Szám 7

Teljes szövegű keresés

Szám 7
Szám 7.1
Amikor Mózes elkészült a hajlékkal, és minden fölszerelésével együtt fölszentelte, s az oltárt és tartozékait is fölkente és fölszentelte,
Szám 7.2
Izrael vezérei, a családok fejei, azaz a törzsek vezetői, s a számba vettek elöljárói ajándékokat hoztak.
Szám 7.3
Hat fedett szekeret és tizenkét marhát hoztak áldozati ajándékul az Úrnak, minden két vezérre esett egy szekér és mindegyikükre egy marha. Odavitték a hajlék elé.
Szám 7.4
Az Úr ekkor azt mondta Mózesnek:
Szám 7.5
„Vedd el tőlük őket, legyenek a megnyilatkozás sátorának szolgálatára. Add át őket a leviták különféle csoportjainak, megszabott tisztségüknek megfelelően.”
Szám 7.6
Mózes tehát átvette a szekereket és a marhákat, és odaadta Lévi fiainak.
Szám 7.7
Két szekeret és négy marhát odaadott Gerson fiainak a nekik kijelölt szolgálatnak megfelelően.
Szám 7.8
Négy szekeret és nyolc marhát átadott Merári fiainak, annak a rájuk kirótt szolgálatnak megfelelően, (amelyet) Áron pap fiának, Itamárnak a felügyeletével be kellett tölteniük.
Szám 7.9
Kehát fiainak ellenben nem adott semmit, mivel nekik a szent dolgok voltak gondjukra bízva, s ezeket a vállukon kellett vinniük.
Szám 7.10
A vezérek az oltár fölszenteléséhez is elhozták az ajándékokat azon a napon, amelyen fölszentelték; a vezérek az oltár elé hozták áldozati adományaikat.
Szám 7.11
Akkor azt mondta az Úr Mózesnek: „Mindennap egy vezér hozza el áldozati adományát az oltár felszenteléséhez.”
Szám 7.12
Az első nap Amminadab fia, Nachson hozta el ajándékát Júda törzséből.
Szám 7.13
Ajándéka egy 130 sékel súlyú ezüsttál volt, meg egy 70 sékel súlyú ezüsttálka, a szent mérték szerint, mindkettő tele olajjal vegyített lisztlánggal, ételáldozat céljára,
Szám 7.14
továbbá egy 10 sékel súlyú aranyszelence füstölőszerekkel töltve,
Szám 7.15
egy fiatal bika, egy kos és egy egyesztendős bárány égőáldozatnak,
Szám 7.16
egy kecskebak engesztelő áldozatul,
Szám 7.17
végül a közösség áldozatául két marha, öt kos, öt bak és öt egyesztendős bárány. Ez volt Nachsonnak, Amminadab fiának az ajándéka.
Szám 7.18
A második nap Cuár fia, Isszachár fiainak vezére, Netaneel hozta el (adományát).
Szám 7.19
Elhozta adományát: egy 130 sékel súlyú ezüsttálat, egy 70 sékel súlyú ezüsttálkát a szent mérték szerint, mindkettő tele olajjal kevert lisztlánggal, ételáldozat céljára,
Szám 7.20
egy 10 sékel súlyú aranyszelencét füstölőszerekkel töltve,
Szám 7.21
egy fiatal bikát, egy kost és egy esztendős bárányt égőáldozatnak,
Szám 7.22
egy kecskebakot engesztelő áldozatul,
Szám 7.23
s a közösség áldozatául két marhát, öt kost, öt bakot és öt egyesztendős bárányt. Ez volt Cuar fiának, Netaneelnek az adománya.
Szám 7.24
A harmadik nap Zebulun fiainak vezére, Helon fia, Eliab.
Szám 7.25
Az ő ajándéka egy 130 sékel súlyú ezüsttál volt, egy 70 sékel súlyú ezüsttálka, a szent mérték szerint, mindkettő olajjal vegyített lisztlánggal tele, ételáldozat céljára,
Szám 7.26
egy 10 sékel súlyú aranyszelence füstölőszerekkel töltve,
Szám 7.27
egy fiatal bika, egy kos és egy esztendős bárány égőáldozatnak,
Szám 7.28
egy kecskebak engesztelő áldozatul,
Szám 7.29
s a közösség áldozatául két marha, öt kos, öt bak és öt egyesztendős bárány. Ez volt Helon fiának, Eliabnak az ajándéka.
Szám 7.30
A negyedik nap Ruben fiainak a vezére, Sedeur fia, Elicur.
Szám 7.31
Az ő adománya egy 130 sékel súlyú ezüsttál volt, egy 70 sékel súlyú ezüsttálka, a szent mérték szerint, mindkettő tele olajjal vegyített lisztlánggal, ételáldozat céljára,
Szám 7.32
egy 10 sékel súlyú aranyszelence füstölőszerekkel töltve,
Szám 7.33
egy fiatal bika, egy kos és egy esztendős bárány égőáldozatnak,
Szám 7.34
egy kecskebak engesztelő áldozatul,
Szám 7.35
és a közösség áldozatául két marha, öt kos, öt bak és öt egyesztendős bárány. Ez volt Sedeur fiának, Elicurnak az adománya.
Szám 7.36
Az ötödik nap Simeon fiainak a vezére, Curisaddai fia, Selumiel.
Szám 7.37
Az ő ajándéka egy 130 sékel súlyú ezüsttál volt, egy 70 sékel súlyú ezüsttálka, a szent mérték szerint, mindkettő tele olajjal kevert lisztlánggal, ételáldozat céljára,
Szám 7.38
egy 10 sékel súlyú aranyszelence füstölőszerekkel töltve,
Szám 7.39
egy fiatal bika, egy kos és egy egyesztendős bárány égőáldozatnak,
Szám 7.40
egy kecskebak engesztelő áldozatul,
Szám 7.41
s a közösség áldozatául két marha, öt kos, öt bak és öt egyesztendős bárány. Ez volt Curisaddai fiának, Selumielnek az ajándéka.
Szám 7.42
A hatodik nap Gád fiainak a vezére, Reuel fia, Eljazaf.
Szám 7.43
Az ő adománya egy 130 sékel súlyú ezüsttál volt, egy 70 sékel súlyú ezüsttálka, a szent mérték szerint, mindkettő olajjal kevert lisztlánggal tele, ételáldozat céljára,
Szám 7.44
egy 10 sékel súlyú aranyszelence füstölőszerekkel töltve,
Szám 7.45
egy fiatal bika, egy kos és egy egyesztendős bárány égőáldozatnak,
Szám 7.46
egy kecskebak engesztelő áldozatul,
Szám 7.47
s a közösség áldozatául két marha, öt kos, öt bak és öt egyesztendős bárány. Ez volt Reuel fiának, Eljazafnak az adománya.
Szám 7.48
A hetedik nap Efraim fiainak vezére, Ammihud fia, Elisama.
Szám 7.49
Az ő ajándéka egy 130 sékel súlyú ezüsttál volt, egy 70 sékel súlyú ezüsttálka, a szent mérték szerint, mindkettő tele olajjal kevert lisztlánggal, ételáldozat céljára,
Szám 7.50
egy 10 sékel súlyú aranyszelence füstölőszerekkel töltve,
Szám 7.51
egy fiatal bika, egy kos és egy egyesztendős bárány égőáldozatnak,
Szám 7.52
egy kecskebak engesztelő áldozatul,
Szám 7.53
s a közösség áldozatául két marha, öt kos, öt bak és öt egyesztendős bárány. Ez volt Ammihud fiának, Elisamának az ajándéka.
Szám 7.54
A nyolcadik nap Manassze fiainak a vezére, Pedacur fia, Gamliel.
Szám 7.55
Az ő adománya egy 130 sékel súlyú ezüsttál volt, egy 70 sékel súlyú ezüsttálka, a szent mérték szerint, mindkettő tele olajjal kevert lisztlánggal, ételáldozat céljára,
Szám 7.56
egy 10 sékel súlyú aranyszelence füstölőszerekkel töltve,
Szám 7.57
egy fiatal bika, egy kos és egy egyesztendős bárány égőáldozatnak,
Szám 7.58
egy kecskebak engesztelő áldozatul,
Szám 7.59
s a közösség áldozatául két marha, öt kos, öt bak és öt egyesztendős bárány. Ez volt Pedacur fiának, Gamlielnek az adománya.
Szám 7.60
A kilencedik nap Benjamin fiainak vezére, Gidoni fia, Abidan.
Szám 7.61
Az ő ajándéka egy 130 sékel súlyú ezüsttál volt, egy 70 sékel súlyú ezüsttálka, a szent mérték szerint, mindkettő tele olajjal kevert lisztlánggal, ételáldozat céljára,
Szám 7.62
egy 10 sékel súlyú aranyszelence füstölőszerekkel töltve,
Szám 7.63
egy fiatal bika, egy kos és egy egyesztendős bárány égőáldozatnak,
Szám 7.64
egy kecskebak engesztelő áldozatul,
Szám 7.65
s a közösség áldozatául két marha, öt kos, öt bak és öt egyesztendős bárány. Ez volt Gidoni fiának, Abidannak az ajándéka.
Szám 7.66
A tizedik nap Dán fiainak a vezére, Ammisaddai fia, Achiezer.
Szám 7.67
Az ő adománya egy 130 sékel súlyú ezüsttál volt, egy 70 sékel súlyú ezüsttálka a szent mérték szerint, mindkettő tele olajjal vegyített lisztlánggal, ételáldozat céljára,
Szám 7.68
egy 10 sékel súlyú aranyszelence füstölőszerekkel töltve,
Szám 7.69
egy fiatal bika, egy kos és egy egyesztendős bárány égőáldozatnak,
Szám 7.70
egy kecskebak engesztelő áldozatul,
Szám 7.71
s a közösség áldozatául két marha, öt kos, öt bak és öt egyesztendős bárány. Ez volt Ammisaddai fiának, Achiezernek az adománya.
Szám 7.72
A tizenegyedik nap Áser fiainak a vezére, Ochran fia, Pagiel.
Szám 7.73
Az ő ajándéka egy 130 sékel súlyú ezüsttál volt, egy 70 sékel súlyú ezüsttálka, a szent mérték szerint, mindkettő olajjal kevert lisztlánggal tele, ételáldozat céljára,
Szám 7.74
egy 10 sékel súlyú aranyszelence füstölőszerekkel töltve,
Szám 7.75
egy fiatal bika, egy kos és egy egyesztendős bárány égőáldozatnak,
Szám 7.76
egy kecskebak engesztelő áldozatul,
Szám 7.77
és a közösség áldozatául két marha, öt kos, öt bak és öt egyesztendős bárány. Ez volt Ochran fiának, Pagielnek az ajándéka.
Szám 7.78
A tizenkettedik nap Naftali fiainak a vezére, Enan fia, Achira.
Szám 7.79
Az ő adománya egy 130 sékel súlyú ezüsttál volt, egy 70 sékel súlyú ezüsttálka, a szent mérték szerint, mindkettő tele olajjal vegyített lisztlánggal, ételáldozat céljára,
Szám 7.80
egy 10 sékel súlyú aranyszelence füstölőszerekkel töltve,
Szám 7.81
egy fiatal bika, egy kos és egy egyesztendős bárány égőáldozatnak,
Szám 7.82
egy kecskebak engesztelő áldozatul,
Szám 7.83
s a közösség áldozatául két marha, öt kos, öt bak és öt egyesztendős bárány. Ez volt Enan fiának, Achirának az adománya.
Szám 7.84
Ezek voltak Izrael vezéreinek adományai az oltár felszentelésére azon a napon, amelyen fölszentelték: tizenkét ezüsttál, tizenkét ezüsttálka, tizenkét aranyszelence.
Szám 7.85
Minden tál 130 sékelt nyomott ezüstben és minden tálka 70 sékelt. Az edények összesen 2400 sékel ezüstöt tettek ki a szent mérték szerint.
Szám 7.86
Ami a füstölőszerekkel töltött aranyszelencéket illeti, mindegyikük 10 sékelt nyomott a szent mérték szerint, így a szelencék összesen 120 sékel aranyat tettek ki.
Szám 7.87
Az égőáldozatnak szánt állatok összesen: tizenkét bika, továbbá tizenkét kos és tizenkét egyesztendős bárány a velük együttjáró ételáldozaton kívül, valamint tizenkét kecskebak engesztelő áldozatul.
Szám 7.88
A közösség áldozatául hozott állatok száma huszonnégy marhát, hatvan kost, hatvan bakot és hatvan egyesztendős bárányt tett ki. Ezek voltak azok az áldozati adományok, amelyeket akkor hoztak az oltár fölszentelésére, amikor azt fölkenték.
Szám 7.89
S amikor Mózes bement a megnyilatkozás sátorába, hogy beszéljen Vele, hallotta a hangot, amint beszélt hozzá a kiengesztelődés táblájáról, amely a tanúság ládáján volt elhelyezve, a két kerub között, s beszélt vele.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages