korsókendő, korsókötél
korsókendő, korsókötél: 20–30 cm széles, egy méternél kicsit hosszabb, gyakran hímzett vagy szőttes díszítésű vászonkendő, ill. lapos kötél vizeskorsó és -kanna szállítására. Két végére egy-egy vizesedényt kötöznek, vállra veszik és a szabadon maradó kézzel is visznek egy-egy korsó vizet. A vállra vetett korsókból esetleg kiloccsanó víz felitatására rendszerint egy másik, szélesebb kendő szolgált, amelyet a korsókendő alá a vállra terítettek. Korsókendő segítségével hordták a Tisza, a Bodrog és a többi folyó vizét, amelyet szívesen ittak. – A korsókendő ismeretes a Tiszántúl északi részén, a Tisza jobb partján keskeny sávban, ill. Szeged–Makó környékén (Beregben és a Szatmári síkság északi részén korsókendő, vízhordó kendő néven ismerik). Megtalálható az egykori Partium területén (pl. Szilágyság), de más magyar tájakon ismeretlen. Sajátos elterjedtségét részben megmagyarázza, hogy a magyar nyelvterület legnagyobb részén → vízhordó rudakat használtak és a vizet nehéz, nagy űrtartalmú faedényekben tárolták (→ csobolyó, → kupa, → légely). A korsókendőt használó terület lakossága inkább ragaszkodott a víz cserépkorsókban való tárolásához, szállításához. Bizonyára nagyon régi, sok évszázados múltra tekint vissza ez a szállításmód, és egykor elterjedtebb volt, mint a 20. sz. első felében. 19. sz.-i képes ábrázolások több alföldi tájról megörökítették a korsókendős vízhordást. 5–10 korsókendő hozzátartozott a leány hozományához. Ide vonható az ismert közmondás is: „Addig jár a korsó a kútra, amíg el nem törik.” A korsókendőt a szomszéd népektől, Európa más tájairól nem ismerjük. – Irod. Gunda Béla: Unkarilaisten talonpoikien kantovälineet (Kotiseutu, Helsinki, 1965); Paládi-Kovács Attila: Einige Bemerkungen über die Traggeräte der ungarischen Bauernschaft (Műveltség és Hagyomány, 1971).
Paládi-Kovács Attila
