Hellénisták
Hellénisták Hellénistáknak nevezi az ÚSZ-tudomány az első jeruzsálemi gyülekezetnek azt a csoportját, amelyről az ApCsel 6,1-ben és 9,29-ben olvashatunk. Általános vélemény szerint olyan zsidókról van szó, akik a diaszpóra (ld. DIASZPÓRA) különböző részeiből kerültek vissza Jeruzsálembe. Az apostolok által gondozásukra kiválasztott hét személy között csak Fülöp és Nikánór viselt tipikusan zsidó nevet, s valamennyiük távolabbi vidékről jött: Nikoláosz Antiókhiából (ApCsel 6,5), de volt köztük néhány ciprusi és cirénei is (ApCsel 11,20). Szemben az arám nyelvű jeruzsálemiekkel, g.-ül beszéltek, g.-ös volt a műveltségük és a g. B-t (LXX) olvasták. Jeruzsálem lakosságának ezt a részét meglepő gyorsasággal elérte a megfeszített és feltámadott Messiás-Jézus ev-a, és nyilván nagy számban csatlakoztak az arám nyelvű tanítványi gyülekezethez.
A jeruzsálemi gyülekezetnek ez a csoportja azonban nem csupán nyelvben és civilizációban különbözött az arám-nyelvű »héberektől« (ApCsel 6,1), hanem teológiájában is. Megbotránkoztató téziseik: 1. az üdvidőben megszűnik a templomi kultusz; 2. a mózesi Tóra revízióra szorul Isten eredeti akarata alapján. A mózesi Tóra revíziója még nem olyan reflektált ugyan, mint Pál apostol későbbi leveleiben, a szándék mégis nyilvánvaló: Jézus Krisztus tekintélye nagyobb, mint Mózesé, a szeretet parancsa fölötte áll a rituális törvényeknek. Az exodus és a Sínai-tradíció ev-a helyére Jézus Krisztus ev-a lép, mint Isten végleges, felülmúlhatatlan, eszkhatológiai üdvkijelentése.
Ehhez a kritikához a hatalmat a Lélek ajándékából merítették, aki szintén a kezdődő üdvidőszak jelei közé tartozott.
Az arám nyelvű zsidókeresztyének magatartása visszafogottabb volt a törvény tekintetében. Ennek oka a palesztinai kegyességi tradíció, amely a Makkabeusok (ld. MAKKABEUSOK) kora óta szentségtörésnek tekintett mindenféle támadást a Tórával és a templommal szemben.
A hellénista keresztyének törvény- és kultuszkritikájának egyenes következménye volt üldözésük és vezetőjüknek, Istvánnak a megkövezése. Első vitapartnereik a jeruzsálemi g. nyelvű zsinagóga (ApCsel 6,9) tagjai közül kerültek ki, ahonnan ők is származtak. Közöttük volt Saulus is, a későbbi Pál apostol (Gal 1,13.23; ApCsel 9,21).
Az üldözés emigrációra kényszerítette a hellénistákat, aminek a Júdeán kívüli keresztyén misszió lett a következménye. Egészen új népcsoportoknak kezdték el hirdetni az ev-ot: az eretneknek tekintett samáriaiaknak, a zsidó zsinagógához csak lazán kapcsolódó »istenfélőknek« (azaz olyan nem-zsidóknak, akik a zsidó vallás előírásai szerint éltek, de a körülmetélkedésben, vagy a prozelita-keresztségben még nem részesültek), és a zsidóság iránt érdeklődő, szimpatizáns pogányoknak.
A Júdeán kívüli keresztyén gyülekezetek hellénisták által alapított gyülekezetek voltak (ApCsel 11,19; 15,3; 21,3-7; 27,3). Pált ezek a gyülekezetek mindenütt örömmel fogadták útja során. Cézáreában működött Fülöp, akit a hetes körben második helyen említ Lukács (ApCsel 6,5). Damaszkuszban (ApCsel 9,2) szintén hellénista alapítású gyülekezet volt. Pál arábiai tartózkodása után két évet itt töltött el.
A samaritánus-misszióban és az etióp főember megtérésében Lukács a Mt 10,5-ben olvasható jézusi mondással ellentétben azt mutatja meg, hogy a hellénisták miképpen érezték meg Jézus pozitív magatartását a samaritánusok iránt, és igehirdetésének univerzalizmusát (vö. ApCsel 8,5; 26). A két eseményben egyúttal az ApCsel 1,8-ban adott program teljesedik be.
Nagyméretű pogánymisszióra eredetileg a hellénisták sem gondoltak tehát. A samaritánus-misszió mutatja, hogy a jeruzsálemi anyagyülekezet nem csupán megtűrte, hanem alkalmanként segítette is tevékenységüket (ApCsel 8,14). A feszültséget a hellénisták törvénymentes ev-ának hirdetése okozta, ami az első időkben a körülmetélkedés és a rituális törvények figyelmen kívül hagyását jelentette.
A nem-zsidók közötti misszió magától értődő feladattá Antókhiában vált. Az »istenfélők« és »szimpatizánsok« közötti szórványos misszió itt lett céltudatos pogánymisszióvá Barnabás és Pál apostol vezetésével (ApCsel 11,19kk). Vallásszociológiailag páratlan jelenség, hogy az eredetileg »vidékies« Jézus-mozgalom Jeruzsálemben városias, Anthiókhiában nagyvárosias jellegűvé vált.
VG
