kötőfék
kötőfék: kenderből font kantárféleség, mely a ló, kivételesen csonka szarvú tehén esetleg borjú megkötésére szolgál. Részei: a ló tarkóján, a füle mögött áthúzódó fejrész, a ló orrára kerülő, legtöbbször díszes hurkolással ellátott orr-rész (→ orradzó), a ló álla alatt összefutó, karikával ellátott ún. álladzó (→ kantár), melynek nagyságát egy csúsztatható görcs segítségével szabályozni lehet. Az álla alatti karikába kötik a fékszárat, amelynél fogva vezetik vagy megkötik a lovat. Készítettek kombinált kötőféket is, amelyhez peckek segítségével → zablát is lehetett csatlakoztatni. Ebben az esetben nem kellett külön kantárról gondoskodni. Hátaláskor gyakran a kötőfék-szár szolgált → gyeplő gyanánt. Kötőféket tettek a jászolhoz vagy az igához szoktatandó kiscsikó, nem különben a ménesből kifogott szilaj ló fejébe. Ebből átvitt értelemben a kötőfék általában a szabad mozgásban való gátló tényezőt is jelenti, sőt ismert ilyen „megkötő” célzatú mágikus funkciója is. A kötőféket kötélverő (→ kötélgyártó) mesterek készítik, eredete, elterjedési határa ismeretlen. A fellelhető mai példányok szerkezetileg nagyjából egységes, valószínűleg szabványosított formákat mutatnak. Főként vásárokban árulták, de a kereskedelmi hálózatban is kapható volt. – Irod. Ecsedi István: A debreczeni fogatok (Népr. Ért., 1911); Szendrey Zsigmond: Szatmár a magyar néphitben (Ethn., 1937); K. Kovács Péter: A járó, vonó és fejős jószág betanítása Tiszacsegén (Ethn., 1951).
Cifra kötőfék (Átány, Heves m.)
Kötőfék: 1. pofaszár, 2. orradzó, 3. orr-rózsa, 4. álladzó, 5. fékemlő-hurok, 6. fékcsülök, 7. fékszár, 8. pofarózsa, 9. tarkókötés, 10. álladzóbog
Nyári kötőfék (Átány, Heves m.)
Varga Gyula
