kismalac (kiskanász) és a farkas, a
kismalac (kiskanász) és a farkas, a: tréfás → állatmese. Nagy hidegben a farkas a malackától bebocsátást kér. Hosszas rimánkodásra sorra beengedi a hátsó, majd az első lábát, végül a fejét is, de közben zsákot készít, amelybe a farkas belehátrál, és vizet forral, amellyel leforrázza. A farkas kirágja magát és elmenekül. Társakkal tér vissza, s egymás hátára állnak – a kopasz van legalul –, hogy a kismalacot, aki közben egy fára mászott, onnan leszedjék. A kismalac elkiáltja magát: „Forró vizet a kopaszra!”, mire a kopasz farkas kiugrik, a többi nyakát szegi (AaTh 121; MÁT 121BI és II; 13 változat). A mese Arany László, ill. (emberhőssel) Benedek Elek szövege alapján, tankönyvek és gyermekmeséskönyvek közvetítésével, országosan elterjedt. Funkcióját tekintve óvodás korúaknak való → gyermekmese, formáját tekintve – a kismalac és a farkas ismétlődő párbeszéde és a kismalac → népmesei szólássá vált felkiáltása következtében – → formulamese jellegű. A típus Európa-szerte ismert. – Irod. Berze Nagy János: Magyar népmesetípusok (I., Pécs, 1957); Kovács Ágnes: A magyar állatmesék típusmutatója (Népr. Közl., 1958); de Mayer, M.: Le conte populaire flamand (FFC, 203. Helsinki, 1968); Erdész Sándor–Halmos István–Kovács Ágnes: Ruszkovics István meséi (MNKF, 4. Bp., 1968); Kovács Ágnes: A XX. sz.-ban rögzített magyar népmeseszövegek XIX. századi nyomtatott forrásai (Népi Kultúra – Népi Társadalom, 1969).
Kovács Ágnes
