Rhetores

Teljes szövegű keresés

Rhetores, ρητορες volt a nevük Görögországban egyrészt a nyilvánosan (a népgyűlés meg a törvényszék előtt) szereplő szónokoknak, másrészt azonban az ékesszólás elméletével és tanításával foglalkozó egyéneknek is. A rómaiaknál a császárság koráig az előbbieket kizárólag csak oratoroknak hívták, később a két megnevezés közt a rómaiaknál is elmosódott a különbség. – A görögöknél az ékesszólást, miután Syracusaeből (l. Corax) az anyaországba átszármazott, gyakorlatilag is elméletileg is leginkább Athenaeben művelték és fejlesztették, hol a sophisták fellépése óta az ékesszólás rendszeres gyakorlását a politikai pálya főkellékének tekintették; de híres rhetor-iskolák voltak Kis Ázsia némely városában és a szigeteken is, kivált Rhodusban. A görög rhetorika elmélete az ékesszólásnak 3 főfajtáját ismeri a materia artis szempontjából. Ezek a γενος συμβουλευτικον (genus deliberativum, tanácskozó beszédek), γενος δικανικον (genus judiciale, törvényszéki beszédek) és a γενος επιδει×τικον (genus demonstrativum, ünnepi beszédek). A legtöbb görög technikus mű azonban csak a törvénykezési ékesszólással foglalkozott. Isocrates kárhoztatja ezt az egyoldalúságot (adv. sooph. 13, 19), de ő és Anaximenes is csak két fajtáját ismerik az ékesszólásnak: a γ. δικανικον-t s a γ. συμβουλευτικον-t. A harmadik fajtát Aristoteles fűzte hozzá a másik kettőhöz (Cic. inv. 1, 5, 7), s ez a felosztás uralkodó is maradt, de nem mindenütt és mindig teljes szigorúsággal. – Romában az ékesszólás mint művészet kezdettől fogva görög nyomon fejlődött; az érdeklődést iránta a hagyomány szerint először a 155. évi athenaei követség keltette föl, melynek tagjai a peripatetikus Critolaus, a stoikus Diogenes és az academikus Carneades voltak. Cic. de or. 37, 155. Tsuc. disp. 4, 3, 5. A görög szónoklás-tanítókat kezdetben veszedelmes egyéneknek tartották és kitiltották a városból, de az uj művészet kezdő talajra talált a római politikai és társadalmi viszonyok közt, és Ser. Sulpicius Galba, a 144. év consulja, a hagyomány szerint már tudatos művészettel szerkesztette beszédeit. Cicero korában már az általános szokássá vált, hogy előkelő római ifjak átkeltek Athenaebe, Ázsiába és Rhodusba, hogy az ékesszólást az ottani híres görög mesterektől módszeresen tanulhassák. De Romában is sok volt a szónok-iskola, hol szaktanítók (declamatores) vezetése alatt gyakorolták (declamare) az ifjak a szónoki előadást; a gyakorlatokat és a tanítótól adott mintabeszédeket declamatióknak nevezték. Ezek többnyire koholt tárgyúak (causa fictae) voltak az állam- és jogtudomány köréből. Quint. 2, 10, 12. 4, 2, 29. A legkiválóbb rhetorikai művek szerzői a görögöknél: Aristoteles, Aanximenes, halicarnassusi Dionysius, Aphthonius, Hermogenes, Sopater, Demetrius, Aristides stb. (v. ö. a Progymnasmata czímszót); a rómaiaknál Cicerót (de inventione, de oratore, Brutus, orator) illetti az elsőség. Gyüjteményes munkák: Walz, Rhetores Graeci, 1832–36, 9 kötet. Spengel, Rhetores Graeci, 1853–56, 3 kötet, második kiadás Hammertól, vol. 1, 1894. Halm. Rhetores Latini minores, 1863. V. ö. Volkmann, die Rhetorik der Griechen und Römer, 2. kiad. 1885, s u. a. az Iwan Müller-féle Handbuch der klass. Altertumswissenshaft 2. kötetének 3. szakaszában, 2. kiad. Hammertől. GY. GY.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem