Bányajog,
Bányajog, a bányászatra vonatkozó jogszabályok összege. Abban a mértékben, amelyben a bányászatnak közgazdasági fontosságát elismerték, tért hódított az a törekvés is, hogy a bányászattal kapcsolatos jogviszonyok, jelesül a bányászatnak viszonya az államhoz és a főldtulajdonhoz, továbbá a bányamivelőknek egymásközti jogi vonatkozásai, valamint a bányaüzemre vonatkozó intézmények a célnak megfelelő szabályozást nyerjenek, úgyhogy ma már ez a szabályozás egy egész jogrendszerré tömörült, melynek gyökerei az általános magánjogba nyulnak ugyan vissza, de amely alaptételeinek közgazdasági irányzatánál fogva önálló jelentőséggel és rendeltetéssel bir. A B. az uralmának körébe eső jogviszonyok túlnyomó részének szabályozásánál a magánjog elveiből indul ki: mindamellett - ama közjogi és közgazdasági elemek számbavételével, melyeknek a B. terén oly fontos szerep jutott - saját céljának megfelelő önállósággal szerkeszti meg lényeges intézményeit. A B. speciális intezkedései ehhezképest egy magukban véve is befejezett egészet képeznek.
Története.
Nem szorul bővebb indokolásra, hogy a bányászat története régibb mint a B.-é. Már a legrégibb idő óta kezdtek - bár különböző alakban - a bányamíveléssel foglalkozni, és csak évszázadok mulva ébredtek annak tudatára, hogy a bányamívelés különösjogi szabályozást igényel. A feniciaiaknál és egyiptomiaknál a bányák a fejedelmek tulajdonában voltak, akik a tulajdonnak minden nemét hódítás utján szerezvén, a bányákat saját maguk számára foglalták le, s azokat rabszolgákkal vagy hadi foglyokkal műveltették. A feniciaiak, mint merész vállalkozók, kereskedelmi utazásaik közben nemcsak fémeket, de bányajogositványokat is szereztek idegen országokban. A régi göröqöknél szintén a fejedelmek ragadták magukhoz a bányamívelés jogát. Athénben a bányák bérlőknek adományoztattak akik a nyers jövedelem egy huszonnegyedrészét fizették az államnak. Ugy látszik, hogy Athénben a bányavagyon más jogi szabályozásnak volt alávetve, mint a tulajdonnak többi tárgyai. Kitünik ez Demosthenesnek egy beszédjéből, amelyben említést tesz egy oly törvényről, mely a bányaügyekben helyt foglaló keresetekről, külön bányabiróságokról, közös bányabirtokról stb. intézkedik. A rómaiak két osztályba sorozták a bányákat. Az egyik osztályba azok a bányák tartoztak, melyek Itáliában a római polgárok magántulajdonát képezték, a másik osztályba pedig az egyes tartományokban levő azok a bányák, melyeket a hódítás jogán az állam a maga részére foglalt le. Az állami jövedelmek bérbeadásának rendszere alkalmazást nyert az állami tulajdont képező bányákra nézve is, s a bérbeadást részint, egyesek, részint társaságok részére az u. n. procurator metallorum közvetítette. Általában véve áll az, hogy a római köztársaság fennállása idejében keletkezett bányaügyi törvények nem vezethetők vissza egy általános alapelvre, hanem minden egyes esetben külön-külön történt intézkedés, mely intézkedésnek egy későbbi esetre nem volt kihatása. A császárság idejében a fiskalitási érdek lépett előtérbe. Arra kezdtek sulyt fektetni, hogy a bányamívelés - tekintet nélkül a bánya tulajdonának kérdésére - megadóztatás tárgyává tétessék. És babár sokan ebben a törekvésben a bányaregálé (l. o.) első csiráit vélik megállapíthatni, úgy látszik, hogy a bányaadózás - ebben az időszakban - csakis arra a felfogásra vezethető vissza, hogy t. i. a bányamívelő csupán arra a jövedelemre számithat, mely munkája értekének felel meg, a jövedelem többi része pedig az állam v. a magántulajdonos javára esik.
A középkor első századaiban alig lehet szó az állami intézmények nyugodt fejlődéséről. Innen ered, hogy ebben az időszakban a bányászat sem vett számbavehető lendületet. Egyáltalán véve csak a középkor vége felé alakultak oly módon a viszonyok, hogy azontul már a bányajog fejlődésének összefüggő történetéről lehet szó. A B. csak attól az időszaktól fogva kezdett általánosabb és határozottabb irányban fejlődni, amelyet a bányamívelési szabadság eszméjének felmerülése és térfoglalása jelez. A bányamívelési szabadság német eredetü. Első csirái a legrégibb német bányamivelési területeken divott helyi szokásban találhatók fel, amely szerint mindenkinek joga volt bányát nyitni ott, ahol érctelepet talált, melyre nézve más valaki előzőleg még nem szerzett jogot. Sokan azt tartják, hogy ez a szokás a faluközösségből (Marktgenossenschaft), mint a községi élet legelső formájából származik. Itt ugyanis az egész határ közös tulajdont képezett s mint ilyen évenkint új felosztás alá került. Minthogy pedig az ily felosztást a bányászati telepekre nézve nem lehetett foganatosítani, a bányák továbbra is az előbbi birtokosnál maradtak, mindaddig, mig a bányamívelést a célnak megfelelően gyakorolta s ismét a közösség tulajdonába estek vissza, ha a birtokos a bányamíveléssel felhagyott. A német bányászok ezt a szokásjogot magukkal vitték más országokba is, amelyekben a bányamívelés berendezése és üzembentartása végett megtelepedtek. Ott, ahol az idegen joggal szemben saját szokásjogukat megóvni akartak, irásba foglalásáról gondoskodtak. Igy keletkeztek a bányajognak korunkra maradt legrégibb forrásai: a trienti (1185). iglaui (1250). freibergi (1294-1307). selmeci (1275) városi és bányajogok, melyeket utóbb az illető országok fejedelmei megerősítettek: és így terjedt el a bányamívelési szabadság eszméje Csehországban, Morvaországban. Tirolban, Olaszországban és Magyarországban.
Csakhogy a bányamíveléshez a fejedelmek is igényt tartottak. A királyi hatalom megszilárdulásával a bányaregálé fogalma fejlődött ki, mely arra irányult, hogy a bányák az állami közösség jogán a király kizárólagos rendelkezése alá jussanak. Ezenkivül, amint a földbirtok közösségének különböző alakzatai fokozatosan feloldódtak, s a földterület magántulajdonná vált, a földtulajdonosok is jogot formáltak a bányamíveléshez, úgyhogy a bányászoknak a bányamívelési szabadság megvalósítása iránti törekvése összeütközésbe jutott nemcsak a fejedelem igényeivel, de a földtulajdonosok igényeivel is, s a XIII. század története bányajogi szempontból ennek a hármas küzdelemnek különféle változatait tárja elénk. Ezt a bonyodalmat, mely a német császár és az egyes országok fejedelmei közt felmerült viszály következtében még fokozódott némileg a megoldás felé terelte IV Károly császár aranybullája (1356), amelylyel a császár jogai a választófejedelmekre ruháztattak át a földtulajdonos igénye pedig el nem ismertetett, amennyiben a nemes és nem nemes fémek, továbbá a só bányászata a területi fejedelmek rendelkezése alá bocsáttatott. Fontos mozzanatot létesített a német bányajog történetében a porosz Landrecht (1794), midőn kiterjeszkedett a bányajogi viszonyok részletes szabályozására is (II r 16. cim) A XIX. század bányajogi reformtörekvéseinek eredményét az egyes német államok rendszeres bányatörvény-könyvei szolgáltatják. Ilyenek az 1865. évi porosz, az 1868, évi szász, az 1869. évi bajor, az 1874. é. württembergi, az 1876. évi hesseni bányatörvénykönyvek, melyek a bányajogot ós az egyes bányajogi intézményeket a bányamivelési szabadság tisztultabb alapelvére fektetik (l. Bányamívelési szabadság).
Franciaországban a királyok elég hatalommal rendelkeztek arra, hogy a földtulajdonosokkal és a hübérurakkal szemben teljes érvényre juttassák a bányászatra vonatkozó jogaikat. VI. Károly az 1413. évi pátensében kijelenti, hogy öt illetik az országban bárhol található bányák, valamint a bányamívelők-által fizetendő bányatized, s ennek következtében megengedi, hogy a bányász másnak földbirtoka alatt szabadon nyithat bányát, hacsak a bányatizedet megfizeti (payant á nous notre dixieme franchement). Midőn pedig a bányamívelők és a földtulajdonosok közt mindinkább élesebbé vált az ellentétes érdekek összeütközése: az 1791. évi alkotmányozó gyülés -Mirabeau indítványára kimondotta, hogy a bányák és az ásványtelepek a nemzet tulajdona, s hogy azokra nézve a földtulajdonos elsőbbségi jogának fentartásával a kormány időleges bányamívelési engedélyt adhat (concession). Az 1810. évi bányatörvény (Code Napoleon) azonban eltért ettől az állásponttól, amennyiben az ásványokat a földtulajdonhoz kapcsolta: egyuttal azonban megengedte, hogy a kormány másnak is adhat bányamívelési engedélyt, aki aztán a földtulajdonos részére bizonyos illetéket fizet.
Angliában sohasem nyert nagyobb elterjedést a bányamívelési szabadság elve. A korona azonban több izben tett kisérletet a bányamívelési jog feletti rendelkezés megszerzésére, azonban ezt csak az arany- és ezüstbányákra tudta megvalósítani. S ezt is csak elvben. mert tényleg mindennemü ásvány kiaknázásának joga a földtulajdonban gyökerezik. A földtulajdonos a bányamívelési jogot a földtulajdontól elválaszthatja. Az ujabbi bányajogi törvényhozás Nagy-Britanniában a bányaipar, bányászati technika és a bányamívelés biztosságára vonatkozó rendszabályok megalkotására szorítkozik. Hasonló a helyzet az északamerikai Egyesült-Államokban.
A magyarországi bányajog történetében két korszakot szokás megkülönböztetni: az ugynevezett Miksa-féle bányarendelet előttit és utánit. A bányák Magyarországon elejétől fogva nem a földbirtoknak képezték tartozékát, hanem közvetlenül a király főuri jogának voltak alárendelve. A XIV. századig a magyar bányajognak két forsára volt: a királyi privilégiumok és a bányamívelők szokásai. Azontúl már az országos törvényhozás is kezdett a bányászattal foglalkozni; azonban a B. részletes fejlesztése még hosszu ideig nem a törvényhozás hanem az egyes bányavárosok és bányavidékek statutumai utján történt. Az igy keletkezett részleges bányajogok közül felemlítendő: 1. A régi selmeci bányajog (1235-1270); 2. a régi körmöci bányajog (a kuttenbergi bányajognak utánzása); 3. a felsőmagyarországi bányavárosok (Gölnicbánya Szomolnokbánya Jászó Telklbánya, Rozsnyó és Igló) bányajoga (1487); 4. Nagy-Bánya és Felsőbánya bányajoga (1535); 5. több erdélyi bányaváros (Radna Abrudbánya. Zalatna) bányajoga. A XIV. és XV századbeli törvényeinkben mindinkább nyilvánul a törekvés a bányamívelési szabadság felé, miglen az 1523. évi XXXIX. t.-c. egész határozottan kimondta a bányamívelési szabadság elvét (Majestas Regia committat fodinas minerarum auri et argenti et cupri et aliorum metallorum libere omnibus colero).
Ennek dacára azonban a későbbi jogképzés sem vált azzá, amivé kellett volna lennie, t. i. a törvényhozás és az illetékes törvényalkalmazás összműködésének eredményévé. Sót az 1523: XXXIX. t: c. megalkotása óta idegen forrásból fakadt a bányászatra vonatkozó jogszabályaink forrása. Miksa. császárnak 1573. kiadott bányarendeletét csak a bányatörvényszékek magántörvényének (lex privata) ismerte el az 1723 törvényhozás. Ez a rendelet nem igen számolt a bányajog történeti előzményeivel; fentartotta ugyan a bányászati főuri jogot, de azt nem a magyar törvényekből hanem az alsó-ausztriai főhercegek kiváltságaiból vonta le. A statutárius jogfejlődést sem vette figyelembe. de azért még sem birta annak további folyamát megakasztani. Ebből az időből származnak a körmöcbányai és selmecbányai felvilágosító szabályok, továbbá a felső magyarországi bányapolgárság statutumai és az 7689. felsőbányai szerződés; ez utóbbiak megerősítve I. Lipót király által 1690. Kétséget nem szenved azonban, hogy ezek a statutumok, melyek leginkább a helyi érdekek megóvása szempontjából keletkeztek, nem szolgálhattak alapul a hazai bányajog egységes rendszerének kiépítésére. A bányászati igazgatás pedig. mely az 1848: III. t.-c. meghozataláig (6. §.), a bécsi udvari kamara hatásköréhez tartozott és mindenképen arra törekedett, hogy a Miksa-féle bányarendeletet és a későbbi kir. rendeleteket érvényre juttassa, nem hozta közelebbi érintkezésbe a bányászati viszonyok fejlődését az egységre törekvő magyar jogélettel.
De már az 1791. törvényhozás felismerte, hogy a bányajog körébe eső jogviszonyok rendszeres szabályozása az ország törvényhozásának feladata, . ezért az 1791: XXII. t: c. alapján az ugyanazon évi LXII. t: c.-ben országos választmányt küldött ki a bányatörvény javaslatának kidolgozására. Azonban sem ezen, sem az 1827:IX. t: c. alapján hasonló célból kiküldött országos választmány munkálata nem vezetett gyakorlati eredményre. Nem emelkedhetett törvényerőre a több tekintetben figyelemre méltó az a javaslat sem, melyet, az 1843/4. országgyülés mindkét háza elfogadott, mert a királyi szentesítés elmaradt. Az abszolut korszak beálltával az 1854 május 23-án kiadott , ausztriai bányatörvény lépett életbe, mely az 1861 országbirói értekezlet által megállapított ideiglenes törvénykezési szabályok VII. részben foglalt módosításokkal nálunk most is érvényben van. Ez a törvény egységes alapra fektette a B. rendszerét, megszüntette a partikuláris bányajogi szabályrendeletek hatályát s az akkori viszonyok közt a tisztultabb felfogást igyekezett érvényre juttatni. Alapelve a bányamívelési szabadság, melyet azonban még mindig csak a bányaregálé költött fogalmának közvetítésével tud megvalósítani.
Rendszere.
Az alapelv, melyből a modern bányajog kiindul, a bányamívelési szabadság (l. o.). Az ásványok azonban sem uratlanoknak, sem az állam vagy a király tulajdonához tartozóknak nem tekintetnek; hanem csak annyiban vannak a földtulajdonos rendelkezése alól elvonva, hogy felkeresésük és kiaknázásuk joga az állam engedélye alapján bárki által megszerezhető. A bányamívelési jognak ilyetén önállósítása a földtulajdonos jogának a közérdek előmozdítása végett szükséges korlátozása utján jön ugyan létre, de azért ez a korlátozás nem bir a részleges kisajátítás jellegével s magánjogi szempontból nem szolgálhat alapul arra, hogy a földtulajdonos kártalanítást követelhessen. Lehetnek ugyan esetek, amidőn az állami törvényhozás indokoltnak találja a bányavállalkozót arra kötelezni, hogy a bányamívelési jog igénybe vétele cimén bizonyos, szolgáltatást teljesítsen a földtulajdonos részére, avagy a földtulajdonost a bányaüzem jövedelmének bizonyos hányadában részesítse: de az ily rendelkezés csupán bányajogi szempont alá esik s mit sem változtat a viszony lényegén, mely a bányászat és a földtulajdon közötti bányamívelés önállósága tekintetében fenforog. Mert a földtulajdonost megillető szabad rendelkezési jog tartalmamár magánjogi koncepciójában is arra a mértékre van redukálva, amelyet a bányatörvénynek tételes rendelkezése szabadon hágy. (L. Bányamívelési szabadság, Bányaregálé. Bányatulajdon, Bányandományozás.)
A bányamívelési szabadság tárgyát képező ásványok körét az egyes államok törvényhozásai különbözően állapítják meg. E részben irányadó az egyes ásványok forgalomba hozatalának közgazdasági fontossága, s azok az eszközök, melyekkel a társadalom rendelkezik. hogy ezt a célt különös rendszabályok nélkül is megvalósítsa. A bányajogi tekintet alá eső ásványok körének elhatárolása vagy az ásványnemeknek általános megjelölésével (clausula generalis), vagy az ásványok egyenkénti felsorolásával (enumeratio) történhetik. Az egyik módot elfogadta a szász és az osztrák bányatörvény, a másikat pedig a porosz. bajor és a svéd bányatörvény. Középuton halad a francia. bányatörvény, mely a mines, minieres és carrieres hármas osztályába sorolja az ásványokat; ezen csoportokon belül azonban az egyes ásványok részletes felsorolását nyujtja. Az osztrák bányatörvény a fenti értelemben fentartott ásványoknak azokat az ásványokat tekinti, melyek fém-, kén-, timsó-, gálic- v. konyhasó-tartalmuknál fogva használhatók, továbbá a gálicvizet, grafitot és földszurkokat.
A kőszénre nézve a következő négy rendszert lehet megkülönböztetni: a) a kőszénre vonatkozó bányamivelési jog a földtulajdonnal van egybekapcsolva, annak miként gyakorlása iránt a földtulajdonos rendelkezik s a törvényhozás csupán a bányaüzem szabályozására szorítkozik (Anglia és Észak-amerikai Egyesült Államok). b) A kőszénbányászat a földtulajdon kifolyása: gyakorlása azonban a bányatörvény rendelkezése alá esik. A bányamívelést megengedő hatósági engedély (adomány) e szerint csak a földtulajdonos beleegyezése alapján adható meg (Szászország, Magyarország, Erdélyt kivéve). c) a kőszénbányamívelés joga elvben el van választva a földtulajdontól, de a bányatulajdonos köteles a földtulajdonos részére v. bizonyos járadékot fizetni, v. a földtulajdonosnak a termelt kőszénmennyiség bizonyos hányadát kiszolgáltatni (Svédország és az összes bányatermékekre nézve Franciaország). d) A kőszén egy tekintet alá esik a földtulajdontól elválasztott többi ásványokkal s a földtulajdonos nem igényelhet a kőszénbányaüzemből kifolyóan sem kárpótlást, sem más követelési jogot (Ausztria, Erdély. Horvátország, Poroszország) a bányamívelési engedély (bányaadomány) alapján a bányavállalkozó bányatulajdont (l. o.) szerez, mely az arra vonatkozó dologi jogviszonyok tekintetében egy szempont alá esik a közönséges, polgárjogi tulajdonnal, de tartalma a bányászat szükségleteinek megfelelően van elhatárolva, amennyiben egyrészt a bányatulajdonos joga kiterjed mindannak foganatba vételére, ami az ásványok kiaknázása, kiszállítása és forgalomba hozatala végett megkivántatik, s amennyiben másrészt a bányatulajdonnal az a kötelezettség van egybekapcsolva, hogy, a bányavállalkozó tényleg folytassa is a bányamívelést vagyis folytonos munkában tartsa a bányát. Ha ezt nem teszi, a bányamívelési jogot a hatóság elvonhatja. Ha azonban fontos természeti, üzemi és forgalmi akadályok merülnek fel, melyek miatt a bányamívelést meg kell szakítani: a bányahatóság haladékot engedélyezhet (Ausztriai btörv. 170. és 182. §).
Fontos tárgya a bányajognak azoknak az előfeltételeknek megállapítása, melyek a bányamívelési engedély (adomány) elnyeréséhez szükségesek. Erre vonatkozólag két rendszert lehet megkülönböztetni. Az egyik a francia rendszer, mely szerint az állami hatóság szabadon mérlegeli az okokat és körülményeket, vajjon a bányamíveléshez szükséges engedély megadásánál a tulajdonosnak, az ásvány feltalálójának v. más kérvényezőnek adjon-e elsőbbséget. Ha nem a feltaláló nyerné el az engedélyt, akkor az engedélyessel szemben csupán kártérítésre van igénye, melynek nagysága az engedélyokmányban állapítandó meg. A másik a porosz rendszer mely az ásványtelep feltalálójának jogát juttatja érvényre. Az osztrák bányatörvény az ásványleletnek csupán tárgyi valóságát kivánja meg, több folyamodó közül pedig annak van előjoga, aki előbb nyujtotta be adományozási kérvényét (44. 51. §).
Hogy azonban az ásvány feltalálása és feltárása elősegíttessék, a B. gondot fordít arra is, hogy a kutatási munkát lehetővé tegye. Ezért meg van engedve a bányamívelési szabadság tárgyát képező ásványoknak telephelyeiken való felkeresése (kutatás) s ezt a földtulajdonos - bizonyos területek kivételével - türni tartozik, a felszini területen okozott kár megtérítését azonban követelheti. Amennyiben pedig az ásványszemek feltárása a legtöbb esetben hosszabb ideig tartó és tetemes költséggel járó munkát tételez fel, a törvényhozás módot keres, hogy ennek a munkának gyümölcsét más kutatókkal szemben biztosítsa s ekként buzdítólag hasson azokra, akik a bányatermékek felkeresésére vállalkoznak. Igy keletkezett a kiváltságos kutatási engedélyek intézménye, melyeknek lényege abban áll, hogy hatályuk tartama alatt bizonyos meghatározott területen belül az engedély birtokosán kivül más vállalkozó sem nem kutathat, sem bányamívelési engedélyt nem szerezhet. A francia és a porosz bányatörvény nem ismeri a kizárólagos kutatási engedélyt. A szász bányatörvény azonban teljes mértékben gondoskodik a kizárólagos kutató érdekének megóvásáról. Másoknak a kutatási területre nézve adott adományozási kérvénye elfogadandó ugyan, de az ilyen kérvény hatálya csak akkor veszi kezdetét, ha a kutató vagy kifejezetten lemond előjogáról vagy ha előjogát a kutatási időtartamon belül igénybe nem veszi. Az osztrák bányatörvény kétféle kutatást ismer: a közönséges kutatást és a szabad kutatást. Az előbbi nem ád kizárólagos jogot, s az utóbbi is csak annyiban, amennyiben minden szabad kutatás számára bizonyos, előre meg nem határozott terület tartatik fenn a bányatulajdon megszerzése szempontjából, oly értelemben, hogy a szabad kutatónak legalább egy bányamérték adományozásához van igénye (34-37. §). A szabadkutató köteles - a szabadkutatási jog elvonásának terhe alatt - a szabadkutatási téren bizonyos munkaidőn át, a hely minőségéhez és az üzem céljához képest megfelelő számu munkást foglalkoztatni s az eredményről, valamint a feltárásokról a bányahatóságnak félévenként jelentést tenni (170, 174, 241. §. L. Kutatás). Kiváló fontosságu tárgya a B.-nak a közös bányamívelés alakjának szabályozása. L. Bányatársulat.
A B. legnehezebb feladatai közé tartozik annak a viszonynak meghatározása, mely a bányászat és a földtulajdon közt áll fenn. A bányavállalkozó hármas szempontból jöhet jogi vonatkozásba a föld tulajdonosával. Az egyik összefügg a bányamívelési jog elnyerésének tényével, a másik kapcsolatban áll azzal a szükségességgel, melynél fogva a bányamívelési jog csak bizonyos felszini területek felhasználásával gyakorolható, a harmadik pedig a földtulajdonnak a bányamívelés által okozott károsítására irányítja a figyelmet. Maga a bányamívelési jog elnyerésének ténye nem hárít magánjogi tekintet alá eső kötelmet a vállalkozóra. A bányamívelési jog önállósítása szemben a földtulajdonnal, közérdekben történik és mint ilyen, nem bir a részleges kisajátítás jellegével. Ezért, ha a törvényhozás arra érzi magát indíttatva, hogy a bányamívelési szabadság körébe vont egyes ásványok bányászatánál a földtulajdonost bizonyos vagyoni előnyben részesítse, v. a bányavállalkozót a főldtulajdonos részére meghatározott szolgáltatásra kötelezze (aminek esete azonban nálunk jelenleg fen nem forog, s jövőben legfeljebb a kőszénre nézve állhat be), a földtulajdonos ilyen követelése kizárólag a bányajog tételes intézkedésén alapszik. A bányamíveléshez szükséges felszini területek megszerzése végett a B. módot nyújt, hogy azokat a bányavállalkozó - az illető földtulajdonos ellenzése esetében is - akár tulajdonul, akár ideiglenes használatra megszerezhesse. Ez okból a bányamívelési jogosítványnyal a kisajátítás joga van egybekapcsolva.
A bányamívelés által a földtulajdonosnak okozott kár (bányakár) megtérítésének kérdését a B.-nak különleges elvek alapján kell szabályoznia. Az ujabb törvényhozások szerint (porosz bányatörvény 148. §, és a szász bányatörvény 139. §) a kártérítés alapja maga a törvény, úgy hogy a kártérítési kötelezettség fennállása vagy fenn nem állása kérdésében az elsőbbség elve az irányadó. Akinek joga régibb, az a másik féllel szemben előnyben részesül. A bányamívelés megkezdése előtt már fennállott épületekre nézve megvalósul a földtulajdonos érdekeinek oltalma, a bányamívelés megkezdése után foganatba vett építkezéssel szemben pedig a bányavállalkozó érdeke jut előtérbe, s ez utóbbinak kártalanítási kötelezettsége elenyészik, ha a földtulajdonos a célba vett építkezéssel a bányamívelő részéről tett óvás dacára fel nem hagy. Természetes, hogy a főldtulajdonos ily esetben követelheti annak az értékveszteségnek megtérítesét, melyet az által szenved, hogy az építésre felhasználni szándékolt területen épületeket nem emelhet.
A B. szükségképen kiterjedhet a bányavállalkozók egymásközti viszonyaira is. Ide tartoznak a szomszédjog körébe eső szabályok, amilyenek a határjelzésre és az áttörések folytán szükséges intézkedésekre vonatkozó rendelkezések. Továbbá ide sorozandó a kölcsönös kötelezettség, melynélfogva minden bányavállalkozó a szomszédos bányában előforduló baleset vagy veszély idején segélyt nyujtani tartozik (kölcsönös segélynyujtás), s melynélfogva másrészt - kellő kárpótlás mellett - türni tartozik, hogy az ő bányájában a szomszéd bányabirtokos bizonyos jogokat gyakoroljon, melyek nélkül a bányamívelést sikeresen nem folytathatja (l. Bányaszolgalom). Végül meg van engedve, hogy oly bányák, melyek helyi fekvésöknél és hasonló birtok-üzemi vagy más viszonyoknál fogva természetes összeköttetésben állanak, egy bányamegyévé egyesüljenek. A bányamegye saját területére nézve bányastatutumokat alkothat.
A B. körébe tartozik az u. n. bányaszervezés. Ez alatt mindazoknak a szabályoknak összege értendő, melyek úgy a bányaüzemre, mint az abban működő munkások és tisztviselőkre vonatkoznak. E végből különös szabályok állanak fenn egyrészt azon viszonyt illetőleg, mely a bányavállalkozó és hivatalnokai, valamint munkásai között áll fenn, másrészt azon jogi vonatkozásokat illetőleg, melyek a bányamunkásoknak létérdekeik megóvása végett szükséges egyesülése következtében létesülnek.(L. Társpénztárak.) A B.-nak a bányarendészetet illető intézkedései magukban foglalják mindazt, ami a bányamívelés által okozható veszélyek megelőzése végett szükséges. Ezek a veszélyek érhetik a közbiztonságot, az életbiztonságot, a munkások egészségét, a szomszédos bányaműveket, a földbirtokot és az azon levő épületeket. A bányarendészet sikeres gyakorlása végett első sorban részletes bányarendészeti szabályokra van szükség másrészt pedig kell hogy a bányamívelés ebből a szempontból bányarendőri hatósági fejügyelet alatt álljon, amely felügyelet kiterjed nemcsak a bányarendészetí rendeletek kibocsátására, de azoknak végrehajtására is. (L. Bányahatóságok.) A B. tartalmát képező intézkedéseknek azonban csak úgy lehet foganata, ha gondoskodva van arról, hogy a felügyeletet gyakorló hatóságnak megfelelő kényszereszközök álljanak rendelkezésére, amelyekkel a bányarendészeti szabályok végrehajtását biztosíthatja, másrészt, hogy joga legyen a bányarendészeti szabályok áthágóit büntetéssel sujtani. Az ezen szempont alá eső határozmányok képezik a bányajogi büntető hatalom lényegét.
A bányajogi törvényhozás mai állása.
Az egyes államokban jelenleg érvényes bányajogi törvények közül a következők említendők föl: Franciaország: Az 1810. évi bányatörvény (Code Napoleon). Az 1880. évi julíus 27-iki törvény a bányavállalkozó és a földtulajdonos közti viszony részleges szabályozásáról. Az 1890. évi julius 8. törvény a bányamunkások biztonságáról. A francia bányajog reformját célozza az 1886. évi bányatörvényjavaslat. Francia gyarmatok: Az 1888. évi bányarendtartás Annam és Tonking részére. Chilei köztársaság: Az 1888. évi dec. 10. bányatörvény. Venezuela köztársaság: Az 1891. évi junius 30. bányatörvény. Belgium: Az 1810. francia bányatörvény. Az 1889. évi törvény a munkásokról. Görögország: Az 1861. évi bányatörvény, a franciának utánzata. Olaszország: Az 1859. évi szárd-lombardiai törvény. A volt Lucca fejedelemségben az 1847. évi luchesiai törvény. Modena és Reggio tartományban a napoleoni törvény. A volt nápolyi királyságban és Szicilia szigetén az 1826. évi törvény. Velencében és Mantovában az 1854. évi osztrák törvény. Parma- és Piacenzában az 1852. éví törvény stb. Az olasz bányajog egységesítése iránt törvényhozási előmunkálatok folynak. Spanyolország. Az 1859. és 1868. évi bányatörvények. Az 1881. évi törvény a bányaadóról. 1889. évi törvény a bányák vizmentesítéséről. Oroszország: Az 1887. évi törvény a magánosok bányászatáról a szabadkoronai területeken. Nagy-Britannia: The Coal Mines Regulation Act, 1772 (35. and 36. Victoria, chap. 76). The metalliferous Mines Regulation Acts, 1872 and 1877 (33. and 36. Victoria chap. 77, and 38 and 39. Victoria, chap. 39). Az 1887 szept. 16. törvény a kőszénbányákról (50. and 51. Victoria, chap. 58). Az 1887 szept. 16. törvény az ónbányászatról. Németország: Az 1865. évi porosz bányatörvény, mely csekély módosítással érvényben van Bajorországban, Württembergben, Elzász-Lothaiában, Hessenben, Anhaltban Braunschweigban stb. Az 1892. évi porosz törvény az 1865. évi bányatörvény némely intézkedéseinek módosításáról. Az 1868. szászországi bányatörvény és 1884. novellája. Az 1871., 1883. és 1884. évi birodalmi törvények a bányászatnál előforduló balesetekért fizetendő kártalanításról, a segélypénztárakról és a baleset elleni biztosításról. Ausztria: Az 1854. évi május 23. általános bányatörvény. Az 1889. évi jul. 28. és 1890. évi január 17. törvény a társládákról. A osztrák bányajog reformját célozza az 1876. évi bányatörvényjavaslat és az 1887. évi javaslat az idegen vagyonnak védelméről a bányamivelés által okozható veszélyekkel szemben, valamint a bányakárok megtérítéséről. Bosznia: A 1881. évi bányatörvény. Svédország: az 1884. évi bányatörvény. Az 1886. évi törvény a kőszénbányászatról. Magyarországban most is az általános bányatörvény van érvényben, azokkal a módosításokkal, melyeket a legszorosabb értelemben vett Magyarországra nézve az országbirói értekezlet által az 1861. évben megállapított ideiglenes törvénykezési szabályok VII. része és Erdélyre nézve az 1867. évi dec. hó 10. 10,970. sz. a. kelt igazságügyminiszteri rendelet, ugyszintén az 1871. évi R. T. 30. szám alatt közzétett rendelet foglal magában. A bányajog reformja céljából több bányatörvényjavaslat készült. Az egyiket a földmivelés-, ipar- és kereskedelemügyi miniszter dolgoztatta ki, s ez az 1884. és 1885. évben beható szaktanácskozás tárgyává tétetett. A szaktanácskozmány megállapodásainak, valamint a szakkörök nyilatkozatainak figyelembevételével a pénzügyminiszter, akinek ügykörébe a bányaügyek 1890. évi jan. 1-től kezdve átmentek, 1890-ben egy ujabb javaslatot dolgoztatott ki. Azonban az eddigi javaslatok sok tekintetben figyelmen kivül hagyták a jogászi szempontokat s ez okból az igazságügyi kormány intézkedett, hogy oly munkálatnak jusson birtokába, amelyben a fősúly a bányaügyi törvényalkotás jogászi oldalára legyen fektetve. Az erre vonatkozó anyag jelenleg feldolgozás alatt van.
