tűz
tűz: a magyar népi hitvilágban nincs egységes, tűzzel kapcsolatos → hiedelemkör, inkább csak bizonyos általánosan elterjedt cselekmények, amelyekből a tűzhöz való viszonynak néhány aspektusa kirajzolódik: 1. Bizonyos cselekményekben és tilalmakban (→ tilalom) a tűzet tisztelő, félő magatartás nyilvánul meg, amely a tűz megszemélyesítésében is jelentkezik; ez nem jelenti azonban élőlényként vagy természetfeletti hatalmasságként való elképzelését. A tűz etetése szórványosan az egész nyelvterületen előfordul. Néhol kötelezőnek tartották, hogy → kenyérsütés előtt kis lisztet szórjanak a tűzre vagy a kenyér kiszakajtásakor egy marék tésztát vagy a vakarék egy darabját dobják bele („hogy a tűz is jóllakjék”). Gyakori volt a főzés közben leeső ételek – leginkább a főtt tészta – tűzbe dobása. Lisztet – néha sót – szórtak a tűzbe „morgásának” lecsillapítására. E célból leggyakoribb volt a tűzbe → köpés különböző elküldő formulák kíséretében (pl. „eriggy a szomszédba”). A só tűzbeszórását és a köpést tiltották is: a sótól megvakulna; aki beleköp, kisebesedik a szája, tüzes tányért nyal a másvilágon stb.; sőt Ny-mo.-i hit szerint a tűz a szomszédba megy elpanaszolni, hogy leköpték. Másik legelterjedtebb, a tűz tiszteletére utaló elképzelés volt, hogy nem szabad szidni, nem szabad bele szemetet dobni. – Morgásából jósoltak is országszerte: pör lesz a háznál, haragos ember jön a házhoz stb. – 2. A tűz „tiszta” hely, ahová egyébként el nem dobható „szent” tárgyakat dobtak. Így a → szentelmények maradványait: a → húsvéti szentelt kalács morzsáit, a szentelt tojás héját; továbbá gyakran a → karácsonyi morzsát vagy a háznál végzett gyónáshoz, utolsó kenethez használt gyertyát. A hit szerint szintén „eldobhatatlan” haj (→ hajápolás) és → körömhulladék tűzbe dobása általános volt, a fölösleges anyatej tűzre fejése úgyszintén (nem volt szabad a földre cseppenni, „mert elvinnék a hangyák”, → szoptatás). – 3. A → vihar, jégverés esetén tűzbe dobott szentelmények (tömjén, barka, gyertya, búza, ezek némelyikét éppen e célra őrizték a háznál) esetében már inkább engesztelő jellegű gesztusról van szó; nem világos azonban, hogy miért éppen a tűz a közvetítő közeg. – 4. A tűz szerepet kapott mint közvetítő a → túlvilág, ill. bizonyos túlvilági lények felé, sőt ezek meg is jelentek a hit szerint a tűzben. A halottnak szánt étel és egyéb holmi tűzbe dobása szórványosan az egész nyelvterületen előfordult (→ halott etetése), de több adat szerint az említett tésztát, lisztet stb. is az angyalkák számára szórják a tűzbe, vagy éppen „hogy az ördögöt kielégítsék”. A haj és köröm bedobása is – többek között – túlvilági életre való megőrzésüket célozta. – 5. A → tűzgyújtás egyik legősibb rontáselhárító, tisztító eljárás, amely részben ünnepi alkalmakhoz kapcsolódik (→ rontás elhárítása, → katartikus rítusok). – 6. Többféle rontó eljárás kapcsolatos bizonyos tárgyak elégetésével (→ rontás); ezekben az esetekben a tűz mint pusztító erő jelenik meg; segítségével analógiás úton kívánják a megrontandó személy vagy objektum károsodását elérni. – 7. A naptári ünnepekhez és egyéb jeles napokhoz fűződő tűzgyújtási tilalmaknak általában nincsen hiedelem-hátterük, kivétel a → nagypénteki tilalomhoz kapcsolódó → féregűzés. Általános volt → Luca napján, előfordult → gyertyaszentelőkor, nagypénteken, → nagyszombaton, → Flórián-napon, Szent Antal-, → Szent Iván-nap és → Borbála napján, valamint → halál esetén. Általában részleges volt: csak asszonyokra vagy csak a szokásos tűzgyújtó módszerre terjedt ki, de pl. acéllal-kovával vagy dörzsöléssel e napokon is gerjesztettek tüzet (→ új tűz). – A tűz egyéb vonatkozásait → tűzvész, szentelmények, → kincs, → lidércfény, → Szent Iván-i tűz, → lakodalmi tűz.
Pócs Éva
