2Kir 23

Teljes szövegű keresés

2Kir 23
2Kir 23.1
Erre a király magához hívatta Júda és Jeruzsálem véneit.
2Kir 23.2
Aztán elment a király az Úr templomába, s vele Júda férfiai és Jeruzsálem minden lakója, a papok és a próféták és az egész nép apraja-nagyja. És felolvastatta az Úr templomában talált törvénykönyv egész tartalmát.
2Kir 23.3
Aztán a király az oszlop elé állt, és az Úr színe előtt megkötötte a szövetséget, hogy az Urat követik, szívük, lelkük mélyéből megtartják parancsait, rendelkezéseit és törvényeit, s valóra váltják annak a szövetségnek a törvényeit, amelyek abban a könyvben írva vannak. S az egész nép magáévá tette a szövetséget.
2Kir 23.4
Akkor a király megparancsolta Hilkijának és a második papnak, valamint a küszöb őreinek, hogy hordják ki az Úr templomából az összes fölszerelést, amelyet Baalnak, Aserának és az ég egész seregének csináltak, aztán elégette őket a Kidron mentén a mezőkön, a hamuját pedig Bételbe vitette.
2Kir 23.5
Elbocsátotta a bálványok papjait, akiket Júda királyai felfogadtak, s akik a magaslati helyeken, Júda városaiban és Jeruzsálem környékén tömjént égettek, s azokat is, akik Baalnak, a napnak, a holdnak, a csillagképeknek és az ég egész seregének tömjéneztek.
2Kir 23.6
Kivitette Aserát is az Úr templomából Jeruzsálemen kívülre, a Kidron völgyébe és elégette a Kidron völgyében, porrá zúzta, és porát a köznép sírhelyeire szórta.
2Kir 23.7
Az Úr temploma közeléből eltávolította a kéjelgők lakhelyét, ahol az asszonyok Aserának a fátyolt szokták szőni.
2Kir 23.8
Júda városaiból magához rendelte mind a papokat, a magaslati helyeket meg, ahol a papok tömjéneztek, Gebától egészen Beersebáig, tisztátalanná tette, és a kecskebakok szentélyét is leromboltatta, amely Józsuénak, a város parancsnokának kapuja előtt állt, ahogy az ember a város kapuja felé haladt, balra.
2Kir 23.9
A magaslatok papjai nem mehettek föl Jeruzsálemben az Úr oltárára, csak kovásztalan kenyeret ettek, testvéreik közt.
2Kir 23.10
Ben-Hinnom völgyében tisztátalanná tette a tűzrakó helyeket, hogy többé senki ne küldje fiát vagy lányát Moloch tiszteletére tűzbe.
2Kir 23.11
Eltávolította a lovakat is, amelyeket Júda királyai a nap tiszteletére az Úr temploma bejáratánál, Netanmelech udvari tisztviselő szobája közelében az új szárnyban felállítottak. A nap szekerét tűzbe vetette és elégette.
2Kir 23.12
Az emeleti oltárokat, amelyeket Júda királyai emeltek, továbbá azokat az oltárokat, amelyeket Manassze az Úr temploma előudvaraiban építtetett, lerombolta a király, összezúzta és kihordatta, aztán törmeléküket a Kidron völgyébe szórta.
2Kir 23.13
A Jeruzsálemtől keletre, az Olajfák-hegyétől délre álló magaslati helyeket, amelyeket Salamon, Izrael királya a szidóniak szörnyének, Aserának tiszteletére és Kamosnak, a moabiták szörnyének tiszteletére és Milkomnak, az ammoniták szörnyének tiszteletére emelt, a király tisztátalanná tette.
2Kir 23.14
A kőoszlopokat összetörette, a szent fákat kidöntötte, helyükre pedig emberi csontokat hordatott.
2Kir 23.15
A bételi oltárt, a magaslati helyet, amelyet Nebat fia, Jerobeám épített, aki Izraelt bűnbe vitte - ezt az oltárt és magaslati helyet is lerombolta, a köveket darabokra törte, porrá zúzta, a szent fát pedig elégette.
2Kir 23.16
Amikor Jozija megfordult, és meglátta ott a hegyen a sírokat, elküldött, és odavitte a sírokból a csontokat, elégette őket az oltáron és ily módon tisztátalanná tette, az Úr szava szerint, amelyet az Isten embere hirdetett, amikor Jerobeám az ünnepen az oltárnál állt. Amikor Jozija megfordult és tekintete Isten embere sírjára esett, aki ezeket a szavakat mondta,
2Kir 23.17
megkérdezte: „Miféle sír az, amelyet ott látok?” A város lakói így feleltek: „Isten emberének a sírja, aki Júdeából jött, s mind előre megmondta azokat a dolgokat, amelyeket az oltárnál végbevittél.”
2Kir 23.18
Erre megparancsolta: „Hagyjátok békében! Senki ne háborgassa csontjait!” Így hát érintetlenül hagyták csontjait, s a Szamariából való próféta csontjait is.
2Kir 23.19
Jozija azokat a magaslati szentélyeket is eltávolította Szamaria városaiból, amelyeket Izrael királyai emeltek, hogy az Urat ingereljék, ugyanúgy elbánt velük, mint Bételben az oltárral.
2Kir 23.20
A magaslati szentélyek papjait, akik ott voltak, mind feláldozta az oltárokon, és emberi csontokat égetett rajtuk. Aztán visszatért Jeruzsálembe.
2Kir 23.21
A király megparancsolta az egész népnek: „Üljetek húsvétot az Úrnak, a ti Isteneteknek tiszteletére, amint meg van írva a szövetség könyvében!”
2Kir 23.22
Mert már nem ünnepelték így a húsvétot a bírák korától, akik Izrael fiai fölött ítélkeztek, s Izrael királyai, valamint Júda királyai idejében sem.
2Kir 23.23
Először Jozija király 18. esztendejében ülték így meg a húsvétot Jeruzsálemben az Úr tiszteletére.
2Kir 23.24
A halottidézőket és a jósokat, a házi isteneket és a bálványokat, általában minden szörnyűséget, ami csak volt Júda földjén és Jeruzsálemben, sorra eltávolította Jozija, s így teljesítette annak a törvénynek a szavait, amelyeket Hilkija pap az Úr templomában talált.
2Kir 23.25
Nem volt előtte király hozzá hasonló, aki szíve, lelke mélyéből, minden erejével megtért volna az Úrhoz, Mózes törvénye szerint. S azóta sem született hozzá hasonló.
2Kir 23.26
De az Úr izzó haragja nem csillapult, amely egykor fellobbant Júda ellen azok miatt a botrányok miatt, amelyekkel Manassze bosszantotta.
2Kir 23.27
Az Úr ugyanis elhatározta: „Júdát is eltaszítom színem elől, amint Izraelt eltaszítottam, s elvetem ezt a várost is, amelyet kiválasztottam: Jeruzsálemet, a templommal egyetemben, amelyről azt mondtam: ott lesz a nevem.”
2Kir 23.28
Jozija történetének többi részét, amit végbevitt, mind megírták Júda királyai történetének a könyvében.
2Kir 23.29
Az ő idejében Nechó fáraó, Egyiptom királya Asszíria királya ellen vonult az Eufrátesz folyóhoz. Jozija király szembeszállt vele, de az Megiddónál megölte, mihelyt összecsaptak.
2Kir 23.30
Szolgái szekérre tették és Megiddóból holtan Jeruzsálembe vitték, s ott a saját sírjába temették. Az ország népe fogta Jozija fiát, Joachászt, fölkente és megtette atyja helyett királynak.
2Kir 23.31
Joachász huszonhárom esztendős volt, amikor király lett, és három hónapig uralkodott Jeruzsálemben. Anyját Hamutalnak hívták, s a Libnába való Jirmejahu lánya volt.
2Kir 23.32
Azt tette, ami gonosznak számít az Úr szemében, egészen úgy, mint atyái tették.
2Kir 23.33
Nechó fáraó azonban Hamat földjén, Riblában foglyul ejtette, és 100 ezüst talentumot és 10 arany talentumot rótt büntetésül az országra.
2Kir 23.34
Aztán Nechó fáraó Jozija fiát, Eljakimot tette meg apja helyett királynak, és nevét Jojakimra változtatta. Joachászt pedig magával vitte Egyiptomba, ott is halt meg.
2Kir 23.35
Jojakim megadta a fáraónak az ezüstöt és az aranyat. De kénytelen volt megadóztatni az országot, hogy megadhassa a pénzt, amit a fáraó követelt. A föld egész népe vitte az ezüstöt és az aranyat, ahogyan vagyona szerint mindenkire kivetette, hogy megadhassa Nechó fáraónak.
2Kir 23.36
Jojakim huszonöt esztendős volt, amikor király lett, és tizenegy évig uralkodott Jeruzsálemben. Anyját Zebidának hívták, s a Rumába való Pedajának volt a lánya.
2Kir 23.37
Azt tette, ami gonosznak számít az Úr szemében, egészen úgy, mint atyái tették.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages