Iz 46

Teljes szövegű keresés

Iz 46
Iz 46.1
Leroskad Bel, összetörik Nebó. Bálványaikat állatokra, barmok hátára rakják, úgy viszik súlyos teherként, kimerült állatok hátán.
Iz 46.2
De leroskadnak, mind térdre rogynak, nem tudják megszabadítani azokat, akik viszik őket, sőt maguk is fogságba jutnak.
Iz 46.3
„Hallgassatok ide, Jákob háza, és ti mindnyájan, akik Izrael házából megmaradtatok, akiket anyátok méhétől fogva hordozok, akiknek terhét az anyaöltől kezdve viselem.
Iz 46.4
Én öreg korotokig ugyanaz maradok, s míg meg nem őszültök, hordozlak titeket. Mint eddig is tettem, továbbra is viszlek, fenntartalak és megmentelek benneteket.
Iz 46.5
Kivel vethettek egybe és kivel mérhettek össze? Ki mellé állíthattok oda, kihez hasonlíthattok?
Iz 46.6
Azok, akik kiöntik az aranyat erszényükből, és lemérik mérlegen az ezüstöt, aranyművest fogadnak, hogy istent csináljon nekik, aztán leborulnak előtte és imádják.
Iz 46.7
Majd vállukra veszik és úgy cipelik, aztán leteszik állványra, hogy veszteg maradjon. Nem is mozdul el helyéről, ha kiáltanak hozzá, nem felel, a nyomorúságtól nem ment meg senkit.
Iz 46.8
Gondoljatok erre és szégyenkezzetek, vegyétek szívetekre, ti pártütők!
Iz 46.9
Emlékezzetek a régmúlt időkre, hogy én vagyok az Isten és nincsen más; hogy nincs senki hozzám hasonló.
Iz 46.10
Én kezdettől fogva kijelentettem a jövendőt, és előre megmondtam, amik meg se történtek még. Azt mondom: Tervem valóra válik, és amit akarok, mindent végbeviszek.
Iz 46.11
Elhívom kelet felől a ragadozó madarat, messze földről a kiválasztott férfit. Ahogy mondom, úgy teszek, mihelyt eltervezem, már végre is hajtom.
Iz 46.12
Hallgassatok hát ide, ti csüggedt szívűek, akik úgy érzitek: messze van még a győzelem.
Iz 46.13
Közel hozom győzelmemet, már nincs is messze, és nem késik szabadításom. Szabadulást szerzek Sionnak, és dicsőséget adok Izraelnek.”

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages