Zak 1

Teljes szövegű keresés

Zak 1
Zak 1.1
Dárius 2. esztendejének nyolcadik hónapjában az Úr szózatot intézett Zakariás prófétához, [Berekjának], Iddó [fiának a] fiához.
Zak 1.3
Így beszélj hozzájuk: Ezt mondja a Seregek Ura: Térjetek vissza hozzám, és én is visszatérek hozzátok - mondja a Seregek Ura.
Zak 1.4
Ne legyetek olyanok, mint atyáitok, akikhez így beszéltek a régi próféták: „Ezt mondja a Seregek Ura: Forduljatok el gonosz utaitoktól, és gonosz tetteitektől!”, de nem hallgattak meg, és nem ügyeltek rám - mondja az Úr.
Zak 1.5
És hol vannak atyáitok? És a próféták tán örökké élnek?
Zak 1.6a
De szavaim és parancsaim, amelyeket szolgáimra, a prófétákra bíztam, ugye eljutottak atyáitokhoz?
Zak 1.2
Ezért az Úr nagyon megharagudott atyáitokra,
Zak 1.6b
úgyhogy megszégyenültek, és azt mondták: A Seregek Ura úgy bánt velünk, amint elhatározta: útjaink és tetteink szerint.
Zak 1.7
A tizenegyedik hónap [a Sebat hónap] huszonnegyedik napján, Dárius 2. évében az Úr szózatot intézett Zakariás prófétához, [Berekjának], Iddó [fiának a] fiához:
Zak 1.8
Az éj folyamán látomásom volt. Egy ember állt a mirtuszfák között a völgyben; mögötte sárga, vörössárga, fekete és fehér lovak voltak.
Zak 1.9
Megkérdeztem: „Mik ezek, Uram?” [Az angyal, aki hozzám beszélt, azt mondta: „Mindjárt megmutatom neked, hogy mik ezek.”]
Zak 1.10
Az ember, aki a mirtuszfák között állt, ezt válaszolta: „Ezek azok, akiket az Úr küldött, hogy járják be a földet.”
Zak 1.11
Ekkor a lovak azt mondták az Úr angyalának, aki a mirtuszfák között állt: „Bejártuk a földet. Az egész földön béke van és nyugalom.”
Zak 1.12
Erre az Úr angyala így válaszolt: „Seregek Ura! Meddig vársz még, hogy megkönyörülj Jeruzsálemen és Júda városain, amelyekkel hetven éve érezteted haragodat?”
Zak 1.13
Az Úr kedves, vigasztaló szavakkal válaszolt az angyalnak, aki hozzám beszélt.
Zak 1.14
Ezután így szólt az angyal, aki hozzám beszélt: „Hirdesd: Ezt mondja a Seregek Ura: Féltékeny szeretettel szeretem Jeruzsálemet és Siont,
Zak 1.15
és nagyon haragszom a gőgös népekre. Én ugyanis csak egy kicsit haragudtam, ők azonban túllépték a mértéket.
Zak 1.16
Azért ezt mondja az Úr: Újra irgalommal fordulok Jeruzsálemhez. Újjá fog épülni ott a házam - mondja a Seregek Ura -, és a mérőzsinór kifeszül Jeruzsálem felett.
Zak 1.17
Hirdesd továbbá: Ezt mondja a Seregek Ura: Városaim bővelkedni fognak a javakban. Az Úr megkönyörül Sionon, és ismét kiválasztja Jeruzsálemet.”

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages