tövisborona, vesszőborona

Teljes szövegű keresés

tövisborona, vesszőborona: magtakaró és talajporhanyító eszköz. Használata a földművelés kezdeteire megy vissza. Történeti vizsgálatát azonban a kutatás még nem végezte el. A Kárpát-medencében a 19. sz.-ban használt tövisboronák alakjuk-szerkezetük szerint tájanként eltérést mutatnak, funkciójukban azonban nincs különbség. A legegyszerűbb forma a seprűszerűen összefogott tüskés gally köteg (galagonya, kökény). Készítik úgy is, hogy hosszú lapos fába ékelik be a tüskés vesszőket. Elterjedt forma, amely két hosszú fa (nyüst) közé beszorított, ill. arra ráhurkolt vesszőkből áll. Fejlettebb változatánál a nyüstöket szántalpszerű foglalatba csapolják bele. Ismeretesek olyan tövisboronák is, amelyen a tüskés ágak rögzítésére bonyolultabb fakereteket ácsoltak össze. – A tövisboronát igásállatokkal hámfa segítségével vontatják rendszerint a vetés menetéhez igazodva. Nehezékül tuskót, kocsikereket, köveket tesznek, ritkán gyereket ültetnek rá. – A 19. sz. végén már leginkább csak a D- és Közép Alföldön dolgoztak tövisboronával. A Dunántúlon kevésbé használták, Erdélyben és a Felföldön meglehetősen kevéssé ismerték. Lassú kiszorulása a paraszti gazdálkodásból 1945 után gyorsult föl. Általában a henger tette feleslegessé használatát. Több helyen láncboronák váltották fel. Némely vidéken a fogas keretébe fűzték be magtakaráskor a tüskés gallyakat. Ahol a gabonatermesztésben nem használják, belterjes szántóföldi kultúrákban kisebb, finomabb kivitelű változatai maradtak fenn (pl. a makói hagymatermesztésben). A tövisboronát országszerte háziiparban vagy házimunkaként készítették a napszámosok és a szegényparasztok. – Irod. Nagy Gyula: Hagyományos földművelés a Vásárhelyi-pusztán (Népr. Közl. 1963); Varga Gyula: A parasztgazdaság munkaeszközei. A parasztság Magyarországon a kapitalizmus korában, 1848–1914 (Bp., 1965); Takács Lajos: A tüskeborona készítése és használata Várongon (Népr. Ért., 1965); Ikvai Nándor: Pest megyei adatok a tövisborona használatához és készítéséhez (Studia Comitatiensa 2., Szentendre, 1973); Gelencsér József: A tövisborona készítése és használata Sárkeresztes községben. Néprajzi pályamunkák Fejér megyéből (Székesfehérvár, 1978).
Kósa László

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem