Józs 3

Teljes szövegű keresés

Józs 3
Józs 3.1
Józsue kora reggel fölkelt, és Sittimből útra kelt Izrael fiaival. Eljutottak a Jordánig, és míg át nem keltek, ott töltötték az éjszakát.
Józs 3.2
Három nap elteltével az elöljárók bejárták a tábort
Józs 3.3
és megparancsolták a népnek: „Ha meglátjátok az Úr, a ti Istenetek szövetségének ládáját és a Lévi fiai közül való papokat, akik viszik, akkor arról a helyről, ahol vagytok, induljatok el és kövessétek őket,
Józs 3.4
hogy tudjátok, melyik úton kell mennetek, mert még sohasem jártatok azon az úton. De köztetek és a láda között legyen mintegy 2000 könyöknyi távolság: Ne menjetek hozzá közel!”
Józs 3.5
Józsue így szólt a néphez: „Szentelődjetek meg holnapra, mert az Úr csodát tesz körötökben.”
Józs 3.6
A papoknak pedig ezt mondta Józsue: „Emeljétek föl a szövetség ládáját és haladjatok vele a nép élén!” Ezek fölemelték a szövetség ládáját és a nép előtt haladtak.
Józs 3.7
Az Úr így szólt Józsuéhoz: „Ma elkezdelek naggyá tenni egész Izrael szemében, hogy így megtudja: veled vagyok, amint Mózessel vele voltam.
Józs 3.8
De parancsold meg a szövetség ládáját vivő papoknak: Mihelyt a Jordán vizéhez értek, magában a Jordánban álljatok meg.”
Józs 3.9
Józsue tehát így szólt Izrael fiaihoz: „Gyertek és halljátok az Úr, a ti Istenetek szavát!”
Józs 3.10
Aztán így folytatta Józsue: „Erről tudjátok meg, hogy élő Isten van köztetek, s hogy biztosan elűzi előletek a kánaániakat, hetitákat, hivvitákat, perizitákat, girgasitákat, amoritákat és jebuzitákat:
Józs 3.11
az Úrnak, az egész föld Urának ládája átkel előttetek a Jordánon.
Józs 3.12
Válasszatok ki Izrael törzséből tizenkét férfit, mindegyik törzsből egyet.
Józs 3.13
Mihelyt a papoknak a talpa, akik az Úrnak, az egész föld Urának ládáját viszik, a Jordán vizét éri, a Jordán vize kettéválik, a lefelé menő elfolyik, a felülről jövő egy tömeggé merevedik.”
Józs 3.14
Amikor tehát a nép tábort bontott, hogy átkeljen a Jordánon, a papok a szövetség ládáját a nép előtt vitték.
Józs 3.15
Amikor a ládát vivők a Jordánhoz értek, s ezeknek a papoknak a lába a vizet érte - a Jordán az egész aratási időben túláradt a medrén -,
Józs 3.16
a felülről jövő víz megállt, s egyetlen tömeggé állt össze, nagy távolságon, egész Cártán határáig; közben az arabok tengere vagy a Sós-tenger felé folyó víz teljesen elapadt. A nép átkelt, Jerikóval szemben.
Józs 3.17
A papok, akik az Úr szövetségének ládáját vitték, száraz talajon álltak, mozdulatlanul, a Jordán közepén. Egész Izrael szárazon kelt át, míg az egész nép át nem ért a Jordánon.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages