Kiv 6

Teljes szövegű keresés

Kiv 6
Kiv 6.1
Az Úr így válaszolt Mózesnek: „Majd meglátod, mit teszek a fáraóval. Erős kéz kényszerítésére el fogja őket engedni. Sőt, erős kéz kényszerítésére maga fogja őket kiutasítani földjéről.”
Kiv 6.2
Az Úr szózatot intézett Mózeshez és ezt mondta neki: „Én vagyok Jahve,
Kiv 6.3
Ábrahámnak, Izsáknak és Jákobnak Mindenható Isten néven jelentem meg, és a Jahve nevet nem nyilatkoztattam ki nekik.
Kiv 6.4
De mivel szövetséget kötöttem velük, hogy vándorlásuk földjét, Kánaánt, amelyen jövevényként éltek, birtokul adom nekik,
Kiv 6.5
azért meghallgattam Izrael fiainak panaszát, akiket Egyiptomban szolgaságra vetettek és megemlékeztem szövetségemről.
Kiv 6.6
Ezért közöld Izrael fiaival: Én vagyok Jahve, megszabadítlak benneteket attól a kényszermunkától, amellyel az egyiptomiak sanyargatnak, és kiszabadítlak abból a szolgaságból, amelyben fogva tartanak; mégpedig úgy, hogy megverem és keményen megbüntetem őket.
Kiv 6.7
Népemmé fogadlak benneteket és Istenetek leszek. Akkor majd megtudjátok, hogy én, az Úr, az Isten szabadítottalak ki titeket az egyiptomiak szolgaságából.
Kiv 6.8
Azután elvezetlek arra a földre, amelyre megesküdtem Ábrahámnak, Izsáknak és Jákobnak, hogy nektek adom örökségül, én az Úr.”
Kiv 6.9
Mózes közölte ezt Izrael fiaival. De ők nem hittek neki, mert nagyon rájuk nehezedett a kényszermunka.
Kiv 6.10
Akkor az Úr így szólt Mózeshez:
Kiv 6.11
„Menj és mondd meg a fáraónak, Egyiptom királyának, hogy engedje el Izrael fiait országából.”
Kiv 6.12
Mózes ezt válaszolta az Úrnak: „Nézd, Izrael fiai sem hallgattak rám, hogyan hallgatna rám a fáraó, hiszen ügyetlen vagyok a beszédben?”
Kiv 6.13
De Isten szólt Mózeshez és Áronhoz és elküldte őket a fáraóhoz, Egyiptom királyához, hogy vezessék ki Izrael fiait Egyiptom földjéről.
Kiv 6.14
Ezek a családjaik fejei: Rubennek, Izrael elsőszülöttének fiai: Hénoch, Pallu, Hecron és Karmi. Ezek Ruben nemzetségei.
Kiv 6.15
Simeon fiai ezek voltak: Jemuel, Jamin, Ohad, Jachin, Cochár és Saul, a kánaáni asszony fia. Ezek Simeon nemzetségei.
Kiv 6.16
Lévi fiainak nevei, nemzetségeik szerint: Gerson, Kehát, és Merári, Lévi 137 éves kort ért el.
Kiv 6.17
Gerson fiai voltak: Libni és Simi, nemzetségeik szerint.
Kiv 6.18
Kehát fiai voltak: Amram, Jichar, Hebron és Uziel. Kehát 133 évet élt meg.
Kiv 6.19
Merári fiai voltak: Machli és Musi. Ezek Lévi családjai nemzetségeik szerint.
Kiv 6.20
Amram Jokebedet, a nagynénjét vette feleségül. Ez Áront és Mózest szülte férjének. Amram 137 évet ért meg.
Kiv 6.21
Jichar fiai Korach, Nefeg és Zichri voltak.
Kiv 6.22
Uziel fiai pedig Misael, Elcafán és Zitri voltak.
Kiv 6.23
Áron Elisebát, Amminadab lányát, Nachson nővérét vette feleségül, aki Nadabot, Abihut, Eleazárt és Itamárt szülte neki.
Kiv 6.24
Korach fiai voltak: Asszir, Elkána, Abiaszáf. Ezek a korachiták családjai.
Kiv 6.25
Eleazár, Áron fia Putiál egyik leányát vette feleségül, s az Pinchaszt szülte neki. Ezek a leviták családfői nemzetségeik szerint.
Kiv 6.26
Ezek Áron és Mózes, akiknek az Úr megparancsolta: „Vezessétek ki Izrael fiait Egyiptom földjéről csoportjaik szerint.”
Kiv 6.27
Ők beszéltek a fáraóval, Egyiptom királyával, hogy kivezessék Izrael fiait Egyiptomból. Ezek Mózes és Áron.
Kiv 6.28
Azon a napon, amelyen az Úr Egyiptom földjén Mózeshez szólt,
Kiv 6.29
azt mondta neki: „Én vagyok Jahve! Add tudtára a fáraónak, Egyiptom királyának mindazt, amit mondok neked.”
Kiv 6.30
Mózes így válaszolt az Úrnak: „Nézd, gyámoltalan vagyok a beszédben, hogyan hallgatna rám a fáraó?”

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages