süly
süly: a → népi gyógyászat elterjedt betegségelnevezése. Különböző, félig fekélyes bőrbetegségekkel (syphilis különböző formái „rosseb”, bőrkosz, condyloma acuminatum, bőrgombásodás) és belső betegségekkel – aranyér, végbélelőesés, („seggen való süly”, „dagadó süly”, „vak süly”, „folyó süly”), belső golyva – azonosítják; ez nem bizonyítható. A recens anyagban (orvosi azonosítás): syphilis, lupus, scrofulosis, carcinoma („ráksüly, rálsúly”), ozaena, csonttuberculosis, fülfolyás ill. birkák kergekórja és marhabetegség is (aktinomykosis?). Egyéb elnevezései: sú, sü, suj, sul, sül, süh. A betegségnév K-Dunántúl kivételével az egész országban előfordul. Írott emlékeinkben már a 15–16. sz. fordulóján megjelenik („Swly-Casanate glosszák), a gyógyítására használt sülyfű neve szintén (Melius, Okl. Sz.). A 16. sz. közepéről való az első süly elleni → ráolvasás; ettől kezdve a süly folyamatosan előfordul forrásainkban. Származtatják sok dinnye-, vöröshagyma evéstől vagy: „benne van az embernek a vériben, úgy születik”, s az „hetedíziglen kiüt”. Népi humorálpathológiás elképzelés az is, amikor fiatal korban elmaradt havivérzésből származtatják. Gyógyítása → imával, ráolvasással, → mágikus eljárással (pl. mellette elsuhintott baltát küszöbbe vágják), növényi és állati (sündisznó, disznócsök, pióca, tojásfehérje) szerekkel, egyszerű kemikáliákkal (sülyzsír, ecet, kéneső, cinóber, korom, rézgálic, miseder) történik, füstölés, pipálás, párolás, meghintés, borogatás, bekenés formájában. A betegségnév szitkokban, átkokban (pl.: a süly egye(n), verje(n) meg! a süly essen beléd, egye meg a ráksüly!), népmesék kezdő formulájában („hogy a súlyba és a francba meg ne botorkásszék”) fordul elő. – Irod. Magyary-Kossa Gyula: Magyar orvosi emlékek (II., Bp., 1929); Vajkai Aurél: Adatok a Felföld népi orvoslásához (Ethn., 1937); Berde Károly: A magyar nép dermatológiája (Bp., 1940); Vajkai Aurél: Népi orvoslás a Borsa völgyében (Kolozsvár, 1943).
Grynaeus Tamás
