2Krón 4

Teljes szövegű keresés

2Krón 4
2Krón 4.1
Bronzoltárt is készíttetett: hossza húsz, szélessége szintén húsz, magassága pedig húszkönyöknyi volt.
2Krón 4.2
Elkészíttette az öntött medencét is. Az egyik szélétől a másikig tízkönyöknyi volt, körös-körül gömbölyű; a magassága pedig ötkönyöknyi. Harminckönyöknyi zsinórral lehetett körültekerni.
2Krón 4.3
Alatta körös-körül szarvasmarhához hasonló alakok voltak. A medence kerületét kettős sorban könyökönként tíz cifrázat övezte. A marhákat az öntés alkalmával egybeöntötték vele.
2Krón 4.4
Tizenkét marhán állt. Közülük három északra, három nyugatra, három délre és három keletre nézett. A medencét felülről helyezték rájuk, és egész hátsó részük befelé volt.
2Krón 4.5
Vastagsága egytenyérnyi volt. Pereme olyan volt, mint a kehely pereme vagy a liliom virága. A befogadóképessége háromezer bát volt.
2Krón 4.6
Tíz üstöt is készíttetett tisztulás céljára. Ötöt jobbra, ötöt pedig balra helyeztetett el. Bennük kellett megmosni az égőáldozathoz szükséges dolgokat is. A medence ugyanis a papok mosakodására szolgált.
2Krón 4.7
Aztán tíz arany mécstartót is készíttetett az előírt forma szerint. A templomban helyeztette el őket: ötöt jobbról és ötöt bal felől.
2Krón 4.8
Majd tíz asztalt készíttetett, és elhelyezte őket a templomban: ötöt jobbról és ötöt bal felől. Továbbá száz aranycsészét is csináltatott.
2Krón 4.9
Elkészíttette a papok udvarát meg a nagy udvart is, valamint az udvar kapuit. A kapuszárnyakat rézzel vonatta be.
2Krón 4.10
Majd elhelyeztette a medencét a jobb oldalon, délkeleti irányban.
2Krón 4.11
Hurám aztán elkészítette a fazekakat, villákat és csészéket. Ezzel befejezte minden művét, amellyel Salamon király az Isten háza számára megbízta:
2Krón 4.12
vagyis a két oszlopot, az oszlopfőket koronázó két gömböt, a két hálószerű díszítést, hogy befödjék az oszlopfőkön levő gömböket,
2Krón 4.13
a négyszáz gránátalmát a két hálóra: két sor gránátalmát mindegyik hálóra, hogy befödjék az oszlopfőkön levő két gömböt,
2Krón 4.14
a tíz üstlábat és a tíz üstöt az üstlábakra,
2Krón 4.15
meg a medencét a talapzatul szolgáló tizenkét szarvasmarhával,
2Krón 4.16
végül a fazekakat, a villákat és a csészéket. Tehát mindezeket az eszközöket Hurám, Salamon király művésze készítette az Úr temploma számára.
2Krón 4.17
A Jordán vidékén, Szukkót és Ceredáta között öntette őket a király agyagból készített öntőformákban.
2Krón 4.18
Mindezekből az eszközökből annyit készíttetett Salamon király, hogy a réz súlyát nem is vették számba.
2Krón 4.19
Salamon tehát elkészíttette Isten házának teljes fölszerelését: az aranyoltárt, az asztalokat a kitett kenyerek elhelyezésére,
2Krón 4.20
a színaranyból való mécstartókat és mécseseket, hogy előírás szerint égjenek a szentek szentje előtt,
2Krón 4.21
a virágdíszeket, a mécseket és az arany hamuszedőket (ezek mind tiszta aranyból készültek),
2Krón 4.22
a mécstisztító szerszámokat, a hintőket, a csészéket és a parázsfogókat, tiszta aranyból, valamint a belső helyiségnek, a szentek szentjének ajtószárnyait és a nagyobb helyiségnek az ajtószárnyait, aranyból.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages