ígéret
ígéret: A Bibliában nem ritkák az Isten által ünnepélyes formában tett ~ek. Ezek teljesítése tanúsítja Isten igaz voltát és hűségét. Isten természetszerűleg jót ígér, nem fenyeget és nem büntetést helyez kilátásba. Más szóval az ~ nem azonos a különféle események megjövendölésével. Ugyanakkor az Istentől kiinduló jövendölést sem szabad a mindennapi dolgokra vonatkozó, embertől kiinduló egyszerű jóslással összetéveszteni. Az ÓSz-ben az ~ (és teljesedése) lényeges eleme az isteni kinyilatkoztatásnak, mert általa válik láthatóvá, hogy a tört. folyamán hogyan valósul meg az üdvösség (nem a mítosz) lépésről lépésre, az Isten személyes műveként. A kiválasztás és a szövetség gondolata a szövetségre utaló formulával („Én a ti Istenetek vagyok, ti az én népem vagytok”), valamint Isten korlátlan uralmának céljával – ezek jelentik az ÓSz és az ÚSz ~einek teol.-i alapjait. Innen kiindulva lehet megkísérelni annak földerítését, hogy az ÓSz adott helyzethez kapcsolódó különféle ~ei jelenthetnek-e valamit a ma élő keresztények számára. Ugyanakkor az ~ek tények, amelyeket ez a kérdés nem érint. – Mózes 5 kv.-ének szerzője, valamint a deuteronomikus szerzők szerint, akik visszatekintettek a múltba, s úgy adták elő tárgyukat, Ábrahám és utódai fontos ~eket kaptak: övék lesz az ország, annyi lesz utódaik száma, mint az égen a csillag, áldássá lesznek minden nép számára (Ter 12,1–3: J; 17,1–8: P; 22,17 kk.: E stb.). Ezek az ~ek materiálisan az Egyiptomból való kivonulás után teljesedésbe is mentek a honfoglalással (Kiv 3,8; 13,5; MTörv 6,3; 11,8 kk.; 26,8 kk.; Józs 5,6 kk.; 21,43 kk.; 23,14 kk.). A Sínai-hegyen kötött szövetség (Kiv 24,3–8; 34,10–35) és a MTörv azt emeli ki, hogy az ~ek attól függenek, hogy a nép hűségesen megtartja-e a szövetséget. Ezáltal az ~ek üdvös bizonytalanságba kerülnek: újra meg újra föl kell őket fogni. – Júda és Jeruzsálem számára roppant fontos volt az az ~, amelyet Dávid kapott, ti. hogy Isten örökre megszilárdítja trónját (2Sám 7). Valóban megállapítható: az ország pusztulásáig (Kr. e. 587) szilárdan állt Dávid trónja, később pedig megváltozott értelemben, magasabb szinten valósult meg az ~: Dávid ivadéka, a Messiás örök királyságában (vö. Lk 1,32 kk.), ahogy már a próf.-k is megjövendölték az üdvösségnek a fogság után elérkező idejére az ~eknek vallási és erkölcsi tartalmát, a pusztán materiális vonatkozásain túl. A tört. Urának eljövetele és a tört.-be való beleavatkozása az idők végéig tart, így az isteni ~ek részleges teljesedése után a végső teljesedés mindig hátra van. Ebből következően az üdvösség tört.-ének előrehaladásával számolni kell az Isten szabadságával; azzal, hogy régi ~eit Isten nem betű szerinti értelemben teljesíti, de épp így kell láthatóvá válnia az ~ és teljesedése közt a kapcsolatnak és a megfelelésnek (nem az azonosságnak). – Krisztusban az ósz-i ~ek, mint valami gyújtópontban mind összefutnak, de fellépésével még nem mennek végleg teljesedésbe. Megjelenése inkább csak a középpont a régi ~ek és saját ~ei közt, amelyek az eszkatologikus jövőbe nyúlnak bele (vö. a Hegyi beszéd ~eit). Ezért az ÚSz népe is átéli a feszültséget ~ és teljesedése között és az ~ek teljesedésének várásában él (Róm 8,18–25; Zsid 11,1; 1Pét 1,3–5). Ugyanakkor az ÓSz ~eit – Pállal szemben – nem szabad olyan borúlátóan kezelni, mintha az ÓSz csak a „zátonyrafutás története” lehetne az (eszkatológiai) ~hez (R. Bultmann).
