Lk 24

Teljes szövegű keresés

Lk 24
Lk 24.1
A hét első napján kora hajnalban kimentek a sírhoz, s magukkal vitték az előkészített illatszereket is.
Lk 24.2
Úgy találták, hogy a kő el volt a sírtól hengerítve.
Lk 24.3
Bementek, de az Úr Jézus testét nem találták.
Lk 24.4
Még fel sem ocsúdtak meglepetésükből, már két férfi jelent meg mellettük, ragyogó ruhában.
Lk 24.5
Ijedtükben a földre szegeződött a tekintetük. De azok így szóltak hozzájuk: „Miért keresitek az élőt a halottak között?
Lk 24.6
Nincs itt, feltámadt. Emlékezzetek vissza, mit mondott nektek, amikor még Galileában járt:
Lk 24.7
Az Emberfiának - mondta - a bűnösök kezébe kell kerülnie, fölfeszítik, de harmadnap feltámad.”
Lk 24.8
Erre eszükbe jutottak e szavai.
Lk 24.9
A sírtól visszatérve mindent hírül adtak a tizenegynek és a többieknek.
Lk 24.10
Mária Magdolna, Johanna és Jakab anyja, Mária, s néhány más asszony hozta a hírt, aki még velük volt, az apostoloknak,
Lk 24.11
de azok üres fecsegésnek tartották, és nem hittek nekik.
Lk 24.12
Péter mégis menten felkelt, és a sírhoz futott. Benézett, de csak a lepleket látta. Hazament, és magában igen csodálkozott a történteken.
Lk 24.13
Ketten közülük még aznap elindultak egy Emmausz nevű helységbe, amely Jeruzsálemtől hatvan stádiumnyi távolságra feküdt.
Lk 24.14
Az eseményekről beszélgettek.
Lk 24.15
Ahogy beszélgettek, tanakodtak, egyszer csak maga Jézus közeledett, és csatlakozott hozzájuk.
Lk 24.16
De szemük képtelen volt felismerni.
Lk 24.17
Megszólította őket: „Miről beszélgettetek itt az úton?” Elszomorodtak, megálltak.
Lk 24.18
Aztán az egyik, akit Kleofásnak hívtak, hozzá fordult: „Te vagy az egyetlen idegen Jeruzsálemben, aki nem tudod, mi történt ott ezekben a napokban.”
Lk 24.19
„Micsoda?” - kérdezte. „A názáreti Jézus esete - felelték -, aki próféta volt, hatalmas tettben és szóban az Isten és az egész nép előtt.
Lk 24.20
Főpapjaink és a tanács tagjai kereszthalálra ítélték, és keresztre feszítették.
Lk 24.21
Azt reméltük pedig, hogy ő meg fogja váltani Izraelt. S már harmadnapja annak, hogy ezek történtek.
Lk 24.22
Igaz, még néhány közülünk való asszony is megrémített minket. Hajnalban kinn jártak a sírnál,
Lk 24.23
s hogy nem találták ott a testét, azzal a hírrel jöttek hozzánk, hogy angyalok jelentek meg nekik, és azt mondták, hogy él.
Lk 24.24
Társaink közül néhányan szintén kimentek a sírhoz, és úgy találtak mindent, ahogy az asszonyok jelentették, de őt magát nem látták.”
Lk 24.25
Erre így szólt: „Ó, ti balgák, milyen nehezen tudjátok elhinni, amit a próféták jövendöltek.
Lk 24.26
Vajon nem ezeket kellett elszenvednie a Messiásnak, hogy bemehessen dicsőségébe?”
Lk 24.27
Aztán Mózesen elkezdve az összes prófétánál megmagyarázta nekik, amit az Írásokban róla írtak.
Lk 24.28
Közben odaértek a faluhoz, ahová tartottak. Úgy tett, mintha tovább akarna menni.
Lk 24.29
De marasztalták: „Maradj velünk, mert esteledik, és a nap már lemenőben van.” Betért hát, és velük maradt.
Lk 24.30
Amikor az asztalhoz ültek, kezébe vette a kenyeret, megáldotta, megtörte s odanyújtotta nekik.
Lk 24.31
Ekkor megnyílt a szemük s felismerték. De eltűnt a szemük elől.
Lk 24.32
„Hát nem lángolt a szívünk - mondták -, amikor beszélt az úton és kifejtette az Írásokat?”
Lk 24.33
Még abban az órában útra keltek, s visszatértek Jeruzsálembe. Ott együtt találták a tizenegyet s társaikat.
Lk 24.34
Azzal fogadták őket, hogy valóban feltámadt az Úr, és megjelent Simonnak.
Lk 24.35
Erre ők is beszámoltak az úton történtekről, meg arról, hogyan ismerték fel a kenyértöréskor.
Lk 24.36
Míg ezekről beszélgettek, egyszer csak megjelent köztük és köszöntötte őket: „Békesség nektek!”
Lk 24.37
Ijedtükben és félelmükben azt vélték, hogy szellemet látnak.
Lk 24.38
De ő így szólt hozzájuk: „Miért ijedtetek meg, s miért támad kétely szívetekben?
Lk 24.39
Nézzétek meg a kezem és a lábam! Én vagyok. Tapogassatok meg és lássatok! A szellemnek nincs húsa és csontja, de mint látjátok, nekem van.”
Lk 24.40
Ezután megmutatta nekik kezét és lábát.
Lk 24.41
De örömükben még mindig nem mertek hinni és csodálkoztak. Ezért így szólt hozzájuk: „Van itt valami ennivalótok?”
Lk 24.42
Adtak neki egy darab sült halat.
Lk 24.43
Fogta és a szemük láttára evett belőle.
Lk 24.44
Aztán így szólt hozzájuk: „Ezeket mondtam nektek, amikor még veletek voltam, hogy be kell teljesednie mindannak, amit rólam Mózes törvényében, a prófétákban és a zsoltárokban írtak.”
Lk 24.45
Ekkor megnyitotta értelmüket, hogy megértsék az Írásokat, s így folytatta:
Lk 24.46
„Meg van írva, hogy a Messiásnak szenvednie kell, és harmadnap fel kell támadnia a halálból.
Lk 24.47
Nevében megtérést és bűnbocsánatot kell hirdetni minden népnek Jeruzsálemtől kezdve.
Lk 24.48
Ti tanúi vagytok ezeknek.
Lk 24.49
Én meg kiárasztom rátok Atyám ígéretét. Maradjatok a városban, míg fel nem öltitek a magasságból való erőt.”
Lk 24.50
Ezután kivezette őket Betánia közelébe, és kezét kitárva megáldotta őket.
Lk 24.51
Áldás közben megvált tőlük, és fölemelkedett az égbe.
Lk 24.52
Leborulva imádták, aztán nagy örömmel visszatértek Jeruzsálembe.
Lk 24.53
Mindig a templomban voltak, és dicsőítették az Istent.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages