betlehemes
betlehemes: a karácsonyi játékokhoz (→ betlehemezés) kapcsolódó, énekelt és recitált darabok gyűjtőneve. A betlehemesek sokféle zenei stílust képviselnek, különböző korúak, a játékba való tartozásuk nem egyformán szerves, s funkciójuk a cselekményben változatos. A különféle játékok zenei egységét bizonyos mértékig mégis biztosítja a Csordapásztorok kezdetű ének, mely központi szerepű, s minden vidéken és típusban kimutatható. Rajta kívül → népénekek (jelentős részük templomi használatban már nem szerepel), diáknóták, recitatív részletek, táncdallamok s hangszeres (elsősorban → furulya) darabok találhatók még a betlehemesek között. Az énekek legtöbbször betétszerűen, szavalt, deklamált vagy esetleg recitált szövegek közé ékelődve jelennek meg, s csak ritkán fordul elő (főleg a Dunántúlon), hogy attacca kapcsolódnak egymáshoz (ahol a dallamok kölcsönhatásával kell számolni). A Csordapásztorok kezdetű ének karácsonyi játékokon kívül – ahol csak kiválasztott versei fordulnak elő (főleg: Elindulának, Serkenj fel fiam, Üdvözlégy Jézus, valamint: Isten áldja meg, – ami írásos forrásokban nincs meg) – → kántáláskor és templomi használatban is szerepel. Az 1651-es Cantus Catholici óta, ahol „régi ének” felirattal jelent meg, tartalmazzák a kat. énekeskönyvek. Két 11-es szótagszámú, 5+6 tagolású sorból áll. Az Alföldön a dallam közepétől kezdődő, Erdélyben az utolsó hat szótagra terjedő ismétlés a szokásos. Ez utóbbi a kadenciák variációjával jár együtt. A dallam szeptim, ritkábban oktáv hangkészletű. Diatonikus, a pentatonizmusok másodlagosak. Hangnemi szempontból variánsai nagy gazdagságot mutatnak: fríg (Alföldön), dór (Erdélyben), eol (főleg É-on), dúr (Dunántúlon) altípusok rögződtek, az erdélyi dór típusnak a mixolyd felé hajló változatai is ismertek. E variálódási tendenciák párhuzamosan az írásos forrásokban is tükröződnek. A hangnemi elszíneződések ellenére a dallamalak egységes: jellemző s minden variánsban közös az első két (5 és 6 szótagos) szakasz kadenciái közti kvint-távolság (VII. és 4., máskor 1. és 5. fok), valamint e két részlet, különösen a második dallammenete. A folytatás (harmadik kadencia, sőt záróhang) esetlegesebb. Legtöbb önálló vonást a dunántúli (Nyitráig felhúzódó) dúr típus mutat, ezt a kutatók egy része a többi dallamváltozattól függetlennek tartja. Az előadás a variánsok többségénél lassú, enyhén rubato. Erdélyben a cifrázat is megjelenik, míg a dunántúli darabok inkább giusto felé hajlanak. – A Csordapásztorok dallamával kapcsolatos összehasonlító vizsgálatok eddig negatív eredménnyel jártak, s nem került elő a 17. sz.-nál korábbi írásos feljegyzés sem. Stíluskritikai alapon azonban az ének kora ennél lényegesen régebbire tehető. A karácsonyi játékok e központi éneke mellé több más, ma már tipikusan betlehemes dallam társul. Stílusában legtöbbjük eltér a népdaloktól. Dúr jellegűek. Hangkészletük általában hexachord, de van köztük plagális és oktávról ereszkedő dúr dallam is. Szerkezetük a népdalokénál lazább, zárt strófa viszonylag ritkán fordul elő. Bár egyes fajtákban a rögtönzésnek is marad tere, a forma szabadsága mégsem éri el a soroló műfajokét (→ gyermekdal). A hexachord dallamok közül kiemelkednek a Szülte a szűz szent Fiát (Et virgo parit filium, először 1651; főleg Erdélyben; cseh variánsok) és a hozzá közel álló A szűz egy fiat szült (Erdélyben, írásban csak a 18. sz.-ban). Kántáló funkcióban és templomban is szerepel. Mindkettő refrénes szerkezetű. Rokon dallamvezetést elsősorban prózai szövegű antifónák között találni. Előadásmódjuk lassú rubato. A hexachord terjedelmet ritkán lépik át a Keljetek fel (Ne féljetek) pásztorok, pásztorok (18. sz.-i szövegfeljegyzések; német variánsok) és a Pásztorok keljünk fel (18. sz.-i szövegfeljegyzések) kezdetű énekek. Jellemző vonásuk a sorok, ill. kétütemes motívumok ismétlése, melyből azonban hosszabb sorolás ritkán alakul ki, valamint a dallamfordulatok között az ún. „karácsonyi szext” megjelenése. Szillabikus giusto darabok. Plagális dúr dallamok a Midőn a szűz magzatát (Dum virgo vagientem kántálás) és a Sír az Isten báránya egyik változata, a középkori Dies est laetitiae dallamtöredéke. Az ereszkedő dúr típusok közül kiemelkednek: Az Istennek szent angyala (Mennyből jövök most hozzátok, ill. Paradicsom mezejébe szöveggel is), mely ilyen formában német protestáns hatást mutat, a dallamtípus maga azonban régebbi szokásanyagban gyökerezik (Erdély); a Betlehemnek pusztájában, mely más, egyházi szövegekkel is használatos (Alföld, Dunántúl) s a Pásztortársim, új hírt mondok (főleg Dunántúl). Mindhárom dallam szerepel kántáló funkcióban is. Az első négysoros, utolsó sorában gyakran rögződik a felső oktávtörés, ami megváltoztatja a dallam egészének képét. Előadásmódja változó: gyors tempójú giustóban és lassú, bonyolultan cifrázott rubatóban egyaránt előfordul. A második dallam szimmetrikus hatsoros szerkezetű (vannak lazább négysoros változatai is), előadásmódja rubato; a harmadik ötsoros s feszes ritmusú. – E dúr típusok mellett megjelenik a betlehemesek között néhány lazábban illeszkedő, önálló stílusú moll dallam is: Szép violácska (első feljegyzés 1651-ből; főleg Erdélyben), Ím midőn, mindeneket (Kájoninál, Erdélyben ismert), Mostan, kinyílt egy szép rózsavirág (országos), Karácsonynak éjszakáján, (Dunántúl, északon Ma született a mi Urunk szöveggel). Az énekeken kívül jelentős szerepe van a betlehemesekben a → recitatív szakaszoknak. Ezek közül minden játéktípusban (külföldiekben is) szerepel: az angyal ébresztőjénél és híradásánál. Kiindulása legtöbbször a kisterces glóriakiáltás, majd ezt rövid recitatív-szakaszok követik, ua.-on a formulán. Ennél stilizáltabbak az erdélyi játékok prológusában és epilógusában s szent szereplőinek mondanivalójában alkalmazott recitatívok. Előadásmódjuk sajátosan merev, egyes helyeken szabályos lépegetéssel egybekötött, mely eredetileg a versforma illusztrálására lehetett hivatott. Dallamformuláik egyrészt kikiáltó- és hirdető-dallamokkal, másrészt az iskolai versrecitálás fordulataival mutatnak rokonságot, s kapcsolatuk van a liturgikus anyaggal is (lectio-tónus). – E fő típusok mellett szórványosan más recitatív-töredékek is előfordulnak a betlehemesek között: nagy részük kifejezetten gregorián származék (különböző glória-intonációk). Nem recitatív ugyan, sőt zenének sem nevezhető a „pásztorok” beszédének hanglejtése, de rendkívüli hangzása miatt (természetellenes torokhang, vontatott és remegtetett, sírós „kántálás”) mégis vizsgálatot igényelne. A betlehemesek táncdallamainak képe tarka: legtöbbször kanásztánc- vagy dudanóta-ritmusúak (egyes adatok szerint régebben duda is szerepelt betlehemezéskor), de előfordulnak páratlan üteműek is (mazurka, volta). Dúr jellegűek, zárt formák ritkán találhatók köztük, dallamvezetésük változékony. Erdélyben a táncdallamokat furulya játssza (csűrdöngölő, verbunk). Az erdélyi és dunántúli variánsokban gyakran kerülnek ütempáros szakaszok is a táncdallamok közé. A variálódás tendenciái a Dunántúlon az egész játékra nézve erre hatnak: gyakran nemcsak a táncdallamok, hanem az énekek is elemeikre bontva, motívumokat soroló formában jelennek meg (gyermekek betlehemezése). A folyamatot segíti itt az énekek egy ciklusba fűzése. A betlehemesek zenei összehasonlító vizsgálata az eredmények mellett is (cseh, szlovák és német kapcsolatok kimutatása) még folytatásra szorul. Ugyanígy a jövő feladata a történeti rétegek szétválasztása: az egyes dallamok első írásos feljegyzése e téren nem ad elegendő eligazítást. – Irod. Ernyey József–Karsai (Kurzweil) Géza: A felsőmagyarországi bányavárosok német népi színjátékai (I–II., Bp., 1932–38); Benyovszky, K.: Die Oberuferer Weihnachtsspiele (Pressburg, 1934); Vargyas Lajos: Les mélodies des jeux hongrois de Noël (Folia Ethnographica, 1950); Jeles Napok (A Magyar Népzene Tára II. Bp., 1953); Rajeczky Benjamin: Adalék felvidéki lakodalmasaink dallamstílusához (Népr. Közl., 1957); Rajeczky Benjamin: A székely betlehemes recitatívok stílusához (Népr. Közl., 1959).
Szendrei Janka
