rontás elhárítása
rontás elhárítása: a → rontás és a rontó lények elleni → mágikus eljárások gyűjtőfogalma. Ezek a magyar → népi hitvilág legalapvetőbb eljárásai közé tartoznak; az egész nyelvterületen ismertek voltak a → boszorkányperek idején éppúgy, mint még a 20. sz.-ban is. Céljuk a rontás megelőzése, a megjelenő rontó elküldése (esetleg bántalmazása, megbüntetése), valamint a bekövetkezett rontás helyrehozatala. A háromféle cél a gyakorlatban nem válik el élesen; az eljárások és ezek eszközei is gyakran azonosak. Megfelelően a rontás részint általános, részint konkrét fogalmának, a rontás vagy általánosságban rontás ellen irányul vagy meghatározott rontó személyek (→ boszorkány, → lidérc, → ördög stb.) ellen. Az eszközök, eljárások általában nem kizárólag rontás elhárítására használatosak, hanem mindenfajta mágikus és gyógyító eljárás részei is lehetnek, gyakran megtartva bizonyos „elűző” jelleget is: pl. → vihar elhárítása, → féregűzés, → tűzvész elhárítása vagy a → népi gyógyászatban a betegség „kiűzése” a betegből. A megelőző jellegű eljárások elsősorban „veszélyes” helyzetekhez, időpontokhoz, időszakokhoz kapcsolódnak. Ilyenek: kockázatos kimenetelű folyamatok vagy műveletek (pl. → esküvő, → szülés, → tehénellés, → kenyérsütés, köpülés stb.); olyan időszakok, amikor gyenge, védtelen lény (→ újszülött, gyermekágyas anya, fiatal állat) van a háznál; a hagyományosan veszélyesnek, a rontó lények tevékenységi idejének tartott időpontok, időszakok (→ éjszaka, → Luca napja, → Szent György napja; kevésbé → karácsony és → pünkösd éjjele); valamint a halott házban tartózkodásának ideje és az az időszak, amikor a hit szerint a halott még visszajárhat (→ halál, → lélek). Kezdő alkalmakkor egy eljövendő naptári szakaszt vagy életszakaszt kívántak rontás ellen biztosítani (születés, házasság idején; a téli ünnepkör évkezdő alkalmain – elsősorban karácsonykor és újévkor –; új ház építésekor, új házba költözés alkalmával). Veszélyesnek tartott helyekhez is kapcsolódhatott a rontás; ilyenek elsősorban a → keresztút és a → temető. – Az elűző jellegű eljárások aktuális veszély esetén léptek életbe: ha a rontó megjelenik vagy ha valamilyen észlelt bajt rontás következményének tartanak. A rontó észlelése többféleképpen történhet: a rontónak vélt személy jelenik meg; megjelenő állatot a rontó állatalakjának hiszik; éjjel az alvók zajokat, mellükre nehezedő nyomást észlelnek stb. A rontás következményének tartott bajok közös jellemzői a hirtelen fellépő tünetek és az ok racionális magyarázatának hiánya. Az eszközök és eljárások csak nagyjából különülnek el a fentiek szerint: 1. Inkább megelőző jellegű eljárások: → zajkeltés, → füstölés, → bekerítés, → fürdés, rituális → köpés, a féltett objektum bezárása (általában jelképesen: pl. seprű az ajtóba támasztva, fokhagyma az ablakba, vastárgyak a küszöbön, kilincs bekötése gatyamadzaggal stb.), különböző rontáselhárító szerek tartása a veszélyeztetett helyen vagy személynél. – 2. Inkább elhárító jellegű eljárások: a rontónak vélt személy bántalmazása (pl. verése, fenyegetése). A rontó állatalakjának bántalmazása (verése, megfogása, megkötözése, megsebesítése, megpatkolása), a hit szerint a rontónak vélt személyen utólag láthatók a bántalmazás nyomai, pl. a patkószegek véres sebhelyei a kezén. A rontó jelképes bántalmazása a rontó tartozékainak vagy más tárgyaknak a füstölésével, égetésével, verésével, szurkálásával stb. (pl. tehénrontás esetén a gazda saját ködmönét veri vagy a tejet tüzes vassal szurkálja – mindez a rontónak fáj és a baj helyrehozatalára lehet kényszeríteni). – 3. Rontás következményének tartott baj esetén használatos eljárások: legtöbbnyire analógiás elhárító, elküldő gesztusok, amelyek nem a rontót, hanem magát a rontást küldik el: eldobás (pl. jelképesen, valamilyen tárgy hátrahajításával vagy hajító kézmozdulattal), a baj átadása (pl. fának, szélnek, földnek stb.), elveszítés (pl. a beteg valamilyen tartozékának földbe ásása) stb. A rontás minden fajtájának gyakori kísérő elemei bizonyos, mindenfajta mágikus eljárás kísérőiként szereplő, eredeti mágikus tartalmukat általában elveszített, már csak hatásfokozó szerepet betöltő elemek. Ilyenek: meztelenség, → szótlanság, az eljárások visszafelé, bal kézzel, visszakézből végzése, meghatározott számban való megismétlése (→ számok), bizonyos tárgyak felborítása, kifordítása stb. – Az alkalomhoz kötött, megelőző jellegű eljárások közül a naptári és családi ünnepekhez kapcsolódók már majdnem minden esetben csak hiedelemháttér nélküli részei a hagyományos szokáscselekménynek (mivel általában magához az alkalomhoz sem fűződik már tudatosan a rontás lehetőségének hite), ill. sokszor másodlagos funkcióban szerepelnek [pl. zajkeltés, → lakodalomkor, → keresztelőn, kongózás különböző jeles napokon, mint vénlánycsúfoló szokás (→ vénlánycsúfolás); ünnepi körmenetek, falu megkerülése stb.]. – A rontásra használt eszközök általában nem különülnek el a fentiek szerint. Legjellemzőbb csoportjukat az → amulettek képezik, ezek szerepe azonban a magyar nyelvterületen a jelenben már igen csekély. Változatos sora ismert azonban a természetből, ill. a mindennapi életből vett, hogyományosan rontásra felhasznált eszközöknek, → mágikus tárgyaknak: fémtárgyak (→ vas), ill. éles, hegyes tárgyak; zöld ág (→ fák), különösen a → nyírfa és a → vadrózsa ága; → fokhagyma, → mák, → kása, → mennykő, → gatyamadzag, → só, seprű, → szentelmények, ill. egyházi és templomi eredetű szerek (pl. olvasó). E tárgyakat a veszélyeztetett helyen vagy személynél helyezik el (újszülött bölcsőjében, gyermekágyas ágyában, a jászolban stb.) vagy pedig különböző eljárások eszközeiként szerepelnek. A rontásra használt szövegek egy része veszély esetén használt bajelhárító formula. Közismertek voltak a → szemverés veszélye esetén mondott szövegek; de szintén országszerte elterjedtek a boszorkány vélt megjelenésekor mondott versikék, amelyek általában drasztikus átkokat tartalmaznak, és emellett a rontás bizonyos eszközeit sorolják fel, pl.: „Te rontó lélek, a szent kereszt törjön meg! Mennykő, kaszakő vágjon a fenekedbe!” A rontás céljából mondott → ráolvasások több típusa ismeretes. Egyik legelterjedtebb a lehetetlenségi formulák tágabb körébe tartozó, a rontónak lehetetlen feladatot adó szövegtípus, amely egyben egy közismert rontáselhárító eljáráshoz kapcsolódik. Az istálló vagy ház kásával körülszórása közben mondják: „Addig ezen a kapun senki be ne gyöjjik, míg ezt a kását össze nem szedi.” – A rontás hitét és gyakorlatát részint fenntartotta, részint átalakította az egyházi tanítás az → ördög szerepével kapcsolatban, ill. az egyház által gyakorolt gonoszűző eljárásokkal. – A rontás hite és gyakorlata Európa-szerte a népi hitvilág egyik alappillérét képezte. A magyar nyelvterületen ismert eljárások és eszközök nagy része tekintélyes múltú és általánosan elterjedt. A rontás a 20. sz.-ban is elevenen élő → hiedelemmondák egyik kedvelt témája. Ezekben gyakran összekapcsolódik a rontásnak a valóságban külön-külön élő két vetülete: a rontó jelképes bántalmazása és a rontónak hitt személy ebből származó baja. (→ még: gonoszűzés) – Irod. Szendrey Zsigmond: Népszokásaink lélektani alapjai (Ethn., 1939); Szendrey Zsigmond: A magyar népszokások ősi elemei (Bp., 1940).
Lókoponya az istálló mellett, védekezésül a tehenek megrontása ellen (Égerhát, v. Szilágy m., 1940-es évek)
Védekezés rontás ellen: ajtónak támasztott söprűvel, lapáttal és villával (Tunyogmatolcs, Szabolcs-Szatmár m., 1939)
Pócs Éva
