Bottyán János, Vak Bottyán
Bottyán János, Vak Bottyán (1643? – Lőrinckáta, 1709. szept. 27.): kuruc generális, a Rákóczi-szabadságharc neves hadvezére. Kisnemesi családból származott. Fiatalon végvári katona lett. Részt vett a törököt kiűző hadjáratokban. Előbb a sellyei végvár hadnagya, majd 1683-tól az esztergomi vár lovasainak főhadnagya. 1685-ben a várat megvédte Ibrahim budai pasa támadása ellen. 1687-ben zsámbéki alkapitány, majd szegedi várparancsnok és Kecskemét, Kőrös, Cegléd katonai parancsnoka. 1692-től ezredes és ezredtulajdonos. A török elleni harcokban elvesztette fél szemét, amiért katonái Vak ~nak hívták. 1701-ben ezredével együtt a Rajna mellé vezényelték a franciák elleni harctérre. Az év végén az elfogott Rákóczival való titkos kapcsolatok vadjávál hadbíróság elé állították, de bizonyíték hiányában fölmentették. 1703-ban a kurucok ellen vezényelték. 1704. okt.-ben Rákóczihoz állt, aki kinevezte generálissá. 1704. nov. 16-án bevette Érsekújvárt. Rövid Duna-Tisza közi hadakozás után a Vág mentén harcolt. 1704. dec. 26-án részt vett a nagyszombati ütközetben, majd a nyugati országhatárt biztosította a császáriak ellen. 1705 tavaszán a dunántúli átkelés biztosítására Dunakömlőd vidékén emeltette Bottyán várát. 1705 őszén a Duna–Tisza közéről indulva kiszorította a Dunántúlról a császári sereget, majd 1707-ben a túlerő ellen sorozatos csatákban megvédte ezt az országrészt. 1708 elején érsekújvári főkapitány lett. Feladata a Csallóköz és a Vág vonalának biztosítása és védelme volt. A trencséni csata után, 1708 végén a bányavárosok katonai parancsnoka. Magas kora ellenére utolsó napjáig a hadban forgott, a táborban, katonai sátrában halt meg agyhártyagyulladásban. Kivételes katonai tehetség volt. Seregében szigorú rendet és fegyelmet tartott, de törődött katonáival, akik szerették és lelkesedtek érte. -, M: B. J. vezénylő tábornok levelezései (Kiadta Thaly Kálmán, Bp., 1883). – Irod. Thaly Kálmán: B. J. (Bp., 1865); Várkonyi Ágnes: Vak B. (Bp., 1951); Várkonyi Ágnes: Az ismeretlen Vak B. (Tört. Szle, 1964. 1. sz.). – Szi. Vitányi János: Újvári kaland (r., Bp., 1951); Szász Imre: Szól a síp (r., Bp., 1953).
