Jer 42

Teljes szövegű keresés

Jer 42
Jer 42.1
Akkor a tisztek mind odajárultak Kárea fiával, Jochanannal és Hosája fiával, Azarjával meg a nép apraja-nagyjával együtt
Jer 42.2
Jeremiás prófétához, és így szóltak hozzá: „Hallgasd meg alázatos kérésünket! És imádkozz az Úrhoz, a te Istenedhez ezért az egész maradékért. Hiszen oly kevesen maradtunk, akik egykor sokan voltunk, amint saját szemeddel láthatod.
Jer 42.3
Mutassa meg nekünk az Úr, a te Istened azt az utat, amelyen járnunk kell, és azt, hogy mit kell tennünk.”
Jer 42.4
Erre Jeremiás próféta így válaszolt: „Megértettem. Imádkozni fogok az Úrhoz, a ti Istenetekhez, úgy, amint kértétek. Tudtotokra adok minden szót, amit az Úr, a ti Istenetek majd válaszol; semmit sem titkolok el előletek.”
Jer 42.5
Azok erre azt mondták Jeremiásnak: „Az Úr legyen ellenünk az igaz és hiteles tanú, ha nem követjük azt az utasítást, amit az Úr, a te Istened küld nekünk általad.
Jer 42.6
Akár tetszik majd nekünk, akár nem, hallgatni fogunk az Úrnak, a mi Istenünknek a szavára, akihez most küldünk, hogy járj közben értünk. Mert ha hallgatunk az Úrnak, a mi Istenünknek a szavára, biztosan jó dolgunk lesz.”
Jer 42.7
Tíz nap elteltével az Úr szózatot intézett Jeremiáshoz.
Jer 42.8
Erre ő elhívatta Kárea fiát, Jochanant, az összes vele tartó főtisztet és a nép apraja-nagyját.
Jer 42.9
Aztán így szólt hozzájuk: „Ezt mondja az Úr, Izrael Istene, akihez elküldtetek, hogy könyörgésteket eléje tárjam:
Jer 42.10
Ha nyugton maradtok ebben az országban, fölépítlek és nem vetlek el benneteket; elültetlek és nem gyomlállak ki titeket. Megbántam ugyanis azt a rosszat, amit rátok hoztam.
Jer 42.11
Ne féljetek többé Babilon királyától; ne féljetek tőle -mondja az Úr -, mert veletek vagyok, hogy megmentselek és kiszabadítsalak titeket a kezéből.
Jer 42.12
Irgalmas leszek hozzátok, és őt is irgalomra indítom, hogy visszatérhessetek szülőföldetekre.
Jer 42.13
De ha azt mondjátok: Nem maradunk ebben az országban; és ha nem hallgattok az Úrnak, a ti Isteneteknek a szavára,
Jer 42.14
hanem így szóltok: Nem, hanem inkább Egyiptom földjére megyünk, ahol nem kell háborút látnunk, nem kell a kürt szavát hallanunk, és nem szenvedünk éhínséget, azért hát ott akarunk lakni;
Jer 42.15
ebben az esetben halld az Úr szavát, Júda maradéka! Ezt mondja a Seregek Ura, Izrael Istene: Ha az a szándékotok, hogy Egyiptomba vonuljatok, és elmentek, hogy ott telepedjetek le,
Jer 42.16
ott Egyiptom földjén ér utol benneteket a kard, amelytől féltek; a rettegett éhínség is kísérőtök lesz Egyiptomban, és ott haltok meg.
Jer 42.17
Azok tehát, akik Egyiptomba szándékoznak menni, hogy ott telepedjenek meg, mind kard által, éhínségben és dögvészben halnak meg; senki sem marad meg közülük, és egy sem kerüli el a veszedelmet, amelyet rájuk hozok.
Jer 42.18
Mert ezt mondja a Seregek Ura, Izrael Istene: Amint rázúdult haragom és indulatom Jeruzsálem lakóira, úgy zúdul majd haragom rátok is, ha Egyiptomba mentek; átok, borzalom, megvetés és gúny tárgya lesztek, és ezt a helyet sem látjátok többé.”
Jer 42.19
„Júda maradéka - válaszolt Jeremiás -, ez az Úr szava hozzátok: Ne menjetek Egyiptomba! Értsétek meg jól: ünnepélyesen figyelmeztettelek ma benneteket.
Jer 42.20
Saját magatokat csaptátok be, amikor követül küldtetek az Úrhoz, a ti Istenetekhez és arra kértetek: Járj közben értünk az Úrnál, a mi Istenünknél; add tudtunkra, amit az Úr, a mi Istenünk rendel, és megtesszük.
Jer 42.21
S most, hogy ezt elmondtam nektek, nem hallgattok az Úrnak, a ti Isteneteknek a szavára, aki ezzel az üzenettel küldött hozzátok.
Jer 42.22
Ezért értsétek meg jól: kard, éhínség és döghalál pusztít el titeket azon a helyen, ahová menni akartok, hogy ott lakjatok.”

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages