Dán 5

Teljes szövegű keresés

Dán 5
Dán 5.1
Baltazár király nagy lakomát rendezett főembereinek - szám szerint ezren voltak -, és ezer ember előtt itta a bort.
Dán 5.2
A bortól ittasan Baltazár megparancsolta, hogy hozzák elő azokat az arany- és ezüstedényeket, amelyeket apja, Nebukadnezár elhozott a jeruzsálemi templomból. Az volt a szándéka, hogy abból igyanak a király és a főemberei, feleségei és mellékfeleségei.
Dán 5.3
Erre előhozták az arany- és ezüstedényeket, amelyeket a jeruzsálemi templomból, az Isten házából hurcoltak el. Belőlük ittak a király és főemberei, feleségei és mellékfeleségei.
Dán 5.4
Itták a bort és dicsérték arany-, ezüst-, réz-, vas-, fa- és kőisteneiket.
Dán 5.5
Ugyanabban az órában emberi kéz ujjai jelentek meg, és írni kezdtek a lámpással szemben a királyi palota falának mészfelületére. A király észrevette az író kéz ujjait.
Dán 5.6
Erre a királynak elváltozott az arca, s gondolatai megrémítették. Csípőjének ina elernyedt, és térdei egymáshoz verődtek.
Dán 5.7
A király hangosan követelte, hogy vezessék eléje a varázslókat, káldeusokat és jósokat. Így szólt a király Bábel bölcseihez: „Aki elolvassa ezt az írást, és tudtomra adja értelmét, bárki lesz is az, bíbort ölt, aranyláncot kap a nyakába, és harmadikként uralkodik országomban.”
Dán 5.8
A király bölcsei mind összesereglettek, de sem az írást nem tudták elolvasni, sem az értelmét nem tudták a királynak megmondani.
Dán 5.9
Erre Baltazár király annyira megijedt, hogy az arca belesápadt; de főemberei is megrémültek.
Dán 5.10
Annak hírére, mi történt a király és főemberei előtt, a királyné azonnal besietett az ebédlőterembe és így szólt: „Király, örökké élj! Ne rémítsenek meg gondolataid, és ne halványuljon el arcod!
Dán 5.11
Van országodban egy férfiú, akiben a szent Isten lelke lakik. Már atyád napjaiban tudták, hogy kiváló szellem, értelem és isteni bölcsesség van benne. Azért atyád, Nebukadnezár a tudósok, varázslók, káldeusok és csillagjósok fejévé tette.
Dán 5.12
Ebben a Dánielben, akit a király Béltsacárnak nevezett el, kiváló szellem, tudomány és értelem található az álmok megfejtésére, a titkok megmagyarázására és a legnehezebb kérdések megoldására. Hívasd hát ide Dánielt, ő majd megadja a magyarázatot!”
Dán 5.13
Dánielt bevezették a király elé. A király így szólt hozzá: „Te vagy az a Dániel, az a júdeai fogoly, akit atyám, a király Júdából hozott ide?
Dán 5.14
Azt hallottam felőled, hogy Isten lelke van benned, kiváló szellem, értelem és bölcsesség található benned.
Dán 5.15
Az előbb ide rendeltem a bölcseket és varázslókat, hogy olvassák el nekem ezt az írást, és adják meg a magyarázatát, de nem tudták megmondani a dolog értelmét.
Dán 5.16
De rólad azt hallottam, hogy te tudsz magyarázatot adni, sőt a legnehezebb kérdéseket is meg tudod oldani. Ha csakugyan el tudod olvasni ezt az írást, s meg tudod nekem fejteni az értelmét, akkor bíborba öltöztetlek, aranyláncot kapsz a nyakadba, és harmadikként uralkodhatsz országomban.”
Dán 5.17
Dániel erre azt felelte a királynak: „Adományaidat tartsd meg magadnak, és ajándékaidat add másnak! De az írást elolvasom a királynak, és tudtodra adom az értelmét.
Dán 5.18
Ó király, a fölséges Isten királyságot és nagyságot, dicsőséget és méltóságot adott atyádnak, Nebukadnezárnak.
Dán 5.19
Nagysága miatt, amelyet adott neki, minden nép, nemzet és nyelv remegett és félt tőle. Megölhette, akit csak akart, életben hagyhatta, akit csak akart; felmagasztalhatta, akit csak akart, és megalázhatta, akit csak akart.
Dán 5.20
Amikor azonban szíve felfuvalkodott, és lelke kevélységében óriásnak érezte magát, lezuhant királyi trónjáról, és dicsőségét elvették tőle.
Dán 5.21
Kivetették az emberek közül, szíve olyan lett, mint a vadállatoké. Vadszamarak között tanyázott, füvet legelt, mint az ökrök, testét az ég harmata öntözte, míg be nem látta, hogy a Fölséges uralkodik az emberi királyság fölött, és azt emelheti föléje, akit akar.
Dán 5.22
S neked, Baltazárnak, az ő fiának szintén nem alázkodott meg a szíved, noha ezeket mind jól tudtad.
Dán 5.23
Sőt inkább felfuvalkodtál az ég Ura ellen, az ő házának edényei vannak előtted, és azokból ittátok a bort, te és főembereid, feleségeid és mellékfeleségeid. Dicsérted az ezüst-, arany-, réz-, vas-, fa- és kőisteneket, jóllehet azok nem látnak, nem hallanak, és semmit sem értenek. Azt az Istent ellenben, akinek kezében van az életed és egész sorsod, nem dicsőítetted.
Dán 5.24
Ezért küldte a kezet és ujjat, amely ezt az írást felrótta.
Dán 5.25
Az írás, amelyet felrótt: Mené, mené, tekél és parszin.
Dán 5.26
A szavaknak ez a jelentésük: Mené: Isten számba vette a királyságodat, és véget vetett neki.
Dán 5.27
Tekél: megmért a mérlegen és könnyűnek talált.
Dán 5.28
Parszin: feldarabolta országodat, aztán a médeknek és a perzsáknak adta.”
Dán 5.29
Akkor Baltazár parancsára Dánielt bíborba öltöztették, aranyláncot tettek a nyakába és közhírré tették, hogy az országban ő a harmadik uralkodó.
Dán 5.30
Még ugyanazon az éjszakán megölték Baltazárt, a káldeusok királyát.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages