szőlő ültetésének mondája
szőlő ültetésének mondája: → eredetmagyarázó monda. Mikor az özönvíznek vége lett, Noé egy vesszővel mérte a víz mélységét. Ezekből a leszúrt vesszőkből lettek az első szőlőtőkék. Ezért van az, hogy a hegyek tetején terem a legjobb szőlő (→ vízözönmondák). Noé elültette a fent említett vesszőt és különféle állatok vérével locsolta. Más változatokban a szőlővesszőt különféle állatok koponyájába ültette, ahogy a vessző nőtt, mindig nagyobba. Ismeretes a történet úgy is, hogy különféle állatok fülébe dugta a vesszőt, s mivel sehol sem találta megfelelőnek, végül az Ararát hegy oldalába szúrta. Andrásfalvi székelyek között ismert változat szerint Noé megállt a bárkával az Ararát hegyén, kiszállt, s lement a völgybe településre való helyet keresni. Amikor visszafelé kapaszkodott fel a hegyre, egy botra (gallyra) támaszkodott. Talált egy kutyát, „kit a csömör és az özönvíz megöle”. Botját a vérébe mártotta. Hasonlóképpen történt egy macskával, egy oroszlánnal és egy disznóval is. Mikor a hegyre felérve a botra többé szüksége nem volt, leszúrta a földbe. Megeredt és szőlőt termett. A fenti mondák mindegyike azzal a következtetéssel zárul, hogy a részeg emberek azoknak az állatoknak a tulajdonságait viselik magukon, amely állatoknak ily módon közük volt az első szőlővessző elültetéséhez. A mondák egyik része a részegség különböző fokozatait jellemzi sorrendben az egyes állatok tulajdonságaival. Másik részében a bornak a különböző emberekre gyakorolt különféle pszichikai hatását szimbolizálják az állatok. – Palesztinában már az 5. sz.-ban feljegyezték a szőlő ültetésének mondáját (Berésit Rabba) és ettől kezdve a középkor végéig sűrűn bukkant fel a zsidó irodalomban. Ezekben a szövegekben a sátán társul Noéhoz, és ő ás különféle állati tetemeket a szőlőtőke alá. A keleti irodalmak is ismerik a szőlő ültetésének mondáját. Ind, arab, tatár, stb. változatokról tudunk. Európában a szőlő ültetésének mondáját a → Gesta Romanorum is közvetítette. Számtalan irodalmi feldolgozást ért meg Meister Stephantól (14. sz.) Tolsztojig. Európa szinte minden népének folklórjában szerepel. Noé helyett Ádám a monda néhány változatának hőse. Ez abból az elképzelésből származik, amely szerint az Éden fája szőlőtő volt. A Noéhoz kapcsolódó mondák egy része is megemlíti, hogy a szőlővesszőt vagy -magot Noé a paradicsomból hozta ki. A szőlő ültetésének mondája esetleg kapcsolatba hozható a Bacchus-kultusszal is, mivel Bacchusnak a tisztelői szamarat, kecskebakot és disznót áldoztak – ez a három állat szerepel a leggyakrabban a szőlő ültetésének mondájában is. Az újgörög folklórban pedig éppenséggel a bor istenéről tudjuk, hogy a szőlőpalántát útban hazafelé, a nagy meleg miatt madár lábába (csontjába) tette, de a palánta az isten varázsos kezében rohamosan nőni kezdett, ezért szamár, majd oroszlán lábába dugta. Innen kivenni nem tudta, ezzel együtt ültette el. – A magyar irodalomban először Temesvári Pelbárt írta le a szőlő ültetésének mondáját, Pomeriumában. Ő a Gesta Romanorumból idézte magyar nyelven, s máig a legteljesebb formában Tinódi Sebestyén szőtte „Sokféle részögösről” írott művébe (1548). Nála a zsidó forrásokban gyakori epizód is olvasható, amely arról szól, hogy a szőlőtőke, amelyet az özönvíz a paradicsomból kimosott, egy hegyen megeredt, egy kecskebak rátalált, bogyóját megharapdálta, felvidámodott tőle. Noé ezt meglátta, s elültette a tőkéjét a kertjébe. A magyar folklór ezt az epizódot a szőlő ültetésének mondájától függetlenül ismeri csak. Noé észreveszi, hogy egy kecskebak megrágja a szőlőjét, ez a tőke sokkal jobban terem, mint a többi. Azóta metszik a szőlőt. A kecskebak neve héberül sedu. Nyelvészetileg igazolt a sátán nevének eredeztetése ebből a szóból. A démont kecskebak alakjában ábrázolják a képzőművészetben is. Így kerülhetett a kecskebak Noé mondájába. A 17. sz.-ban megszületett a Gesta Romanorum magyarul Heller János fordításában. A szőlő ültetésének mondája népszerűsége megalapozódott. A 19. sz. legelejétől a 20. sz. közepéig közölték a szőlő ültetésének mondáját félnépi nyomtatványok, népszerű fordításgyűjtemények, s nem utolsósorban vicclapok. Papok prédikálták – feltehetően Temesvári Pelbárt óta. A magyar nyelvterület egészén ismert. – Irod. Heller Bernát: A „Gesta Romanorum” zsidó vonatkozásai c. cikkhez (Magy. Zsidó Szle, 1908); György Lajos: A magyar anekdota története és egyetemes kapcsolatai (Bp., 1934); Schreiber Sándor: A szőlő mondájának vándorútja (A Blau Lajos Talmudtudományi Társulat Évkve, Bp., 1935); Nagy Ilona: A szőlő ültetésének mondája (Népi Kultúra – Nép Társadalom, 1975).
Nagy Ilona
