Zsid 3

Teljes szövegű keresés

Zsid 3
Zsid 3.1
Nos, szent testvéreim, akiknek mennyei hivatás jutott osztályrészül, nézzétek hitvallásunk követét és főpapját, Jézust:
Zsid 3.2
milyen hűséget tanúsított az iránt, aki őt küldte, akárcsak Mózes Isten egész házában.
Zsid 3.3
De ő Mózesnél annyival nagyobb dicsőségre volt méltó, amennyivel nagyobb tiszteletet érdemel a ház építője, mint a ház.
Zsid 3.4
Minden házat épít valaki, a mindenséget azonban Isten alkotta.
Zsid 3.5
Mózes mint szolga volt hűséges Isten egész házában, és jövőbeli kinyilatkoztatásról tett tanúságot.
Zsid 3.6
Krisztus azonban mint fiú állt háza élén. Mi vagyunk az ő háza, ha mindvégig rendületlenül kitartunk a bizalomban és a diadalmas reményben.
Zsid 3.7
Ezért, mint a Szentlélek mondja: Ma, amikor majd meghalljátok szavát,
Zsid 3.8
ne keményítsétek meg a szíveteket, mint a lázadáskor, a kísértés napján a pusztában tettétek.
Zsid 3.9
Atyáitok ott próbára tettek, megkísértettek, bár szemükkel látták
Zsid 3.10
negyven évig, amiket tettem. E néptől viszolyogtam és azt mondtam: Tévelygő szívűek ezek, utaimat nem ismerték meg.
Zsid 3.11
Megesküdtem hát haragomban, hogy nyugalmamba nem mennek be.
Zsid 3.12
Vigyázzatok, testvérek, hogy ne legyen hitetlenségre hajló, gonosz a szívetek. Senki ne szakadjon el közületek az élő Istentől,
Zsid 3.13
ehelyett lelkesítsétek egymást minden nap, amíg a „ma” tart, hogy senkit meg ne keményítsen a csalárd bűn.
Zsid 3.14
Hiszen Krisztus részesei vagyunk, de csak úgy, ha kezdeti szilárd hitünkben mindvégig állhatatosan kitartunk.
Zsid 3.15
Azt mondja ugyanis: Ha ma majd meghalljátok szavát, ne keményítsétek meg a szíveteket, mint a lázadáskor tettétek.
Zsid 3.16
Kik voltak, akik szavának hallatára lázadoztak? Nemde mind olyanok, akik Mózes vezetésével kivonultak Egyiptomból?
Zsid 3.17
Kiktől viszolygott negyven éven át? Nemde a bűnösöktől, akiknek teste a pusztában veszett el.
Zsid 3.18
És kiknek esküdött meg, hogy nem jutnak el nyugalma (országába)? Nemde a hitetleneknek?
Zsid 3.19
Látjuk tehát, hogy a hitetlenség következtében nem juthattak el oda.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages