summásdal, summásnóta
summásdal, summásnóta: a mezei munkásdal válfaja, a summás életéről és érzelmeiről szóló ének. A summásdal lényegében e század első felének terméke, az → új stílusú magyar → népdal legelevenebb hajtása. Az életforma sajátosságából következik közösségi jellege, a külső keretek hasonlóságából pedig nagyobb részének a → katonadalból való származása. E summásdalok nem közismertek, csak az ő körükre korlátozódnak. A más mezei munkások dalaival való hasonlóság részben közös forrásra (– A bakának //béresnek-summásnak// jól van dolga…), részben kölcsönhatásra (közös daltípusok: – Lement a nap, még sincs este; – Ha akarok, új esztendőt csinálok…) vezethető vissza. Mindenesetre a summások dalkincse a többi mezei munkásénál (→ aratódal, → béresdal, → szolgadal, → gányónóta) gazdagabb és csiszoltabb. Számukra a dal többet jelentett egyéni önkifejezésnél: a közösségi élet szabályozója és a szellemi közelharc fegyvere is volt egyszersmind. Így a summásdal megközelíti ugyan a → munkásdal fogalmát, de osztálytudatosságról nem beszélhetünk, még legharciasabb dalaik is (pl. – Ha én egyszer tüzes mennykő lehetnék; – Intéző úr, Isten verje meg magát!…) katonadalok átalakításai. Az új stílusú summásdalok kevés korábbi költői hagyományt tartottak fenn, kimutatható a → bujdosóénekekkel való rokonság (– Elmegyek, elmegyek, el is van vágyásom, Ebbe a tanyába nincs már maradásom…); néhány korábbi motívum szerepeltetése (pl. madártól küldött üzenet: – Madárka, madárka, dalos kis madárka; a páva mint a szabadulás jelképe: – Tekintetes intéző úr háza, Rászállott egy aranyszárnyú páva; Az is azért szállott a házára: Summáslányok szabadulására). A legtöbb summásdal katonadalból átalakított és egyben kissé „elnőiesített” is (– Édesanyám, hol van az az édes tej, Kivel engem summáslánynak nevelt fel? – El kell menni summáslánynak messzire; – Engem, babám, visznek summáslánynak…). Különben az átalakítás egyetlen szó cseréjétől (százados, őrmester helyett intéző, ispán úr, segédtiszt; fegyver helyett kapa stb.), kisebb tartalmi módosításon keresztül (– Három évig //hat hónapig// nem eszem a kenyerét…) a teljes átalakításig terjedhet. A summásdalokban is benn maradhatnak szerepüket vesztett szavak (kiváltás, szabadságos kis könyv stb.) és kifejezések (– Mennek haza végleg szabadságra…), esetleg tréfából tudatosan is megtartva (az uradalomtól kapott sarlóra: – Őfelsége, Aspic Viktor, azért csináltatta!…). – A summásdalok a munka kezdő- és végpontja közé illeszkednek, tartalmilag jól csoportosíthatók. Mivel ábrázolásmódjuk realista, a summásélet bemutatására közvetlenül is felhasználhatók. Az → újoncnótákhoz hasonlóan ábrázolják az elszegődést, utazást (– Az van írva a levél belsejébe: El kell menni huszonkettedikére; – Ha elindult ez a gőzös, hadd menjen! – Sirass, anyám, mert nagy rabságba visznek!…); ők is utalnak várható nehéz életükre és átkot is mondanak (– Verje Isten, ki a gőzöst csinálta, De még azt is, ki a vasat lerakta! Elviszi a summásokat messzire: Sej-haj, az uraság keserű kenyerire…). Az uradalomban töltött summásidő még a nagyobbfokú hasonlóság révén a → kaszárnyanóták segítségével kerül bemutatásra: a korai ébresztő (– Korán reggel szépen szól a pacsirta. Summásgazda az ágyában hallgatja; – Nyári Ferenc ha bemegy a hodályba, Költögeti a lányokat sorjába…), a sorakozó (– Intéző úr udvarában van egy fa: Párosával áll a summás alatta…) és a felügyelet (– Az ispán úr ha kimegy a dűlőre, Belenéz a messzelátó üvegbe…). A mindennapi munka jellegéről úgyszólván semmit meg nem tudunk, még a puszta tényközlés is kevés (– Meg-megállok, tisztítom a kapámat, Hideg vizzel megöblítem a számat…), esetleg a szerelmi és a végzésről szóló dalokban panaszkodnak (– Deres a répa levele; Fázik a summások keze. Ha fázik is, dolgozni kell, A summásnak szenvedni kell!…). Tiltakozó dalaik majd mind az esti munkameghosszabbítás ellen lázadoznak (– Este felé van az idő, Nem parancsol az intéző!…). → Panaszdalaikban a szállás (– A szécsényi nagy hodályba a vaságyon Nem jól van a fejemalja csinálva; – Lukas a hodály ajtaja, Hideg szellő fúj be rajta…) és főként az élelmezés (– Ments meg, Isten, summás lenni: Egyenként ételért járni! – A sok szegény summásoknak éhen kell dolgozni!…), visszásságait fogalmazzák meg, legtöbbször nem is általánosságban (– Savanyú bab, döglött birka jár a számunkra…), hanem konkrétan és személy szerint éneklik ki a vétkeseket (– Kovács Ferenc görbe kése Vékonyan jár a kenyérbe. Ha kérjük a kenyerünket, Elkeríti istenünket; – Apas Pista zsír árán vett kerékpárt, Avval csalta meg a szegény summását…). E dalok nem kímélik az uradalmi vezetést sem (– Intéző úr, Isten verje meg magát! Egye meg már maga a többi babját!…), → átokdalokban fogalmazzák meg ítéletüket (– Ha én egyszer tüzes mennykő lehetnék, Intéző úr szobájába becsapnék. Agyonvágnám, intéző úr, magát is, Meg azt a sok ingyenélő kutyát is! – Segédtiszt úr, nem kívánok egyebet: Hónalj-mankón keresse a kenyeret!…); ilyenek eléneklésére azonban főként csak a munkaidő vége felé került sor. Uradalmi munkahelyükön raboknak érezték magukat (– Ez a major tüskével van kerítve, Alig várom, kimehessek belőle!…), megszólal a honvágy (– Rágondoltam: van énnékem egy hazám is…) és a → szabadságos katonadalok helyeit veszik kölcsön várakozásuk kifejezésére (– Ha elkezdem a napokat számolni…). Új, bérmunkára való mozzanat kerül be a summásdalokba: az őszi elszámolás kérdése (– Minden be van takarítva, Csak a péz nincs a markunkba; – Intéző úr, adja ki a munkakönyvemet, Már én többet nem kapálom a répaföldet!…). Leszerelő katonák módjára örvendeznek (– Nagy örömmel ránézünk egymásra: Kitelik az időnk nemsokára!…), fogadják meg, hogy soha vissza nem térnek (– Visszajövetelem csak akkor lesz nekem, Majd ha egy szem búza száz keresztet terem…) és örömmel köszöntenek be otthon (– Édesanyám, adjon Isten jó estét! – Letelt már a summásidő…). – A summásdalok zöme 11, kisebb része 12, 10, 13, 14 és 8 szótagos sorokból áll; háromnegyedrésze egyetlen 4 soros szakasz, a többi is legfeljebb 2–3 versszakos. Csak minden negyedik kezdődik természeti képpel, annál több viszont a felkiáltás, megszólítás és a → párbeszéd. A dalok többsége többesszám első személyben, tehát csoportja nevében szól. Dallam szempontjából a többség új stílusú, visszatérő szerkezetű (ABBA) és ereszkedő vonalú. – Irod. Koós Imre: Summásélet (Borsodi Szle, 1960); Tanner József: Egerszalók. A szolgaságtól a szabadságig (Bp., 1961); Bodgál Ferenc: Borsodi summásdalok (Borsodi Szle, 1962); Katona Imre–Maróthy János–Szatmári Antal (szerk.): A parasztdaltól a munkásdalig (Bp., 1968).
Katona Imre
