Fil 3

Teljes szövegű keresés

Fil 3
Fil 3.1
Egyébként, testvéreim, örüljetek az Úrban. Nekem nincs terhemre, hogy ugyanazt írjam nektek, titeket pedig megerősít.
Fil 3.2
Óvakodjatok a kutyáktól, óvakodjatok a kontár munkásoktól, óvakodjatok a megcsonkítottaktól.
Fil 3.3
A körülmetéltek ugyanis mi vagyunk, akik lélekben szolgálunk Istennek, akik Krisztus Jézusban dicsekszünk,
Fil 3.4
s nem a testben bízunk, bár magam a testben is bizakodhatnék. Ha más úgy gondolja, hogy bizakodhatik a testben, én még inkább.
Fil 3.5
Nyolcadnapra körülmetéltek, Izrael népéből, Benjamin törzséből származom, zsidó vagyok a zsidók közül. A törvény megtartásában farizeus,
Fil 3.6
az Egyház üldözésében szenvedélyes, a törvény szerinti jámborságban feddhetetlen voltam.
Fil 3.7
Ám amit akkor előnynek tartottam, azt Krisztusért hátránynak tekintem.
Fil 3.8
Sőt Uramnak, Krisztus Jézusnak fönséges ismeretéhez mérten mindent szemétnek tartok. Érte mindent elvetettem, sőt szemétnek tekintettem, csakhogy Krisztust elnyerhessem és hozzá tartozzam.
Fil 3.9
Hiszen nem a törvény útján váltam igazzá, hanem a Jézus Krisztusba vetett hit révén. Isten ugyanis a hit által tett igazzá,
Fil 3.10
hogy megismerjem őt és feltámadásának erejét, de a szenvedésben is vállaljam vele a közösséget.
Fil 3.11
Így hozzá hasonulok a halálban, hogy ezáltal eljuthassak a halálból a feltámadásra is.
Fil 3.12
Nem mintha már elértem volna vagy már célba értem volna, de futok utána, hogy magamhoz ragadjam, ahogy Krisztus is magával ragadott engem.
Fil 3.13
Testvérek, nem gondolom, hogy máris magamhoz ragadtam, de azt igen, hogy elfelejtem, ami mögöttem van, és nekilendülök annak, ami előttem van.
Fil 3.14
Futok a kitűzött cél felé, az égi hivatás jutalmáért, amelyre Isten meghívott Krisztusban.
Fil 3.15
Mi, a tökéletesek, gondolkodjunk így! Ha valamiben még másképpen gondolkodtok, Isten majd megvilágosít benneteket,
Fil 3.16
de amit már elértünk, abban tartsunk ki.
Fil 3.17
Testvérek, kövessétek a példámat mindnyájan! Nézzétek azokat, akik úgy élnek, ahogy példámon látjátok.
Fil 3.18
Hiszen - mint már többször mondtam, most meg könnyek közt mondom - sokan úgy élnek, mint Krisztus keresztjének ellenségei.
Fil 3.19
Végük a pusztulás, istenük a hasuk, azzal dicsekszenek, ami gyalázatukra válik, s eszüket földi dolgokon járatják.
Fil 3.20
A mi polgárságunk azonban a mennyben van. Onnan várjuk az Üdvözítőt is, Urunkat, Jézus Krisztust.
Fil 3.21
Ő azzal az erővel, amellyel mindent hatalma alá vethet, átalakítja gyarló testünket, és hasonlóvá teszi megdicsőült testéhez.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages