Tanítás
Tanítás A tanító tevékenysége, melynek során személyeknek vagy csoportoknak olyan ismereteket és magatartásmintákat közvetít, amelyek eddig számukra ismeretlenek voltak. A tanítás kiegészítő fogalma a tanulás (ld. TANUL). Mindkét fogalom a B-i szóhasználatban magában foglalja a gyakorlati, tapasztalati oldalt is, és nem csupán a kognitív ismeretszerzést. Az ÓSZ-ben a limméd, járáh, jádá (hifilben »tanítani«), az ÚSZ-ben pedig a didaszko ige, ill. derivátumai (didaszkalia, didakhé) jelölik a fogalmat.
Az ÓSZ-ben a tanítás nem csupán ismeretek és készségek közvetítése (2Sám 22,35), hanem túlnyomórészt az életszerű tanítást jelenti (pl. 5Móz 11,19 stb.), amelynek tartalma Isten akarata. Isten rendeléseit, törvényeit kell tanulni és érteni. Ezeknek a legfőbb tanítója azonban maga Isten (5Móz 4,10 stb.), míg a családfő (2Móz 10,1k; 5Móz 11,19) Isten törvényének az ismerője. Tulajdonképpeni értelemben a limméd a Tóra tanításainak a konkrét élethelyzetre való alkalmazását jelenti.
Az ÚSZ-ben Jézus elsősorban tanítóként lépett fel, aki nyilvánosan »tanított« a zsinagógában (Mt 9,35; 13,54 par), a templomban (Mt 26,55 par; Mk 12,35; Lk 21,37), vagy a szabad ég alatt (Mt 5,2; Mk 6,34; Lk 5,3). Tanításának külső formájáról a Lk 4,16kk-ben olvashatunk. Jézus Istenről, az ő országáról és akaratáról tanított. Tanításának legjellemzőbb formája a példázat. De nemcsak Jézus, hanem tanítványai is tanítottak (Mt 28,20; Mk 6,30). Az emberi tanítás elégtelenségére utal, hogy Jézus a Szentlelket ígéri, aki majd tanítani fog (Lk 12,12; Jn 14,26). A Jn 7,16k Jézus tanításának eredetét Istentől való tanításnak mondja. A 2Jn 9k ezt »Krisztus tanításának« nevezi.
Az ApCsel-ben a tanítás témája Jézus feltámadása (ApCsel 4,2; 18,25). A keresztyén igehirdetés legkülönbözőbb formáit az irat egyszerűen didakhénak nevezi: »apostoli tanítás« (2,42), »a ti tanításotok« (5,28), »az Úr tanítása« (13,12), »új tanítás« (17,19). Pál apostol életét meghatározta az atyák hagyományának ismerete (Róm 2,21; Gal 1,12). Az 1Kor 4,17-ben pedig arról szól, hogy Timóteus emlékeztetni fogja a gyülekezet tagjait arra, hogyan él az apostol Krisztusban és miként tanít a gyülekezetekben. De tud az apostol arról is, hogy még maga a természet is tanít (1Kor 11,14). A 2Thessz 2,15 már az ÚSZ-i gyülekezet írásos és szóbeli hagyományaira tesz utalást, amelyeket Pál tanításából vagy leveleiből tanulhatott meg a thesszalonikai gyülekezet (vö. Kol 2,7; 3,16). A 2Tim 2,2 szerint bizonyos feltételei vannak a keresztyén gyülekezetben történő tanításnak. Ezekhez tartozik többek között az, hogy az apostol az asszonyoknak a tanítást nem engedi meg (1Tim 2,12). Viszont az apostol a tanítvány lelkére köti az igaz tanítás igéjével való táplálkozást és buzdítja is Timóteust: »Ezeket tanítsd és hirdesd!« (1Tim 4,6; 6,2). Feladata az, hogy gondja legyen az írás felolvasására, az igehirdetésre, a tanításra (1Tim 4,13kk; 5,17; vö. Tit 2,7). A pásztori levelek erőteljesen hangsúlyozzák a helyes, egészséges tanítást (1Tim 1,10; 2Tim 4,3; Tit 1,9; 2,1). A 2Tim 3,16-ban arról hallunk, hogy a teljes Írás (= ÓSZ) Istentől ihletett és hasznos a tanításra, feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre. A Tit 2,10 szerint a helyes magatartást tanúsító szolgák Isten tanításának a díszére válnak (vö. 1Tim 6,1). (Ld. még TANÍTÁS; TANUL; TÉVTANÍTÓ; TANÍTVÁNY)
VG
