztosította.
Mikor szünt meg hazánk ezen első biztosító társasága, aról nincs tudomásunk. Valószinüleg a nálunk 1832. letelepedett trieszti általános biztosító társulat szorította ki, mely ugyan tűz- és életbiztosítással is foglalkozott, de mégis főleg a szállítmánybiztosítást gyakorolta. Ehhez a társasághoz csatlakozott a harmincas évek végén a szintén Triesztben telepes Riunione Adriatica s egészen 1858-ig, vagyis az Első magyar általános biztosító társaság keletkezéséig csaknem kizárólag e két biztosító társaság gyakorolta a szállítmány-, tűz- és életbiztosítást. Erdélyben a tűzbiztosítás terén még tevékeny volt két megyei intézet, nevezetesen az 1839. alapított marosszéki, ez idő szerint maros-tordavmegyei és az 1842. létesített küküllővmegyei. A jégbiztosítás terén az első hazai társaság az 1843-ban Weisz B. Ferenc, akkoron a Riunione titkára által alapított «Magyar kölcsönös jégbiztosító egylet» volt, ezt követte 1844-ben az Erdélyi kölcsönös biztosító társaság, mely 1852. a tűzbiztosítást is felvette üzletkörébe. Megszünt 1866. Az első tűzbiztosító társaság a Bükk Zsigmond által alapított s 1847-ben. Miskolcon megindult «Tiszavidéki szab. kölcsönös tüzbiztosító társaság».
Igazi fejlődést azonban nálunk a biztosítási ügy a már említett 1858. megalakult Első magyar általános biztosító társasággal vett, mely magába olvasztotta úgy a magyar kölcsönös jégbiztosítási egyletet, mint a tiszavidéki kölcsönös tűzbiztosító társaságot. Ez a társaság alapította 1861. hazánk első viszontbiztosítási intézetét: a Pannoniát is. Kisebb ugynevezett törpebiztosítók az Első magyar után is alakultak, de valódi széles alapra fektetett biztosítási intézetek alapítása nagyobb arányban csak 1864. indult meg a pesti biztosító intézettel. Ezt az intézetek egész hosszu kora követte. De elég lesz csak neveiket feljegyezni, mert mindannyit hosszabb-rövidebb fennállás után elsöpörte az idő. Hungária, Victoria, Haza, Unio, Hunnia, Nemzeti, Budapesti kölcsönös, Első magyar kölcsönös állatbiztosító társaság, Kármentő, Magyar hivatalnokok hitel- és biztosító intézete, Tisza, Centrale, Mercantil, Nemzetközi, Orion, Hitel; mindannyi létét és enyészetét az alapítási korszaknak köszönheti.
Biztosítási történetünkben a legujabb korszak 1879. kezdődik, amely évben alapíttatott a Magyar-francia, továbbá a Fonciére, mely azonban csakhamar egyesült a már fennálló pesti biztosító intézettel. A roppant nagy tőkével alakult Magyar-francia óriás versenyt támasztott s az összes biztosító intézeteket reformokra és dijengedményekre kényszerítette, melyek a biztosítás terjedésének váltak hasznára. A jelzett két társaságot követte 1880. az Agricola jégbiztosító társaság, mely azonban már 1883. megszünt. Azóta alapíttatott (1887) a Lloyd viszontbiztosító társaság, továbbá (1890) a Magyar jég- és viszontbiztosító-társaság.
Itt kellene tulajdonképen számadásokkal kimutatnunk a biztosítás fejlődését és jelen állását. De ily adatok nincsenek. A biztosító társaságok adatai egész üzletökre s nem kizárólag a magyar üzletre vonatkoznak s ezért a jelzett célra hasznavehetetlenek. Az országos statisztikai hivatal által a tűzkárokról közzétett adatok kiterjeszkednek ugyan a biztosító társaságok által megtérített értékekre is, de még a tűzbiztosítás fejlődésének kimutatására sem lehet azokat felhasználni, mivel csakis az értékekre vonatkoznak s nem egyszersmind a megtérített tárgyakra.
Számot lehet azonban adni a biztosító intézetekről. Hazánkban ez idő szerint, figyelmen kivül hagyva a már említett két hatósági tűzbiztosító intézetet, továbbá a számos apró tűzbiztosítási szövetkezetet, melyeket a műnyelv «paraszt-egylet»-nek mond, s amelyek közül kettő, nevezetesen a bács-almási és az ugyancsak bácsvmegyei «bajmoki» be is jegyeztetett, 9 magyar, ezek közül 7 Budapesten, 1 Nagy-Szebenben és 1 Brassóban tartja székhelyét, 18 osztrák, 4 német, 4 amerikai, 1 angol, 1 francia és 1 németalföldi működik. A nálunk gyakorolt biztosítási ágak: a tűz-, jég-, szállítmány-, üveg-, baleset- és életbiztosítás. Még állatbiztosítási intézet sincs hazánkban, annál kevésbbé vannak intézetek az uj biztosítási nemekre, mint a hitel-, óvadék- és házbér-biztosításra. Kivételt tesz a sorsolási vesztéség ellen való biztosítás, melyet egyes bankcégek gyakorolnak.
