Zak 8

Teljes szövegű keresés

Zak 8
Zak 8.1
A Seregek Urának szózata:
Zak 8.2
Ezt mondja a Seregek Ura: Féltékeny szeretettel szeretem Siont, és nagy haragra gerjedtem miatta.
Zak 8.3
Ezt mondja a Seregek Ura: Visszatérek a Sionra, és Jeruzsálemben fogok lakni. Jeruzsálemet a hűség városának fogják nevezni, a Seregek Urának hegyét meg szent hegynek.
Zak 8.4
Ezt mondja a Seregek Ura: Ülnek még öregemberek és öregaszonyok Jeruzsálem terein. Bot lesz mindegyikük kezében napjaiknak sokasága miatt.
Zak 8.5
Tele lesznek a város terei kisfiúkkal és kislányokkal; játszadozni fognak a tereken.
Zak 8.6
Ezt mondja a Seregek Ura: Ha ez csodálatosnak látszik majd a nép maradékának szemében [azokban a napokban], vajon az én szememben is csodálatosnak látszik majd? - mondja a Seregek Ura.
Zak 8.7
Ezt mondja a Seregek Ura: Lám, kiszabadítom népemet napkelet és napnyugat földjéről.
Zak 8.8
Visszahozom őket, hogy Jeruzsálemben lakjanak. Az én népem lesznek, és én az Istenük leszek hűségben és igazságban.
Zak 8.9
Ezt mondja a Seregek Ura: Legyen erős a kezetek, nektek, akik ezekben a napokban halljátok e szavakat a próféták szájából, akik jövendölnek attól a naptól kezdve, amelyen a Seregek Ura templomának letették az alapjait, hogy újjáépítsék a szentélyt.
Zak 8.10
Az előtt a nap előtt ugyanis eredménytelen volt az ember munkája, és eredménytelen volt az állatok munkája. Munkája közben ugyanis senkinek sem volt nyugta az ellenségtől. Én ugyanis mind egymásra szabadítottam az embereket.
Zak 8.11
De most már nem úgy bánok e nép maradékával, mint a régi időkben - mondja a Seregek Ura.
Zak 8.12
Lám, békét adok: a szőlőskert megtermi gyümölcsét, a föld megadja termését, az ég hullatja az esőt. Ezt mind megadom e nép maradékának.
Zak 8.13
Miattatok átok szállt a nemzetekre, Júda háza [és Izrael háza]: Ugyanígy, ha megmentlek benneteket, áldás lesztek számukra. Ne féljetek: legyen erős a kezetek!
Zak 8.14
Ezt mondja a Seregek Ura: Amint elhatároztam, hogy rosszul bánok veletek, amikor atyáitok megharagítottak - mondja a Seregek Ura, és nem is irgalmaztam,
Zak 8.15
úgy most, ezekben a napokban elhatároztam, hogy jót teszek Jeruzsálemmel és Júda házával. Ne féljetek!
Zak 8.16
Csak ezeket a dolgokat tegyétek meg: Mondjatok egymásnak igazat, kapuitokban úgy szolgáltassatok igazságot, hogy békét szerezzetek.
Zak 8.17
Szívetekben ne forraljatok gonoszságot egymás ellen, hogy ne szeressétek a hamis esküt, mert ezek a dolgok, amelyeket gyűlölök - mondja az Úr.
Zak 8.18
A Seregek Ura a következő szózatot intézte hozzám:
Zak 8.19
Ezt mondja a Seregek Ura: A negyedik hónap böjtje, az ötödik hónap böjtje, a hetedik hónap böjtje és a tizedik hónap böjtje Júda háza számára vidámságot, örömet és kellemes ünnepet fog jelenteni. De szeressétek az igazságot és a békét!
Zak 8.20
Ezt mondja a Seregek Ura: Eljönnek még ide a népek és a nagy városok lakói.
Zak 8.21
Az egyik város lakói elmennek a másikhoz, és azt mondják: „Gyertek, menjünk és imádkozzunk a Seregek Urának színe előtt, és keressük a Seregek Urát! Hadd menjek én is!”
Zak 8.22
Számos nép, hatalmas nemzetek jönnek, hogy keressék a Seregek Urát Jeruzsálemben, és imádkozzanak az Úr színe előtt.
Zak 8.23
Ezt mondja a Seregek Ura: Azokban a napokban egyetlen júdai ruhája szegélyét tíz különböző nyelvű ember fogja majd meg, és kéri: „Hadd menjünk veletek, mert hallottuk, hogy veletek van az Isten!”

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages