Józs 19

Teljes szövegű keresés

Józs 19
Józs 19.1
A második sorsvetés Simeonra esett, Simeon fiainak törzsére, nemzetségeik szerint az ő örökrészük Júda fiai örökrészében terült el.
Józs 19.2
Ezeket kapták örökségül: Beerseba, Seba, Molada,
Józs 19.3
Hacar-Sual, Bala, Ecem,
Józs 19.4
Eltolad, Betul, Horma,
Józs 19.5
Ciklag, Bet-ham-Markabot, Hacar-Szusza,
Józs 19.6
Bet-Lebaot és Saruchen:13 város helységeikkel együtt.
Józs 19.7
En-Rimmon, Eter és Asan: 4 város helységeikkel együtt.
Józs 19.8
Ehhez hozzátartozott az összes helység e városok környékén egészen Baalat-Beerig, a negebi Ramatig. Ez lett Simeon fiai törzsének örökrésze, nemzetségeik szerint.
Józs 19.9
Simeon fiainak örökrészét Júda fiainak részéből vették ki, mivel Júda fiainak része túl nagy volt számukra így Simeon fiai Júda fiai örökrészének középső részén kapták meg örökrészüket.
Józs 19.10
A harmadik sorsvetés Zebulun fiaira esett, nemzetségeik szerint. Az ő örökrészük területe Szadudig terjedt.
Józs 19.11
Határuk fölment nyugaton Maraaláig, érintette Dabbesetet, aztán a Jokneámmal szemközti patakot.
Józs 19.12
A másik oldalon a határ Szadudtól kelet felé húzódott, ahol a nap fölkel, egészen Kiszlot-Tabor határáig, aztán Daberatnak fordult, s fölment Jafiáig.
Józs 19.13
Onnan továbbra is keletnek tartott, ahol a nap fölkel, Gat-Hefer és Itta-Kacin felé, majd Rimmon irányában folytatódott és lekanyarodott Neának.
Józs 19.14
Aztán északra fordult a határ, Hannaton felé, és Jiftach-El völgyében ért véget.
Józs 19.15
Azonkívül Kattat, Nachalal, Szimoon, Jireala és Betlehem: 12 város a helységeikkel együtt.
Józs 19.16
Ez lett Zebulun fiainak örökrésze nemzetségeik szerint: ezek a városok, helységeikkel együtt.
Józs 19.17
A negyedik sorsvetés Isszachárra esett, nemzetségeik szerint.
Józs 19.18
Az ő földjük Jizreelig terjedt és Keszullotot és Sunemet,
Józs 19.19
továbbá Hafarajimot, Siont, Anacharatot,
Józs 19.20
Daberatot, Kisjont, Ebecet,
Józs 19.21
Remetet, En-Gannimot és En-Haddát, valamint Bet-Paccecet is felölelte.
Józs 19.22
A határ érintette a Tabort, továbbá Sachacimát és Bet-Semest, és a Jordánnál végződött: 16 város helységeikkel együtt.
Józs 19.23
Ez lett Isszachár fiainak öröksége nemzetségeik szerint: a városok helységeikkel együtt.
Józs 19.24
Az ötödik sorsvetés Áser fiainak törzsére esett, nemzetségeik szerint.
Józs 19.25
Az ő területük Helkatot, Halit, Betent, Achsafot,
Józs 19.26
Alammelechet, Ameadot és Misealt ölelte fel, aztán érintette a Kármelt és a Libna folyó medrét nyugaton.
Józs 19.27
A másik oldalon kelet felé eljutott Bet-Dagonig és érintette Zebulunt, a Juftachel völgyét északon, továbbá Bet-ha-Emeket és Neielt és Kabul táján ért véget. Északon hozzátartozott
Józs 19.28
Abdon, Rechob, Hammon és Kána egészen Nagy-Szidonig.
Józs 19.29
A határ Rámának fordult, majd a megerősített város, Tirusz, aztán Hoza felé és a tengernél ért véget. Machaleb, Achszib,
Józs 19.30
Akko, Afek, Rechob: 22 város, helységeikkel együtt.
Józs 19.31
Ez lett Áser fiai törzsének örökrésze nemzetségeik szerint: ezek a városok helységeikkel együtt.
Józs 19.32
A hatodik sorsvetés Naftali fiaira esett, nemzetségeik szerint.
Józs 19.33
Az ő határuk Heleftől és Caanannimban a tölgyfától Adami-han-Nekeben és Jabneelen át Lakkumig húzódott, és a Jordánnál végződött.
Józs 19.34
A határ nyugaton Aznot-Tabornak tartott, s onnan tovább Hukoknak, és délen Zebulunnal érintkezett, nyugaton Áserrel, keleten pedig a Jordánnal.
Józs 19.35
A megerősített városok voltak: Ciddim, Cer, Hammat, Rakkat, Kinneret,
Józs 19.36
Adama, Rama, Hacor,
Józs 19.37
Kedes, Edrei, En-Hacor,
Józs 19.38
Jireon, Migdal-El, Horem, Bet-Anat, Bet-Semes: 19 város helységeikkel együtt.
Józs 19.39
Ez lett Naftali fiainak örökrésze nemzetségeik szerint a városok helységeikkel együtt.
Józs 19.40
Dán fiainak törzsére esett a hetedik sorsvetés, nemzetségeik szerint.
Józs 19.41
Az ő örökrészük ezeket ölelte fel: Corea, Estaol, Ir-Semes,
Józs 19.42
Saalbim, Ajalon, Szilata,
Józs 19.43
Elon, Timna, Ekron,
Józs 19.44
Elteke, Gibbeton, Baalat,
Józs 19.45
Azor, Bene-Berak, Gat-Rimmon
Józs 19.46
és a tenger felé Jerakon, a Joppéval szemközti vidékkel együtt.
Józs 19.47
De Dán fiainak földje veszendőbe ment, ezért Dán fiai felvonultak, hogy megtámadják Lesemet; elfoglalták és kardélre hányták. Birtokba vették a várost, letelepedtek benne, és elnevezték Lesem-Dánnak, törzsük őséről, Dánról.
Józs 19.48
Ez lett Dán fiainak örökrésze nemzetségeik szerint: ezek a városok a helységeikkel együtt.
Józs 19.49
Ezzel a föld kisorsolása és felosztása befejeződött. Izrael fiai Józsuénak, Nun fiának maguk között adtak örökrészt;
Józs 19.50
az Úr parancsára neki adták azt a várost, amelyet kért magának: Timnat-Szerachot Efraim hegyén. Fölépítette a várost és letelepedett benne.
Józs 19.51
Ezek azok az örökrészek, amelyeket Eleazár pap, Nun fia, Józsue, valamint a törzsek fejei sorsvetéssel kiosztottak Izrael fiai között Silóban, az Úr színe előtt, a megnyilatkozás sátorának bejáratánál. Ezzel a föld felosztása befejeződött.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages