Betegségek

Teljes szövegű keresés

Betegségek Bár Izráel földjének éghajlata egészségesnek mondható, mivel a földközi-tengeri és a sivatagi éghajlat határozza meg (vö. Lk 12,54.55: »Felhő támad nyugatról« azaz a Földközi-tenger felől; »déli szél fúj«, azaz a sivatag felől), továbbá a mózesi törvények jótékony egészségügyi hatása is elvitathatatlan (ételek megválogatása, tisztasági rítusok, körülmetélkedés, ragályos, fertőző betegek elkülönítése, a szombatnapi nyugalom stb.), mégis betegségek egész sokaságáról olvashatunk a B-ban.
A betegséget az ÓSZ-ben elsősorban a h-l-h gyök, az ÚSZ-ben a noszosz kifejezés jelöli. Egyformán használatos mindkettő az ember legyengült, kimerült testi állapotának, vagy lelki fájdalmának, megtört életerejének a kifejezésére. Így jelenthetik a baleset, vagy ütközet során szerzett sérülést (1Kir 22,35; 2Kir 1,2), az öregséggel együttjáró lábfájást (1Kir 15,23) és általános testi elerőtlenedést (1Móz 48,1), valamilyen lelki fájdalmat (Péld 13,12), a szerelem »betegét« (Énekek 2,5;5,8), vagy akár a »lelki« beteg Izráelt (Ézs 1,5.6).
I. A betegségek fajtái.
A B-ban említett betegségeket nem lehet minden esetben teljes bizonyossággal azonosítani a ma ismert betegségekkel, mivel a leírások, érthető módon, csak a szabad szemmel látható, külső tünetekre korlátozódtak, így a modern orvostudomány számára elégtelenek az azonosításhoz.
1. A legelterjedtebbek voltak a különböző bőrbetegségek. Az 5Móz 28 átoklistája az első helyen sorolja fel a különböző fekélyeket, keléseket, viszketegséget, rühességet, de máshol is gyakran olvasunk a bőrön keletkezett sebekről, gennyesedésekről (3Móz 13,2.18.19.38k. stb; 14,56; 1Sám 5,6. .9.12; Zsolt 38,6; 3Móz 21,20; 2Móz 9,9-11; 5Móz 28,27.35; Jób 2,7; Lk 16,20.21; Jel 16,2.11).
Az ÓSZ és ÚSZ közelebbről is ismert betegeinek története a leggyakrabban gyötrő és veszedelmes kelésekről, fekélyekről tudósít: Jób (Jób 2,7), Ezékiás király (2Kir 20,7 vö. Ézs 38,21), Naamán (2Kir 5), Lázár (Lk 16).
A fertőző bőrbetegségek ragályként tömeges megbetegedéseket, sőt egy-egy vidéken halálos pusztításokat is okozhattak. Ezek a ragályok különösen háborúk idején terjedhettek (vö. pl. Zak 14,12), esetleg éppen az idegen hadsereg katonái által, mindenesetre tény, hogy a B legtöbbször a fegyverrel és az éhínséggel együtt említi (Jer 14,12; 21,9; 24,10; Ez 6,11; 12,16). Mivel legtöbbször halálos kimenetelűek voltak, deber-nek nevezték, amit az ÚF »dögvész«-nek fordít (2Móz 5,3; 5Móz 28,21; 2Sám 24,13).
A legbővebb leírást és szabályozást kapja, nyilván a súlyossága miatt, a cáracat nevezetű bőrbetegség, melyet a Jób a »halál kezdetének« (18,13) nevez (Károli: bélpoklos, pl. 3Móz 13; ill. poklos, pl. Mt 10,8). Az ÚF az ÓSZ-ben »poklosságnak« fordítja (utalva a ma lepraként ismert betegséggel való azonosságának kétségességére), az ÚSZ-ben pedig »leprának« (g. lepra és leprosz, ld. még LEPRA).
2. Gyakoriak voltak a szembetegségek is. Az 5Móz 28 átoklistája vaksággal fenyeget (28,28), a 3Móz 26,16 szemet elhomályosító sorvadásról és lázról beszél. Különösen az ÚSZ említi sokszor a vakokat (Mt 9,27; 20,30; 21,14; Jn 5,3; 9,1 stb.). Pál szavai nyomán Barjézus, a zsidó mágus, elveszítette egy időre a szeme világát (ApCsel 13,11). Maga Pál is megvakult három napra a damaszkuszi úton (ApCsel 9,8.9.), s talán valamilyen egyéb szembetegségére való utalás lehet a Gal 4,15 kifejezése: »ha lehetett volna, a szemeteket is kivájtátok, és nekem adtátok volna«. (Ld. még VAK).
3. Az ÚSZ-i gyógyítási történetekben gyakran előforduló betegség a némaság, és az ezzel sokszor összefüggésben álló süketség (Mk 7,32-37; 9,17; Mt 9,32; 12,22; 15,30; Lk 11,14; Mt 11,5; Lk 7,22). (Ld. még HALLÁS, NÉMA, SÜKET).
4. Sebesüléseket, sérüléseket, töréseket harcban, vagy valamilyen baleset következtében lehet szerezni (1Kir 22,35; 2Kir 1,2; 8,29). Jn megemlíti, hogy a kereszten függő Jézusnak nem törték el a lábszárcsontját (Jn 19,33), egy katona azonban lándzsával átszúrta az oldalát (19,34). Feltámadása után a sebek helyét megmutatja tanítványainak a kezén és az oldalán (Jn 20,20.27).
Balesetek gyakran okoznak sántaságot, vagy bénulást: Mefibósetet a dajkája gyerekkorában leejtette, ezért béna lett a lábaira (2Sám 4,4). Bénaságról, sántaságról az ÚSZ sokszor tudósít (Mt 4,24; 9,2; Mk 2,1-12; Lk 5,17-26; ApCsel 3,2; 14,8; Jer 31,8; Jób 29,15; Péld 26,7; Zsid 12,13).
5. A 3Móz 21,18kk-ben olvashatjuk azoknak a testi fogyatkozásoknak a listáját, amelyek Áron nemzetségének tagjait alkalmatlanná teszik a papi szolgálatra: vak, sánta, nyúlszájú, törött végtagú, törött lábú, törött kezű, púpos, vézna, hályogos szemű, viszketeges, sömörös, sérves ember.
6. A szívet az emberi szervezet legfontosabb szervének tekintették és pontos anatómiai helyét is tudták már az ÓSZ korában (vö. 2Kir 9,24; 2Sám 18,14; Zsolt 37,15). Nincs azonban sehol sem utalás arra, hogy a szívműködés és vérkeringés közötti összefüggést ismerték volna. A szívnek a maitól eltérő funkciókat tulajdonítottak. A 1Sám 25,37.38 egy agyvérzéssel járó bénulást ír le. Legalábbis nagy valószínűséggel így kell értelmeznünk a helyet, mivel Nábál szíve »elhalása« (agyvérzés?) után »kővé dermedt« (bénulás?) és csak szíve »elhalása« után tíz napra halt meg. Talán nem költői kép, hanem egy valóságosan elszenvedett szívroham költői leírása a Jer 4,19 (vö. még Jer 8,18; 23,9).
7. A betegség nem mindig érkezik közvetlenül Isten kezéből, hanem az embert rontó, betegséget okozó démoni erők kerítik hatalmukba (vö. Jób 2,6; 1Sám 16,14; Lk 13,16). Ezek a démoni erők, tisztátalan lelkek különböző betegségeket okoznak. Megtébolyodásról, őrületről, elmezavarról olvasunk 5Móz 28,28-ban (ld. még 1Sám 21,13kk; Zsolt 34,1; Péld 26,18; Dán 4; Mk 5,1kk; 9,18; Lk 13,11), némaságról Mt 9,32-ben (Mk 9,17), süketnémaságról Mk 9,25-ben, vakságról és némaságról Mt 12,22.45-ben. (Ld. még MEGSZÁLLOTTSÁG, TISZTÁTALAN LÉLEK).
8. A forró éghajlat alatt nem lehetett ritkaság a napszúrás. A szent város felé menetelő zarándokokat az Úr védi a tűző naptól (Zsolt 121,6). Egy halálos kimenetelű napszúrásról tudósít 2Kir 4,18kk.
9. Különböző, egyértelműen nem meghatározható, betegségek kísérőjelensége a láz (3Móz 26,16; 5Móz 28,22; 32,24; Lk 4,38.39; Jn 4,52; ApCsel 28,8).
10. Betegségek egész sorát említi meg a 38. zsoltár, de ugyanúgy betegségek tömegét említik az ev-i summáriumok (pl. Mt 4,24; 11,5; 14,35 stb.). A Prédikátor az öregedéssel együtt járó testi hanyatlást fogalmazza meg utolérhetetlen költői szépséggel (Préd 12,1-7).
II. A betegségekkel kapcsolatos törvények.
Az orvosok, különösen az ÓSZ korában, lényegében csak sebesüléseket, töréseket gyógyítottak (vö. 2Móz 21,19; Ez 30,21). A súlyosabb betegségek, különösen a bőrbetegségek megítélésében a papok voltak illetékesek. Részletes útmutatásokat olvashatunk a 3Móz 13,1-46-ban a poklos betegséggel kapcsolatban, mert azt a testi tisztátalanság legsúlyosabb formájának tekintették. Ezek a rendelkezések elsősorban nem a gyógyulást szándékoztak elősegíteni (bár minden bizonnyal szerepük volt a betegségek megelőzésében azáltal, hogy az egészségesektől elkülönítették a betegeket), hanem azt voltak hivatva megállapítani, hogy a beteg tiszta-e, vagy tisztátalan. Ennek pedig az volt az alapvető célja, hogy a gyülekezet kultuszi életében való részvételét engedélyezze. Ha tisztátalannak bizonyult, akkor el kellett különíteni a gyülekezettől hét vagy tizennégy napos próbaidőre, vagy akár végérvényesen is (pl. 3Móz 12,2.5; 13,5; 4Móz 19,12; 5Móz 24,8; Ézs 53,3; Zsolt 38,12; 88,9; Jób 19,14.15; Mk 5,3; Lk 17,12-l4). A Lk 17,14 mutatja, hogy ezek a rendelkezések Jézus korában is érvényben voltak (ld. még Lk 5,14).
Jézus az Isten országa öröklésének egyik feltételéül szabja a betegek meglátogatását (Mt 25,36).
III. A betegség jelképes értelmű használata.
Ha a B-ban betegségről van szó, akkor mindig valamilyen konkrét testi-lelki nyomorúságra kell gondolnunk. Néhány esetben azonban a próféták a bűnnel terhelt Izráelt a halálosan beteg Izráelhez hasonlítják: Ézs 1,4-6; Jer 30,12-15; Hós 5,13. Ebben az értelemben nevezi Jézus is a vámszedőket és a bűnösöket »beteg«-nek (vö. Mk 2,17).
IV. A betegség teológiai értelmezése.
Az ÓSZ egyik alapvető tanítása az, hogy életrendünk minden zavarának gyökere Istennel való közösségünk megromlása (vö. 1Móz 3). A betegség az Istentől való eltávolodás büntetése (5Móz 28,58-61; Ézs 1,5; Jer 10,19; 2Krón 21,12-19), de ő meg is tud oltalmazni a betegségtől (2Móz 15,26; 23,25; 5Móz 7,15). Különösen a Zsolt-ban kap hangot a bűn és betegség közötti szoros összefüggés (pl. Zsolt 6,2-3; 32,1-5; 38,3-19; 39,12; 41,5; 69,6; 103,3; 107,17 stb.), de megtalálható az ÚSZ-ben is (pl. Mk 2,5; Jn 5,14; 1Kor 11,30; Mt 9,2).
Emellett ott van az a gondolat is, hogy az atyák bűnének következményeit az utódok viselik (2Móz 20,5 vö. 2Móz 34,7; 4Móz 14,18; 2Sám 12,15; Ézs 65,6.7; Zsolt 109,14 és különösen Jn 9,2).
Bűn és betegség mechanikus összefüggésével foglalkozik a Jób könyve, ahol a bűn, és a reá következő bűnhődés gondolatát a beteg Jóbot meglátogató barátok képviselik. Jób fellázad ez ellen a mechanikus séma ellen. Kérdése: miért szenved az igaz ember? Önmagára nézve nem ismeri el bűn és betegség okozati összefüggését (6,24), de beismeri, hogy Isten végzésével nem szállhat szembe (9,32; 40,2). Az a reménysége, hogy a halál utáni létében Isten igazságot szolgáltat neki (19,25).
Az ÓSZ ismeri a szeretetből való, pedagógiai célzatú fenyítést: »akit szeret az Úr, azt megdorgálja« (Péld 3,12). Hasonlóképpen szól az ÚSZ is Isten gyermekeinek szeretetből való, javunkat szolgáló fenyítéséről (Zsid 12,4-11.).
Az ártatlan helyettes szenvedésének gondolatával az Úr szenvedő szolgájánál találkozunk. Betegsége, szenvedése mások bűnének büntetése (vö. Ézs 53,4-6: »Vétkeink miatt kapott sebeket, bűneink miatt törték össze... Az Úr őt sújtotta mindnyájunk bűnéért«).
Pál apostol a maga betegségeit (Gal 4,13-15; 2Kor 12,7-9) a Krisztus követéséhez hozzá tartozó szenvedésnek tekinti, amelyben Isten hatalma mutatkozik meg: »Az én erőm erőtlenség által ér célhoz« (2Kor 12,9). A betegség ideje az Istenhez való fordulás ideje. Erre utal Salamon király templomszentelési imájában (1Kir 8,37-40. vö. 2Krón 6,28-31), erre mutat Ezékiás király magatartása (Ézs 38,9-20). Ászá királynak éppen az a bűne, hogy még betegségében sem fordult az Úrhoz (2Krón 16,12). Amint a betegség, úgy a gyógyulás sem vezet automatikusan hitre (Mt 9,3; Lk 17,11kk; Jn 11,45–46).
Már az ÓSZ-ben megszólal Isten új, eljövendő országának a reménye, amelyben nem lesz betegség (Ézs 33,24). Az ÚSZ-ben erőteljes hangsúlyt kap ez a gondolat. Jézus, aki a mennyek országának az erőit hozza magával, úr a rontó, démoni erők fölött is (Mt 11,2-6; Mk 1,23.24; 3,22-30; 5,7.8; Lk 11,20 stb.). Jézus a bűn és betegség közötti mechanikus összefüggést megtöri azáltal, hogy a vakon született ember betegségének nem az »okát« keresi, hanem a »célját« adja meg (Jn 9,3 vö. 11,4; Lk 13,1-5). A séma fölötti Úr volta megmutatkozik abban is, hogy a betegek bűnét megbocsátja, a betegségeket pedig meggyógyítja (Mk 2,5.11). Máté evangélista, Ézs 53,4-et idézve, így foglalja össze Jézus tevékenységét: »Erőtlenségünket ő vette el, és betegségeinket ő hordozta« (Mt 8,17).
Jézus gyógyításai azonban Isten eljövendő országának csak a »jelei«. Ebben a világkorszakban az Apokalipszis negyedik lovasának, aki a hullaszínű lovon lovagol, még van hatalma (Jel 6,7.8). Csak az új égről és új földről szóló ígéretben hallunk arról, hogy hatalma megszűnt és »fájdalom nem lesz többé« (Jel 21,4). (Ld. még GYÓGYÍT, GYÓGYULÁS).

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages