LASSÚ
LASSÚ, LASSU, (lass-ú), mn. tt. lassú-t, tb. ~k v. ~ak. Fokozva: ~bb v. ~abb, v. lassabb. A régieknél gyakran: lassó. 1) Mondják emberről, ki működő erejét, illetőleg inait meg nem feszíti, nem erőteti, mozgásában, működésében alábbhagy, mintegy lankadtan, fáradtan mozog, ki valamit aránylag hosszabb idő alatt végez. Lassú cseléd, munkás.
Egyes tagokról szólva: lassú kéz, ujjak, lassú láb, lassú nyelv, beszéd.
„Most lassu méreg, lassu halál emészt.”
| Berzsenyi. |
2) Mondjuk állatokról, melyek lassan mozognak. Lassú lovak, bivalok. 3) Mondjuk más tárgyakról is, mennyiben a mérsékelt mozgás egyik tulajdonságuk. Lassú szél. Lassú magyar (t. i. zene vagy táncz). Lassú tánczot járni, lejteni. Lassú táncz nemes táncz. (Szabó D.). Lassú patak. Lassú viz partot mos. (Km.). 4) Csendes, nem zajos. Lassú hangon beszélni. Lassú léptekkel észrevétlenül bemenni valahová. Lassú zene. Rokon vele a persa lús (lusta), latin lassus, mennyiben a fáradság csakugyan lassusággal, lankadsággal jár; továbbá a német lass, lässig, franczia las, läche, finn lessu, letto stb. Mennyiben a lágy, gyönge, csendes hangra vonatkozik, megegyeznek vele a finn liesso, német leise is.
