1Kir 20

Teljes szövegű keresés

1Kir 20
1Kir 20.1
Arám királya, Benhadad összegyűjtötte egész seregét - harminckét király volt vele szövetségben, lóval, harci szekérrel fölszerelve -, felvonult, körülzárta Szamariát, és ostrom alá fogta.
1Kir 20.2
Aztán követeket küldött Achábhoz, Izrael királyához,
1Kir 20.3
hogy jelentsék neki: „Ezt üzeni Benhadad: Ezüstöd, aranyad az enyém; asszonyaidat és gyermekeidet megtarthatod.”
1Kir 20.4
Izrael királya ezt a választ adta: „Amint mondod, uram és királyom, a tied vagyok, s mindenem, amim csak van.”
1Kir 20.5
De a követek visszatértek és jelentették: „Ezt üzeni Benhadad: Add ide ezüstöd, aranyod, asszonyaid és gyermekeid.
1Kir 20.6
Igen, holnap ez idő tájt elküldöm embereimet, kutassák át a palotádat és szolgáid házát, s ami megtetszik nekik, fogják és hozzák el.”
1Kir 20.7
Erre Izrael királya összehívta az ország véneit és így szólt: „Most aztán világosan láthatjátok, hogy gonosz szándék vezeti, mert hisz elküldött asszonyaimért és gyermekeimért is, jóllehet nem tagadtam meg tőle ezüstömet és aranyomat.”
1Kir 20.8
A vének is, a nép is mind azt felelte neki: „Ezt nem engedheted, ebbe nem egyezhetsz bele.”
1Kir 20.9
Ezt a választ adta hát Benhadad követeinek: „Jelentsétek uramnak, a királynak: amit először kívántál szolgádtól, azt mind megteszem, de ennek a követelésnek nem tehetek eleget.” A követek elmentek és jelentették.
1Kir 20.10
Benhadad erre ezt az üzenetet küldte: „Az istenek ezt tegyék velem, s ráadásul még azt is, ha Szamaria romjaiból a nyomomban haladó egész hadinépnek jut egy marékra való.”
1Kir 20.11
Izrael királya azonban így felelt neki: „Azt mondja a közmondás: Aki felölti övét, ne büszkélkedjék, mintha már letenné.”
1Kir 20.12
Amikor (Benhadad) ezt meghallotta - épp dőzsölt a királyokkal a lombsátrakban -, kiadta embereinek a parancsot: „Az állásaitokba!” És felsorakoztak, hogy rohamot indítsanak a város ellen.
1Kir 20.13
Egyszer csak próféta járult Izrael királya, Acháb elé, és azt mondta: „Ezt mondja az Úr: Látod ezt a hatalmas sereget? Nos, még ma kezedbe adom, hogy megtudd: az Úr vagyok.”
1Kir 20.14
Acháb megkérdezte: „Ki által?” Azt felelte: „Azt mondja az Úr: a helytartók legényei által!” (Acháb tovább) kérdezte: „Ki kezdje meg a harcot?” Azt mondta: „Te.”
1Kir 20.15
(Acháb) tehát számba vette a helytartók legényeit - kétszázharmincketten voltak. Aztán számba vette az egész hadinépet, Izrael fiait mind, hétezer férfit.
1Kir 20.16
Déltájban kivonultak. Benhadad a részegségig leitta magát a lombsátrakban, ő és a harminckét király, a szövetségesei.
1Kir 20.17
Először tehát a helytartók legényei vonultak ki. Benhadadnak jelentették hírszerzői: „Szamariából emberek vonulnak ki.”
1Kir 20.18
Azt mondta: „Ha békés szándékkal vonulnak ki, fogjátok el élve őket; s ha harcba szállni vonulnak ki, (akkor is) élve fogjátok el őket!”
1Kir 20.19
De amikor kivonultak, mármint a helytartók legényei és a nyomukban haladó sereg,
1Kir 20.20
egyik is, másik is legyőzte a maga ellenségét: Arám menekült, Izrael fiai meg üldözőbe vették őket. Benhadad, Arám királya azonban elmenekült egy hátaslovon.
1Kir 20.21
Végül Izrael királya is kivonult, zsákmányul ejtette a lovakat és szekereket, és súlyos csapást mért Arámra.
1Kir 20.22
A próféta Izrael királya elé lépett és azt mondta neki: „Menj, fegyverkezz föl és fontold meg jól, mi a teendőd, mert egy esztendő elteltével Arám királya (újra) felvonul ellened.”
1Kir 20.23
Arám királyához pedig így szóltak szolgái: „Istenük hegynek Istene, azért győztek le bennünket. Ha sík területen harcolunk, mi győzzük le őket.
1Kir 20.24
Tedd hát a következőt: Távolítsd el a királyokat székhelyükről és tégy helytartókat a helyükre.
1Kir 20.25
Magad pedig gyűjts egy ugyanolyan erős sereget, mint amilyen elveszett sereged volt, meg ugyanolyan lovakat és ugyanolyan harci szekereket is, mint amilyenek a régiek voltak. Aztán majd sík területen szállunk velük harcba és legyőzzük őket.” Hallgatott a tanácsukra, s úgy is tett.
1Kir 20.26
Mihelyt eltelt az esztendő, Benhadad számba vette Arámot és Afek ellen vonult, hogy harcba szálljon Izraellel.
1Kir 20.27
Izrael fiait is számba vették és ők is felvonultak. Izrael fiai velük szemben ütöttek tábort, mint két kis kecskenyáj, míg az arámok az egész földet ellepték.
1Kir 20.28
Akkor előlépett Isten egy embere és azt mondta Izrael királyának: „Ezt mondja az Úr: Mivel Arám azt állítja, hogy az Úr hegynek Istene, nem síkságnak Istene, azért ezt az egész töméntelen sereget a kezedbe adom, hogy megtudd: az Úr vagyok.”
1Kir 20.29
Hét napig táboroztak egymással szemben. A hetedik nap megkezdődött a csata, és Izrael fiai legyőzték Arámot, százezer gyalogost egyetlen nap alatt.
1Kir 20.30
Amikor az életben maradtak Afek városába menekültek, a város falai ráomlottak az életben maradt huszonhétezer emberre. Benhadad is a városba futott, és egyik helységből a másikba menekült.
1Kir 20.31
Szolgái ezért így szóltak hozzá: „Nézd, úgy hallottuk, hogy Izrael házának királyai könyörületes királyok. Ezért kössünk zsákot a derekunkra, és kötelet a fejünkre, aztán menjünk el Izrael királyához. Talán meghagyja életedet.”
1Kir 20.32
Tehát zsákot kötöttek a derekukra és kötelet a fejükre, aztán Izrael királya elé járultak és azt mondták: „Szolgád, Benhadad üzeni: Hagyj életben!” Azt felelte: „Hát él még? Hiszen testvérem!”
1Kir 20.33
Az emberek ezt jó jelnek vették és nyomban folytatták, így beszélvén: „Csakugyan, Benhadad testvéred?” Így válaszolt: „Menjetek, hozzátok ide!” Amikor Benhadad megérkezett, fölvette kocsijába.
1Kir 20.34
(Benhadad) erre azt mondta neki: „Visszaadom neked a városokat, amelyeket apám elvett apádtól. Boltokat is nyithatsz Damaszkuszban, ahogy apám nyitott Szamariában. Engem azonban e szerint az egyezmény szerint engedj szabadon.” Így egyezséget kötött vele és szabadon engedte.
1Kir 20.35
Az egyik prófétatanítvány az Úr parancsára így szólt társához: „Verj meg!” Az nem akarta megverni.
1Kir 20.36
Erre azt mondta neki: „Mivel nem hallgattál az Úr szavára, lám, széttép az oroszlán, mihelyt elmégy innét.” És mihelyt elment, megtámadta egy oroszlán és megölte.
1Kir 20.37
Most egy másikhoz fordult és így szólt: „Verj meg!” Az véresre verte.
1Kir 20.38
Erre a próféta elment és útját állta a királynak, de előbb kötést tett a szemére, hogy ne lehessen fölismerni.
1Kir 20.39
Amikor arra ment a király, megszólította a királyt és azt mondta: „Szolgád kivonult harcolni. Egyszer csak odalépett hozzám egy férfi és odahozott nekem egy embert, mondván: Őrizd ezt az embert! Ha meghal, életeddel felelsz életéért, vagy fizetsz egy ezüst talentumot.
1Kir 20.40
De míg szolgád ide-oda ment tenni-venni, egyszeriben eltűnt.” Izrael királya ezt mondta neki: „Magad mondtad ki ítéletedet.”
1Kir 20.41
Erre gyorsan letépte szeméről a kötést, és Izrael királya fölismerte benne az egyik prófétát.
1Kir 20.42
Az ezt mondta neki: „Azt mondja az Úr: Mivel kiengedted kezedből azt az embert, aki átkom alá esett, életeddel felelsz életéért és népeddel népéért.”
1Kir 20.43
Izrael királya felindulva, haraggal tért haza, s érkezett meg Szamariába.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages