Neh 4

Teljes szövegű keresés

Neh 4
Neh 4.1
Amikor Szanaballat, Tóbiás, az arabok, az ammoniták és Asdod lakói megtudták, hogy Jeruzsálem falának helyreállítása előrehaladt, hiszen a rések eltűntek, haragra gyulladtak.
Neh 4.2
Mindannyian összeesküdtek, hogy felvonulnak Jeruzsálem ellen, megtámadják és zavart keltenek.
Neh 4.3
Ekkor Istenünkhöz esedeztünk, a város oltalmára pedig éjjel-nappal őröket állítottunk ellenük.
Neh 4.4
Júda azonban így beszélt: „A teherhordókat elhagyta erejük, s rengeteg még a rom: nem építjük fel a falat soha!”
Neh 4.5
Ellenségeink így vélekedtek: „Nem szabad megtudniuk és észrevenniük semmit, amíg köztük nem leszünk. Akkor majd lemészároljuk őket és véget vetünk a munkának.”
Neh 4.6
De történt, hogy a közelükben lakó zsidók tízszer is figyelmeztettek minket: „Ellenünk vonulnak minden helységből, ahol csak laknak!”
Neh 4.7
Felsorakoztak ezért a mélyen fekvő részeken, a fal mögötti nyílt téren felállítottam a népet a nemzetségek rendjében kardostul, lándzsástul és íjastul.
Neh 4.8
Láttam, hogy félnek, ezért fölemelkedtem, és szózatot intéztem az előkelőkhöz, az elöljárókhoz és a néphez: „Ne féljetek tőlük! Gondoljatok a nagy és félelmetes Úrra és harcoljatok testvéreitekért, fiaitokért, lányaitokért, feleségetekért s házatokért.”
Neh 4.9
Amikor ellenségeink megtudták, hogy értesültünk (a dologról), és Isten meghiúsította tervüket, visszavonultak, mi pedig visszatértünk a falhoz, mindenki a maga munkájához.
Neh 4.10
Ettől a naptól kezdve azonban az embereknek csak a fele dolgozott az építkezésen, a többiek lándzsával, pajzzsal, íjjal, mellvérttel fölszerelve ott álltak Júda egész háza mögött,
Neh 4.11
amely a falat építette. A teherhordók szintén föl voltak fegyverezve: egyik kezükkel munkájukat végezték, másik kezükkel a fegyvert szorították.
Neh 4.12
Az építők közül is, amíg dolgozott, mindegyik derekára csatolta kardját, az meg, aki a kürtöt fújta, mellettem állt.
Neh 4.13
Így szóltam az előkelőkhöz, az elöljárókhoz és a néphez: „Az építkezés nagy és kiterjedt, mi pedig szétszórtan vagyunk a falon, egymástól távol:
Neh 4.14
gyűljetek körénk arra a helyre, ahonnan a kürtszót halljátok, és Istenünk harcol majd értünk.”
Neh 4.15
Így dolgoztunk az építkezésen hajnal hasadtától a csillagok feljöttéig.
Neh 4.16
Akkortájt még ezt is mondtam a népnek: „Mindenki maradjon éjszakára szolgájával Jeruzsálemben: töltsük az éjszakát őrködéssel, a nappalt pedig munkával!”
Neh 4.17
Én magam, testvéreim, embereim meg a kíséretemben levő őrök még a ruhánkat sem vetettük le. Mindenki kéznél tartotta fegyverét.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages