fák
fák: szerepük a magyar népi hitvilágban több síkú. A hozzájuk fűződő hiedelmek (→ hiedelem) és → mágikus eljárások egy része régi, a világ sok helyén elterjedt képzeteken alapul (ilyenek: a fa mint a világegyetem képmása, mint az élet szimbóluma, mint a vegetáció újjászületésének, ill. az év körforgásának szimbóluma, a fa és az ember kapcsolata stb.). A mai Európában és a magyarságnál ezek már csak nyomokban követhetők; a mai hiedelmek alapja már túlnyomóan a fák megfigyelt természete (pl. téli álom – tavaszi zsendülés ellentéte, bizonyos évszakban vagy napszakban való virágzás, egyes növények dús lombú, nedvdús, csípős, tüskés volta, valóságos vagy képzelt gyógyhatása stb.), amelynek alapján az eredeti hittől függetlenül vagy azzal összeötvöződve még a közelmúltban is használatosak voltak gyógyításra, termékenységvarázslásra, rontás elhárítására vagy külső tulajdonságaik adta analógiák felhasználásával bármilyen egyéb célra. A magyar népi hitvilágban és népszokásban a fákkal kapcsolatos hit és mágikus eljárások következő főbb csoportjai különböztethetők meg: 1. a fa mint a világegyetem képmása (→ világfa). – 2. A fák eredetével, az egyes fák termesztésével, tulajdonságaival kapcsolatos hit (→ eredetmagyarázó monda). – 3. A fák, ágak mint a természet megújulásának jelképei a tavaszi-nyári ünnepi szokásokban és az emberi élet nevezetes eseményei alkalmával (→ életfa, → májusfa, → zöld ág, zöldág-hordás, → téltemetés, → virágvasárnap, → pünkösd). – 4. Megszemélyesített fákhoz fűződő mágikus eljárások (elsősorban a betegség átadása a növényeknek, → ráolvasás-szövegekkel). – 5. A fák és tartozékaik mint mágikus eljárások, főleg a gyógyítás eszközei, ill. → mágikus tárgyak (→ barka, → füvek, → gyógynövények, → nyírfa, → vadrózsa). – 6. A fák termesztésével kapcsolatos mágikus eljárások, amelyek növekedésüket, terméshozamukat kívánják serkenteni (→ még: gyümölcstermesztés, → termésvarázslás). – 7. Bizonyos „szent”, tisztelt fákkal kapcsolatos hit több európai népnél még ma is fellelhető, és az ókorig visszakövethető; a magyarságnál azonban a jelenben nemigen van szerepe, bár idős, kiemelkedően magas, vagy furcsa növésű fákhoz gyakran fűződik mondai vagy folklorizált. történeti, ill. irodalmi hagyomány (→ emlékfa). – 8. Némely kutató magyar erdőkultuszt tételez fel, ez azonban – legalábbis a jelenben – bizonyossággal nem mutatható ki. Ugyanilyen kétséges az erdőkultusz meglétének bizonyítására összegyűjtött magyar adatok kapcsolatba hozása. W., Mannhardt megcáfolt → vegetációs démon elméletével (→ még: erdei lények). – Irod. Mannhardt, W.: Wald- und Feldkulte (I–II., Berlin, 1904–1905); Szendrey Zsigmond: A növény-, állat- és ásványvilág a varázslatokban (Ethn., 1937); Ferenczi Imre: Animizmus és a magyar erdőkultusz (Műveltség és Hagyomány, 1963); Eliade, Mircea: Patterns in Comparative Religion (Cleveland – New York, 19663).
Pócs Éva
