Septuaginta

Teljes szövegű keresés

Septuaginta = »Hetvenes fordítás«. Az ÓSZ legrégebbi g. fordításának megnevezése, rövidítése: LXX. A septuaginta latin szó, jelentése: hetven. Az elnevezés a LXX keletkezésének legendájával függ össze, amely a Kr. e. 100 körül keletkezett ARISZTEÁSZ-LEVELére megy vissza, amely beszámol arról, hogy II. Ptolemaiosz Philadelphosz egyiptomi király (uralkodott Kr. e. 285-286) könyvtárának kiegészítése céljából lefordította a mózesi könyveket oly módon, hogy a fordítást hetvenkét izraelita írástudó (minden törzsből hat) végezte el egymástól függetlenül, hetvenkét nap alatt, s az így létrejött szövegek egymással teljesen megegyeztek. Ezt a legendát megörökíti részletesen Josephus Flavius zsidó történetíró is, a Zsidók története című művében. Ennek a beszámolónak az egyik elírásából származhat a LXX megnevezése körüli zavar: ő is arról ír, hogy minden törzsből hatan vettek részt a munkában, de összesen csak hetven férfiról beszél.
A LXX keletkezésének tényleges körülményeivel kapcsolatban a tudományos kutatás több-kevesebb bizonyossággal a következőket állapította meg: A fordítási folyamat megindulása valószínűleg megfelel az Ariszteász-féle leírásnak, amely szerint a Ptolemaiosz Philadelphosz idején kezdődött meg. A fordítás munkája Kr. e. 150 körül fejeződött be. Általános nézet szerint nem ez volt az első módja a h. szöveg közelebb vitelének a g.-ül beszélő diaszpóra-zsidósághoz, hanem már korábban, de legalábbis a LXX keletkezésével párhuzamosan létrejöhetett a h. szöveg g. betűkkel történő átírása. Nem g. szövegek hasonló átírását több, e korszakból fennmaradt kézirat szemlélteti. Egyes feltételezések szerint a LXX szövegének alapjául egy ilyen átírás szolgálhatott, ez azonban vitatott. Valószínűnek tűnik ugyanakkor, hogy a fordítás alapját képező szöveg nem azonos az MSZ-gel, hanem egy régebbi szöveghagyományozási állapotot tükröz. Ilyen szövegváltozat létezését a Holt-tengeri leletek tanúsítják.
A LXX tartalmában terjedelmesebb, mint a héber Biblia, ennek oka, hogy az alexandriai zsidóság a palesztinai kánonnál több könyvet, illetve egyes könyveket nagyobb terjedelemben kanonizált (vö. ALEXANDRIAI SZÖVEG, APOKRIFUS IRATOK, KÁNON).
Az egyes könyvek fordítása valószínűleg a később kánoninak tekintett sorrend szerint történt, erre utal, hogy Jézus Sirák unokája Kr. e. 117-ben arról ír, hogy kész van a Törvény, a próféták és a többi könyvek fordítása, valamint hogy egyes könyvek, pl. a Zsolt és Ézs kimutathatóan feltételezi a Pent fordításának előzetes meglétét. A fordítók személyéről, működési idejükről és munkamódszerükről egészen szórványos adatokat leszámítva nincsenek ismereteink. Az egyes könyvek fordítási minősége igen nagy eltéréseket mutat. A Pent fordítása igen jó, ezzel szemben Ézs meglehetősen problematikus, a Dán pedig egyenesen inkább parafrázis.
A LXX a zsidóság körében hosszú ideig igen nagy tekintélynek örvendett, így elterjedt Egyiptomon kívül is a g.-ül beszélő zsidó diaszpóra körében, és a hellenista zsidóság zsinagógáiban hivatalos B-ként használták. Az ÚSZ írói szórványos esetektől eltekintve a LXX alapján idézik az ÓSZ-et. Így a LXX csakhamar a keresztyén egyház általánosan használt ÓSZ-évé vált (és a görög-ortodox egyház számára a mai napig az is maradt). Részben ez is az oka annak, hogy Kr. u. 70 után, amikor a zsidók és keresztyének közötti ellentétek kiéleződtek, a rabbinus szemlélet szerint meghatározódó zsidó szemléletvilágban a LXX tekintélye csökkent. Ennek fő indokait a következőkben lehet megfogalmazni: 1. A keresztyénekkel való vitákban a zsidók részben joggal, részben alaptalanul érveltek azzal, hogy a LXX nem adja vissza hűségesen az eredeti h. alapszöveget. (Így pl. Ézs 7,14-ben a parthenosz szűz szó áll a h. calömáh: fiatal nő helyett; vö. Mt 1,23). 2. A LXX tartalma nem egyezik meg a palesztinai zsidóság által megállapított kánonnal. 3. Rabbi Akiba iskolája, amely a zsidóság szellemi világát a Kr. u. 2. szd.-tól kezdve alapvetően meghatározta, nem elégedett meg a B értelemszerű fordításával, hanem a h. szöveg legjelentéktelenebb elemeihez is önkényes teológiai spekulációkat fűzött, erre pedig a LXX szövege nem volt alkalmas. Így a hellenista zsidóság számára a Kr. u. 2. szd. folyamán új, ezeknek az igényeknek megfelelő g. fordítások jöttek létre.
A LXX történetéről a keresztyén egyházban az Origenész előtti időszakból kevés ismeretünk van, bár újabban előkerült papirusz-leletek ezt a kérdést is új megvilágításba helyezhetik a kutatás számára.
Kr. u. 240 körül Origenész kísérelte meg, hogy az időközben létrejött szövegkülönbözőségeket elsimítsa, és helyreállítsa a LXX eredeti szövegét. Ebből a célból hozta létre TETRAPLA, majd HEXAPLA című művét (= négy-, ill. hathasábos Biblia). Az első tartalmazza egymás mellett közölve a LXX szövegét, valamint Aquila, Symmachosz és Theodotion fordítását. Az ennél jelentősebb és többet is idézett Hexapla a következő szövegeket tartalmazza egymás melletti hasábokon: a h. szöveget h. betűkkel; a h. szöveget g. betűkkel; Aquila fordítását; a LXX szövegét; valamint Theodotion fordítását. Ezek mellett helyenként még további hasábok is szerepelnek, más g. fordítások szövegeivel. Legfontosabbnak a LXX szöveg tekinthető, amelynek a h. szöveghez való viszonyát vizsgálni a Hexapla alapvető célkitűzése. Ebből a célból Origenész különböző, Arisztarchosz által létrehozott és elnevezett kritikai jelzéseket használ. Olyan esetekben, amikor a LXX a h. szövegben nem szereplő részletet közöl, az obolosz-t; olyan esetekben, amikor egy a LXX-ben lévő hiányt egy másik fordításból (rendszerint Theodotionéból) pótol, az asteriszkosz-t; az így jelzett szakaszok lezárására pedig a metabolosz-t. Kérdés marad, hogy a Hexapla ötödik hasábját Origenész mint a LXX szerinte végleges szövegét tekintette, vagy pedig művét előkészítő munkának szánta a végleges szöveg majdani megállapításához. Egy újabb időkben felfedezett palimpsestus, amelynek szövegéből hiányoznak a diakritikus jelek, erre az utóbbira engednek következtetni.
Origenész műve - szándéka ellenére - nem vezetett az egységes LXX-szöveg megszilárdulásához, ellenkezőleg, még tovább növelte a szövegváltozatok számát, mivel nem tudta kiszorítani az egyéb szövegváltozatok használatát. Így azután rövid időn belül újabb keresztyén szövegrevízió vált szükségessé. Caesareai Eusebius (meghalt Kr. u. 309) és Pamphilus (meghalt Kr. u. 309) azon fáradoztak, hogy az Origenész-féle szövegváltozat Palesztina területén mértékadó szövegként kerüljön elfogadásra. Szíriában és Kis-Ázsiában a Lucianus presbiter (meghalt Kr. u. 311) által létrehozott szövegváltozatnak volt igen nagy tekintélye. Hieronymus szerint Egyiptomban egy bizonyos Hesychus munkája terjedt el. Mindezeken kívül feltételezhető még egyéb szövegváltozatok létrejötte és elterjedése is.
Origenész eredeti műve nem maradt fenn a maga teljes terjedelmében. Az első, kisebb hiányokkal az egész ÓSZ és ÚSZ szövegét tartalmazó CODEX VATICANUS és CODEX SINAITICUS a Kr. u. 4. szd.-ban, a CODEX ALEXANDRINUS és CODEX EPHRAEMI (Syri) RESCRIPTUS az 5. szd.-ban keletkezett. A mind ez idáig legteljesebb, háromszáztizenegy kézirat variánsait feldolgozó szövegkiadás az 1798-1827 között Oxfordban megjelent ötkötetes Vetus Testamentum Graecum cum Variis Lectionibus. Ugyanakkor a ma ismert görög nyelvű ÓSZ-kéziratok száma meghaladja a kétezret. A LXX szövegének teljes rekonstrukciójához ezenkívül rendelkezésre állanának az egyházatyáknál található idézetek, valamint a LXX alapján készült más fordítások, így a V, valamint a kopt, az etióp és az arab nyelvű B-fordítások.
A LXX értékelése összefügg a keletkezése kapcsán már említett azon ténnyel, hogy az egyes könyvek fordítása nem azonos minőségű. A LXX legnagyobb történeti jelentősége abban van, hogy az óegyház az ÓSZ-et a LXX formájában vette át a zsinagógai használatból. Szövegkritikai jelentősége abban ismerhető fel, hogy nem azt a szöveget fordítja, amelyet a Kr. u. 1-2. szd. uniformizáló, szövegkiegyenlítő törekvései hoztak létre, hanem egy régebbi szövegállapotot tükröz. Ugyanakkor számolni kell azzal, hogy a miáltalunk ismert LXX-szövegek is tükröznek egy elsősorban liturgikus szempontok által meghatározott keresztyén uniformizálási törekvést, amelyet elsősorban az a tény segített felismerni, hogy a jelenleg ismert LXX-szövegnek és az ÚSZ-ben található ÓSZ-i idézetek összehasonlítása ezek között erre utaló eltéréseket mutat. Csak az egyes szövegrészletek külön-külön vizsgálata és összehasonlítása döntheti el, hogy adott esetben a LXX alapjául szolgáló h. vagy a MSZ jobb-e. Egy vonatkozásban mindenképpen az előbbi: a LXX pontosabban adja vissza a tulajdonnevek vokalizációját.
SzCs

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages