Gal 3

Teljes szövegű keresés

Gal 3
Gal 3.1
Ti ostoba galaták! Ki babonázott meg benneteket, hogy ne engedelmeskedjetek az igazságnak, amikor szinte a szemetek elé állítottuk a megfeszített Jézus Krisztust?
Gal 3.2
Csak azt szeretném tudni tőletek, hogy a törvény szerinti tettek által kaptátok-e a Lelket, vagy úgy, hogy a hitet elfogadtátok?
Gal 3.3
Ennyire értelmetlenek vagytok, hogy amit lélekben kezdtetek, most testben akarjátok bevégezni?
Gal 3.4
Hiába éltétek át mindezeket? Ha így volna, akkor csakugyan hiába!
Gal 3.5
Aki tehát a Lelket adja nektek, és csodákat művel köztetek, törvény szerinti tetteket hajt végre, vagy a hitet fogadja el?
Gal 3.6
Ugyanaz történik, mint Ábrahám esetében: „Hitt Istennek, és ez megigazulására szolgált.”
Gal 3.7
Értsétek meg jól: Aki a hitből él, az Ábrahám fia.
Gal 3.8
Mivel az Írás előre látta, hogy Isten a hittel teszi megigazulttá a pogányokat, előre hirdette Ábrahámnak: „Benned nyer áldást minden nép.”
Gal 3.9
Eszerint akik hisznek, áldásban részesülnek a hívő Ábrahámmal.
Gal 3.10
Azokat viszont, akik a törvény szerinti tetteikre támaszkodnak, átok sújtja. Az Írás ugyanis ezt mondja: „Átkozott mind, aki nem tartja meg hűségesen, ami a törvényben van.”
Gal 3.11
Ebből nyilvánvaló, hogy a törvény útján senki nem válik az Isten előtt igazzá, mert „az igaz a hitből él”.
Gal 3.12
A törvény azonban nem a hitből származik, hanem: „Aki teljesíti, élni fog.”
Gal 3.13
Krisztus megváltott minket a törvény átkától, amikor átokká lett értünk. Hiszen az Írás szerint: „Átkozott mind, aki a fán függ.”
Gal 3.14
Így szállt az Ábrahámnak szóló áldás Krisztus Jézus által a pogányokra, hogy a hitben elnyerjük a Lélek ígéretét.
Gal 3.15
Testvérek, emberi szokásra hivatkozom. Az ember jogerős végrendeletét senki sem érvénytelenítheti, nem másíthatja meg.
Gal 3.16
Nos, az ígéret Ábrahámnak és leszármazottjának szólt. Nem azt mondja (az Írás): „és leszármazottainak”, mintha sokaknak szólna, hanem csak egynek: „leszármazott”, s ez Krisztus.
Gal 3.17
Ezzel azt akarom mondani, hogy az Istentől korábban jogerőre emelt végrendeletet a négyszázharminc esztendővel később adott törvény nem érvényteleníti, az ígéret tehát nem vesztheti el hatályát.
Gal 3.18
Ha ugyanis a törvényből folyna az örökség, akkor nem lehetne az ígéret folyománya. Ám Ábrahámot ígérete alapján ajándékozta meg az Isten.
Gal 3.19
Mire való tehát a törvény? A törvényszegések miatt kaptuk, míg el nem jön a leszármazott, akinek az ígéret szólt. Angyalok által lett érvényes, közvetítő révén.
Gal 3.20
Egynek azonban nem kell közvetítő, az Isten pedig egy.
Gal 3.21
Ellentétben áll tehát a törvény Isten ígéretével? Egyáltalán nem. Ha törvénynek lett volna éltető ereje, akkor valóban a törvényből fakadna az igazságosság.
Gal 3.22
De az Írás mindent bűnösnek nyilvánított, hogy a hívők a Jézus Krisztusba vetett hit folyományaként részesüljenek az ígéretben.
Gal 3.23
Mielőtt a hit elérkezett, a törvény fogott össze és őrzött meg minket a hitnek, amelynek kinyilatkoztatása a jövőre várt.
Gal 3.24
Így a törvény nevelőnk lett Krisztusra, hogy a hitben megigazuljunk.
Gal 3.25
A hit eljövetelével azonban kikerültünk a nevelő keze alól.
Gal 3.26
Hiszen az Isten fiai vagytok a Jézus Krisztusba vetett hitben.
Gal 3.27
Mert mindannyian, akik megkeresztelkedtetek Krisztusban, Krisztust öltöttétek magatokra.
Gal 3.28
Nincs többé zsidó vagy görög, rabszolga vagy szabad, férfi vagy nő, mert mindannyian eggyé lettetek Krisztus Jézusban.
Gal 3.29
Ha azonban Krisztuséi vagytok, akkor Ábrahám utódai is, s az ígéret szerint örökösök.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages