talyiga

Teljes szövegű keresés

talyiga: kétkerekű, két vagy egy rúdú, lőcsös vagy lőcstelen, lajtorjás oldalú vagy ládaszerűen deszkából készült karosszériával ellátott, teher vagy személy szállítására rendelt, egyes vagy kettes fogatú jármű. Leggyakoribb az egyes fogatú, kétrúdú változata. Neve az ország különböző vidékein és a talyiga rendeltetése, fogata szerint nagyon változatos: laptika (Veszprém), leptike (Bács m.), talyiga, kordé (Nagykunság), talyiga, káré (Kisalföld, Csallóköz), talyiga (Debrecen, Hajdúság), eleségestalyiga (Hortobágy), kenyerestalyiga (Bugac, Kecskemét), cserényestaliga (Kiskunfélegyháza), digó (Bács m., Szeged vidéke), bakk-szekér (Zilah) stb. Fogatolása szerint: csacsi-, ökör-, öszvértalyiga, bivalytalyiga stb. – A talyiga az emberiség legrégibb kerekes járműve. Létezett már a neolitikumban is. Eredetére, ill. szerkezetére nézve két elképzelt változata van: a) egyrúdú, amely két gerendának fekvő „A” betűszerű egybeácsolása és tengellyel való ellátása folytán jött létre. Ebből fejlődtek az egyrúdú változatok és b) amikor a tengelyre két párhuzamosan „H” betűszerűen egybeácsolt két gerenda alkotja az alvázat; ebből fejlődtek a kétrúdú változatok. Az előbbinek az elterjedési területe Eurázsia középső, füves pusztai tájai, továbbá a Kaukázus vidéke. A b) típusé pedig Eurázsia D-i tájai, Ny-Európa és a germánok, valamint a szlávok révén É-Európa és É-Eurázsia. Mind a két típus kiinduló alapja volt a szekér egy-egy típusváltozatának. – Az őskultúrák, ókori civilizációk mindegyike ismerte a talyigát. Fogatolására nagyobbrészt (D-Eurázsiában) a szarvasmarhát használták, amelyet párosával fogtak igába, bár a Távol-Keleten az egyesfogatolást is ismerik (pl. Kínában). De igen korán – főleg kultikus célokra – befogták a lovat is a talyigába; azt is párosával és igába (amiből a kumet fejlődött.). D-Eurázsia és Ny-Európa a legutóbbi időkig a talyiga majdnem kizárólagos területe volt. Használatának, nagy elterjedettségének az oka mozgékonyságában, fordulékonyságában, könnyűségében és az utakkal szemben tanúsított nagy igénytelenségében van, valamint abban, hogy a rakterülete hosszirányban könnyen növelhető. Nagy terjedelmű és nehéz teher szállítására egyaránt alkalmas. Városi közlekedésben könnyebben mozgott az utcákban, mint a nehézkesen forduló szekerek. Előnye, hogy zajt sem csap akkorát a városi kövezeteken, mint a négykerekű jármű. Fedeles változatai (pl. a kétkerekű kólya) személyszállításra is jól használhatók voltak. Primitív változatai pedig – elmaradt vidékeken – a legutóbbi időkig (mint korong-kerekes járművek, amelyeknél a tengely együtt forog a kerékkel) nagyon könnyen előállítható eszközök voltak (pl. a Kaukázusban és a Balkán-félsziget hegyvidékein stb.). ( még: atyafitagadó, debreceni talyiga, pásztortalyiga) – Irod. Berg, G.: Sledges and Wheeled Vehicles (Stockholm, 1935); Márkus Mihály: A nyíregyházi taliga (Népr. Ért., 1938); Bodgál Ferenc: A miskolci talyiga (Ethn., 1960); Katona Imre: A kubikoskordé és a kordésmunka (Ethn., 1961).

Miskolci talyiga (20. sz. első fele) 1 = karika, 2 = lemez, 3 = trégelyfa, karfa, 4 = derék vagy oldal, 5 = tengely és tengelyabstok, 6 = összekötő, 7 = rúd, 8 = lőcs, 9 = lőcsgúzs, sassal, 10 = ülésdeszka, 11 = hámfa, 12 = saroglya, zúgó, tiltódeszka, suber, 13 = saroglyalánc, 14 = ráf, 15 = keréktalp, 16 = küllő, 17 = kerékagy, 18 = tengelyvégszög, tengelyvégtok vagy platni, 19 = tasni, 20 = hám, 21 = húzója, 22 = nyakszíj, 23 = nyereg, 24 = terhelő, 25 = kantár, 26 = hajtószár, 27 = hasló, 28 = farhám, 29 = karika, 30 = istráng, 31 = hámtáska, 32 = saroglyatartó kapocs

Talyiga (Debrecen, 1926)

Talyiga (Debrecen, 1920-as évek)
K. Kovács László

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages