summásgazda, csapatgazda, csapatvezető

Teljes szövegű keresés

summásgazda, csapatgazda, csapatvezető: a bandagazda egyik típusa, a nagyobb gazdaságba huzamos időre, vegyes mezei munkák végzésére szegődött mezőgazdasági bérmunkások ( summások) népesebb csoportjának ( summásbandának) állandó vezetője. A summásgazda szerezte meg a munkát, alkudozott a munkaadóval és kötött szerződést társai nevében; a csoport tagságának összetétele is nagy mértékben tőle függött. Többségük nem a csoport, hanem a munkaadó bizalmából került a csoport élére; sem választani, sem pedig lemondatni nem lehetett, legfeljebb ellenőrizni és korlátozni, ő viszont éppúgy kizárhatott valakit, mint ahogyan felvette. A summásgazdák lényegében a munkaadói hajcsárapparátus legfontosabb figurái voltak, mintegy a munkaadó állandó helyettesei, ami abban is kifejezésre jutott, hogy külön laktak, a munkában nem vettek részt, csak felügyeltek, különféle mellékjövedelmekre tettek szert és ilyesmikhez hozzájuttatták rokonaikat is (pl. a szakácsokat). Summásbandán belüli szövetségesekkel is rendelkeztek: nagyobb csoportokban az algazdákkal osztották meg a vezetést, egy-egy kisebb munkacsoport élére pedig előmunkásokat állítottak. A végső bérelszámolás is az ő feladatuk volt. Egyes summásgazdák egyénisége sokszor rányomta bélyegét az egész csapatra. Egyáltalán nem élvezték a csoport bizalmát, belső ügyeiket lehetőleg maguk a tagok intézték. Ellentéteik a végelszámoláskor robbantak ki, ilyenkor még a keményebb summásgazdák is engedékenyebbek voltak, hogy a kellemetlen leszámolást elkerüljék. ( még: summásdal, summásmunka) – Irod. Katona Imre: Munkaszervezeti formák és ideiglenes életközösségek idénymunkákon a kapitalizmus korában (Agrártört. Szle, 1961).
Katona Imre

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages