Gregorius,
Gregorius, Γρηγοριος. – 1. Nyssa püspöke Cappadociában, Nagy Basilius testvére, a «három nagy cappadociai» (l. Basilius, 1) egyike. Eleinte ő is, mint testvére, rhetor volt, később nazianzusi Gregorius rábeszélésére a papi pályára adta magát, s így lett 372-ben nyssai püspökké; meghalt 394-ben. Irt exegetikus és homiletikus iratokat. Névszerint említendők: χατα τοχιζονζων, az uzsorások ellen; λογος χατηχητιχος, a kereszténység tanainak systematikus összeállítása; περι φυχηχς, και αναστασεως, dialogus a lélekről és feltámadásról; περι χατασχευης ανϑρωπου, az ember teremtéséről, melyben tekintettel van a régi philosophusok tanaira is. – Kiadások: összes művei Migne-től, Patr. Gr. tom. 44–46. Περι φυχης Krabingertől, Lipsiae, 1835. Περι ευχης ugyanattól, Landshut, 1840. – 2. Nazianzus püspöke Cappadociában, ο ϑεολογος melléknévvel, «a három nagy cappadociai» (l. Basilius, 1) egyike. Kiképzését nyerte Caesareában, Alexandriában és Athenaben, hol örök barátságot kötött Nagy Basiliusszal. Hazájába visszatérve Nazianzus püspöke, 380-ban pedig constantinopolisi patriarchává lett, de megunva az egyházi vitákat visszavonult, és egész életét a csöndes vallási szemlélődésnek és irodalmi működésnek szentelte; meghalt 390 táján. G. nemcsak a prózát, de mint poetikus lelkületű író a verset is könnyen kezelte. 45 beszéde közül különösen kiemelendő kettő, melyekben Julianus császárt a keresztények ellenségét, heves gyűlölettel támadja meg; 242 levele fontos a kortörténet és a keresztényeknek a pogány irodalomhoz való viszonya szempontjából. Költeményei, melyek mély vallásosságát és költői érzést mutatnak, legnagyobb részt az ókori prosodia szabályai szerint hexameterekben, distichonokban, iambusokban ésanacreoni formákban írvák: csak kettő – egy esti dal (υμνος εσπερινος) és egy intő költemény a szüzies életre (προς παρϑενον παραινετιχος) követi a rythmikus költészet (l. Keresztény költészet) törvényeit. Több epigrammája belejutott az Anthologia 8-ik könyvébe. Hamisan tulajdonították neki a Χριστος πασχων czímű középkori görög tragoediát. – Irodalom: Kiadások: összes művei Mignenél, Pstr. Gr. tom. 35, 38. Dronke, Gregorii. Naz. carm. selecta, Göttingae, 1840. Rythmikus költemények legjobban Meyernél Anfang und Ursprung der lat. u. griech. rhythmischen Poesie, Abhandi. d. b. Ak.-ben (1880). Ulman, Gregorius von Nazianz, Gotha, 1867. Stoppel, Questiones de Gregorii Naz. poetearum scen. imitatore et arte metr. Rostock, 1881. Fordítások Máthé Miklóstól: Himnosz prosz Christosz, Magyar Állam, 1889, 154. sz. Eisz Theon, Szépirod. Kert, 1889, 39. sz. Halál előtt, u. o. 41. sz. Búsongás, u. o. 45. sz. P. V.
3. Greg. I. Magnus, a gens Aniciából, eleinte a politikai pályára lépett, 574-ben Roma praetora lett, majd örökölt vagyonával hét kolostort alapított s az egyikbe visszavonult. Diaconusszá szentelve a pápától Constantinopolisba küldetett s ott 579–85-ig diplomataként működött. Visszatérte után kolostora apátja lett, s 590-ben egyhangulag pápává választatott. 604-ben, martius 12-én halt meg. A longobardusok betörésekor nagy ügyességgel védte Roma önállóságát, megerősítette a római szék uralmát, megtérítette Corsicát s Angliát missionáriusok által, megjavította a liturgiát Gelasius pápa sacramentariumának átdolgozása s az antiphonarium szerkesztése által, szervezte a rhythmustalan prosaéneket (cantus Gregorianus) s énekiskolákat alapított. Az általános műveltség hanyatlásának ezen korszakában ő, mint a világi tudomány ismerője, de rideg szellem, a classikai tanulmány ellensége, erős ascetikus hajlamokkal, irodalmi működésével tisztán csak gyakorlati czélokat szolgál. Legfontosabb művei: dialogorum de vita et miraculis patrum Italicorum et de aeternitate animi ll. 4, csodás történetek és látomások gyűjtménye; moralia in Job; homiliae in Hesekiel s a regula pastoralis, emberismerettel írt bevezetés a lelki pásztorkodásra; levelek és hymnusok. – Irodalom: Opera ed. Benedictini congr. s. Mauri, Parisiis, 1705. Migne, Patrol. Lat. 75–79. Lan, Gr. I. anch Leben und Lehre, Leipzig, 1845. Pfahler, Gr. d. Gr. undseine Zeit, Frankfurt, 1852. Fevre, Etude sur les morales de Gr. le gr. Paris, 1858. Böhringer, die Kirche Christi, Stuttgart. 1879. Pingaud, la politique de s. G. Paris, 1872. Wolfsguber, die vorpäpstliche Lebensperiode Gr. d. Gr. Wien, 1886. Clausier, S. Gr. le gr. Lille, 1887. Bousmann, Gr. I. d. Gr., Paderborn, 1891. B. F.
