anyós
anyós: köznyelvi rokonsági kifejezés, amely az ego házastársának anyját jelöli. Az „anya” főnévből képzett anyós szó aránylag későn, a 18. sz. végén fordul elő először írásban. Valószínűnek látszik, hogy a finn-ugor eredetű napot szorította ki a köznyelvből, amelynek írásos emléke már egy 14. sz.-i szójegyzékben megtalálható. A „napam” mint hivatkozó rokonsági terminus a tájnyelvben még használatos. Az anyós megszólítása a vő vagy a meny részéről az anya főnévből képzett, de az édesanya megszólításától különböző szóval történik, pl. a mátraaljai palócoknál az anyát anyámnak vagy édesanyámnak, az anyóst anyámasszonynak szólítják. Az utóbbi megszólításnál az „asszony” rangot, tiszteletet fejez ki. Az Alföldön a gyermektelen fiatalasszony anyósát kedvesanyámnak szólítja, az első gyermek megszületése után, akárcsak szülőanyját, „édesanyámnak”. Az anyóst tisztelet illeti gyermeke házastársa részéről.
Tanácsért, segítségért menye hozzáfordulhat, akárcsak anyjához, de ez nem kötelező. Az anyós menye vagy veje életében csak akkor játszik aktív, jelentős szerepet, ha együtt laknak. Mivel a magyar paraszti társadalomban a fiatal pár egy ideig vagy élete végéig a férfi rokonságával vagy szüleivel lakott együtt, az anyós szerepéről elsősorban a menyecskék viszonylatában beszélhetünk. A meny és anyós viszonya nem volt egyenrangú, az anyós a menyecskének, amíg együtt laktak, parancsolt, anyagi és családbeli helyzete nagyrészt anyósától függött. – A → nagycsaládban, ahol a fiúk házasságuk után is egy ideig vagy halálukig vagyonközösségben együtt maradtak szüleikkel, a fiúk anyja egyúttal a „gazdasszony” is volt. A gazdasszony menyeinek közvetlen irányítója, az após, a gazda a gazdasszonyon keresztül érvényesítette akaratát menyeivel szemben. – Az archaikus nagycsaládban az anyós fiai feleségeinek korlátlan ura, életük menetének meghatározója, munkájuk irányítója, tetteiknek bírája s büntetője vagy elismerője. Jó vagy rossz természete determinálta a családbeli asszonyok kapcsolatát is. Ha a menyecskék szültek, egyes vidékeken szokásban volt, hogy anyósuk a szülés alatt az ágy fejénél állt. A megszületett gyermeket a „befogadás” szertartásánál ő vette fel a földről, ezzel is jelezve, hogy nemcsak befogadta a családba, de a gyermekek nevelésének és ügyelésének gondja is az övé. – A férfiak feleségük anyját általában nem tekintették számottevő személynek. A kötelező tiszteleten és a hagyományos szólításmódon kívül semmiféle kötelezettség nem terhelte őket. – Azokon a vidékeken, ahol az → egykeleány mellé vő került a házhoz, az anyós a vőnek is parancsolt. Ilyen esetekben volt rá példa, hogy az anyós vejével szexuális viszonyt folytatott, hatalmi pozícióját kihasználva. (→ még: vőség) – Irod. Fél Edit: A nagycsalád és jogszokásai a komárommegyei Martoson (Érsekújvár, 1944); Morvay Judit: Asszonyok a nagycsaládban. Mátraaljai palóc asszonyok élete a múlt század második felében (Bp., 1956).
Morvay Judit
