ApCsel 18

Teljes szövegű keresés

ApCsel 18
ApCsel 18.1
Ezek után Pál elhagyta Athént, és Korintusba ment.
ApCsel 18.2
Itt találkozott egy Aquila nevű, pontuszi származású zsidóval, aki nemrég érkezett Itáliából feleségével, Priszcillával, mert Klaudiusz elrendelte, hogy az összes zsidó hagyja el Rómát.
ApCsel 18.3
Hozzájuk költözött, s mivel ugyanazt a mesterséget űzte, náluk maradt, és velük dolgozott, sátorkészítés volt a mesterségük.
ApCsel 18.4
Szombatonként felszólalt a zsinagógában, meggyőzte a zsidókat és a görögöket.
ApCsel 18.5
Mihelyt Szilás és Timóteus megérkezett Macedóniából, Pál egészen a tanításnak szentelte magát. Bizonyítékokat sorakoztatott fel, hogy Jézus a Messiás.
ApCsel 18.6
Ellenvetéseikre és káromlásaikra ruháját rázva azt kiáltotta: „Véretek szálljon a fejetekre! Én ártatlan vagyok. Mostantól a pogányokhoz fordulok.”
ApCsel 18.7
Otthagyta őket és egy Ticiusz Jusztus nevű istenfélő ember házába ment, akinek háza a zsinagóga szomszédságában állt.
ApCsel 18.8
Kriszpusz, a zsinagóga elöljárója azonban egész háza népével együtt hitt az Úrban, sok korintusi is megtért és megkeresztelkedett azok közül, akik hallgatták.
ApCsel 18.9
Egy éjjel az Úr álmában felszólította Pált: „Ne félj, hanem beszélj, és ne hallgass!
ApCsel 18.10
Én veled vagyok, senki sem fog hozzád nyúlni vagy ártani neked, mert sok emberem van ebben a városban.”
ApCsel 18.11
Ott maradt hát másfél évig, és hirdette az embereknek az Isten szavát.
ApCsel 18.12
Amikor Gallió volt Achája helytartója, a zsidók egy emberként Pálra támadtak, és a törvényszék elé hurcolták, ezzel a váddal:
ApCsel 18.13
„Ez arra próbálja rábeszélni az embereket, hogy a törvényen kívüli módon tiszteljék az Istent.”
ApCsel 18.14
Pál éppen szólásra akarta nyitni a száját, amikor Gallió a zsidókhoz fordult: „Ha valami törvénytelenségről vagy gonosztettről volna szó, akkor meghallgatnálak benneteket, ahogy annak a rendje van.
ApCsel 18.15
Ha azonban valamely tanítással, személlyel vagy törvényeitekkel kapcsolatban merül fel vitás kérdés, magatok lássátok. Ilyesmiben én nem akarok bíró lenni.”
ApCsel 18.16
Ezzel elkergette őket bírói széke elől.
ApCsel 18.17
Erre a görögök nekiestek Szosztenésznek, a zsinagóga elöljárójának, és ott a bírói szék előtt agyba-főbe verték. De Gallió mit sem törődött vele.
ApCsel 18.18
Pál még jó ideig ott maradt, aztán búcsút vett a testvérektől, és Priszcillával és Aquilával együtt Szíriába hajózott. Előbb azonban Kenkreában lenyíratta a haját, mert fogadalmat tett.
ApCsel 18.19
Efezusba érkezve elvált tőlük, a zsinagógába ment, és vitába szállt a zsidókkal.
ApCsel 18.20
Arra kérték, hogy huzamosabb ideig maradjon, de nem állt rá.
ApCsel 18.21
Búcsúzáskor azonban megígérte: „Ha Isten is akarja, majd újra eljövök.” Ezzel elhajózott Efezusból,
ApCsel 18.22
s lement Cezáreába. Innét fölment (Jeruzsálembe), hogy üdvözölje az egyházat, aztán visszatért Antióchiába.
ApCsel 18.23
Egy ideig még itt tartózkodott, aztán útnak indult, sorra bejárta Galácia vidékét és Frigiát, és erőt öntött a tanítványokba.
ApCsel 18.24
Közben egy alexandriai származású, Apolló nevű zsidó érkezett Efezusba. Ékesszóló és az Írásokban igen jártas ember volt.
ApCsel 18.25
Már kapott valami oktatást az Úr igazságairól, buzgón és helyesen beszélt és tanított Jézusról, de még csak János keresztségéről tudott.
ApCsel 18.26
Bátran elkezdett tanítani a zsinagógában. Priszcilla és Aquila meghallották, elhívták magukhoz, és pontosabban elmagyarázták neki az Isten útját.
ApCsel 18.27
Mivel Achájába szándékozott utazni, a testvérek biztatták, és írtak a tanítványoknak is, hogy fogadják szívesen. Megérkezve a neki adott kegyelem révén nagy szolgálatot tett a hívőknek,
ApCsel 18.28
mert a nyilvánosság előtt ügyesen megcáfolta a zsidókat: az Írásokból bebizonyította, hogy Jézus a Messiás.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages