belenevelődés

Teljes szövegű keresés

belenevelődés: 1. oktatási intézményhez, társadalmi szervezethez nem kötött, a mindennapi tapasztalatra támaszkodó, természetes nevelési tevékenység. – 2. a népi közösségekbe beleszületett fiatalokra irányuló tagolatlan oktatási-képzési-nevelési tevékenység, amelynek fórumai a család, korcsoport, faluközösség. A belenevelődés folyamatában szerzik meg a fiatalok a munkához szükséges ismereteket, készségeket, beletanulnak a mindennapi érintkezés formáiba, elsajátítják a közösség hagyományait. (Ezért beszélünk gyakran a hagyományokba való belenevelődésről.) Differenciálatlansága ellenére az ifjú nemzedék nevelésének sok termékeny eljárását alakította ki ( gyermekjáték, népszokás), lényege szerint azonban zárt, a paraszti életforma újramegélésére felkészítő s ehhez képest gazdaságos nevelési gyakorlat. A társadalmilag adott keretek között (kettős meghatározottság) a szükséges elvárásokat közvetítette a fiataloknak, magatartásukba építve a közösség normarendszerét; ugyanakkor elzárta előttük az egyéni kiteljesedés lehetőségét, a választás – társadalmilag sem biztosított – útjait. – Irod. Kresz Mária: A hagyományokba való belenevelődés egy parasztfaluban (Népr. Tanulm., 1949); Németh Imre: A népi közösségekben élő fiatalok életmódja és kultúrája (Arrabona, 1955).
Németh Imre

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages