Ter 21

Teljes szövegű keresés

Ter 21
Ter 21.1
Az Úr meglátogatta Sárát, ahogy megígérte, az Úr úgy tett Sárával, ahogy előre megmondta.
Ter 21.2
Sára fogant, és fiút szült Ábrahámnak öreg korában, abban az időben, amelyről Isten beszélt.
Ter 21.3
Ábrahám fiának, aki született, akit Sára szült neki, az Izsák nevet adta.
Ter 21.4
Ábrahám körülmetélte fiát, Izsákot, a nyolcadik napon, ahogy Isten megparancsolta.
Ter 21.5
Ábrahám százesztendős volt, amikor fia, Izsák megszületett.
Ter 21.6
Sára így szólt: „Isten örömet szerzett nekem, s aki hallja, velem együtt örül.”
Ter 21.7
Aztán folytatta: „Ki mondta volna Ábrahámnak, hogy Sára még gyermeket fog szoptatni? Öreg korára szültem neki fiút.”
Ter 21.8
Ahogy a fiú növekedett, elválasztották. Ábrahám Izsák elválasztása napján nagy lakomát rendezett.
Ter 21.9
Akkor Sára észrevette, hogy az egyiptomi Hágár fia, akit ez Ábrahámnak szült, az ő fiával játszik.
Ter 21.10
Ezért azt mondta Ábrahámnak: „Távolítsd el a szolgálót és fiát. Ennek a szolgálónak a fia ne örököljön együtt az én fiammal.”
Ter 21.11
Ábrahámnak nem tetszett ez a beszéd a fia miatt,
Ter 21.12
de Isten így szólt Ábrahámhoz: „Ne bánkódj a fiad és szolgálód miatt, hanem hallgass Sárára mindenben, amit mond neked, mert utódaidat Izsák után fogják nevezni.
Ter 21.13
De a szolgáló fiát is nagy néppé teszem, mivel ő a te utódod.”
Ter 21.14
Ábrahám korán reggel fölkelt, kenyeret és egy tömlő vizet vett, s odaadta Hágárnak, aztán a vállára tette a fiát és eltávolította őket. Az elment és Beerseba pusztáján bolyongott.
Ter 21.15
Amikor a víz kifogyott a tömlőből, a gyermeket ledobta egy bokor alá.
Ter 21.16
Ő maga tovább ment, és egy nyíllövésnyire leült vele szemben. Ezt mondta: „Nem tudom nézni a gyermek haldoklását.” Így ült vele szemben, az pedig elkezdett hangosan sírni.
Ter 21.17
Isten meghallotta a gyermek hangját, s az Isten angyala az égből megszólította Hágárt és azt mondta: „Mi van veled, Hágár? Ne félj, mert Isten meghallgatta a gyermek szavát ott, ahol van.
Ter 21.18
Kelj föl, vedd a gyermeket és tartsd erősen a kezedben, mivel nagy néppé teszem.”
Ter 21.19
Azután Isten megnyitotta a szemét, és meglátott egy vízforrást. Odament, megtöltötte a tömlőt és inni adott a gyermeknek.
Ter 21.20
Isten a gyermekkel volt. Az felnőtt, a pusztában lakott és íjas vadász lett.
Ter 21.21
Párán pusztájában lakott, s anyja Egyiptom földjéről szerzett neki feleséget.
Ter 21.22
Ugyanabban az időben beszélt Abimelek és vezére, Pichol Ábrahámmal. Így szólt: „Isten veled van mindenben, amit teszel.
Ter 21.23
Azért esküdj meg nekem itt Istenre, hogy sem nekem, sem utódaimnak nem fogsz hűtlenül ártani. Ahogy én szeretetet mutattam irántad, úgy mutass te is irántam és a föld iránt, amelyen mint vendég lakol.”
Ter 21.24
Ábrahám így válaszolt: „Megesküszöm”.
Ter 21.25
De (előbb) Ábrahám szót emelt Abimeleknél a kút miatt, amelyet Abimelek szolgái erőszakkal elvettek.
Ter 21.26
Abimelek tiltakozott: „Nem tudom, ki tette. Te nem szóltál róla semmit, s a mai napig nem hallottam róla”.
Ter 21.27
Erre Ábrahám juhokat és szarvasmarhákat hozott, Abimeleknek adta, és szövetséget kötöttek egymással.
Ter 21.28
Ábrahám azonban hét bárányt külön állított a nyájból.
Ter 21.29
Abimelek megkérdezte Ábrahámot: „Mit jelent ez a hét bárány, amelyet külön állítottál?”
Ter 21.30
Ő így válaszolt: „Hét bárányt végy át saját kezemből. Ez legyen a bizonyíték arra, hogy a kutat én ástam”.
Ter 21.31
Ezért hívják azt a helyet Beersebának, mert ők ketten ott esküdtek meg egymásnak.
Ter 21.32
Miután Beersebában szövetséget kötöttek, Abimelek és vezére, Pichol elindultak, s visszatértek a filiszteusok földjére,
Ter 21.33
Ábrahám pedig egy tamariszkuszt ültetett Beersebában, és ott segítségül hívta Istennek, az örökkévalóság Istenének nevét. Ábrahám hosszú ideig vendégként lakott a filiszteusok földjén.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages